Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Londinium, Észak Pompejije

2013. április 11. 15:34

Tízezer leletet, köztük római írótáblákat és szerencsét hozó amuletteket találtak a London belvárosában, a Bloomberg Palace építkezéséhez kapcsolódó leletmentő ásatások során brit régészek, akik szerint a felfedezés teljesen átformálhatja a római kori Londiniumról alkotott eddigi képünket.

<

A tökéletes állapotban megőrződött szerves anyagok – így a bőrök és a fák – után a lelőhelyet "északi Pompejinek" nevező régészek a 12 ezer négyzetméteres területen megtalálták London egykori „elveszett” folyójának, a Walbrooknak a medrét, néhány épületmaradványt, valamint egy teljes római kori szennyvízelvezető hálózatot – számoltak be a brit lapok.

Egy borostyánkőből készült amulett

A Museum of London (MOLA) régészei szerint soha nem bukkantak még egy lelőhelyen ekkora mennyiségben – az i.sz. 40 és az 5. század közötti időszakból származó – leletekre. Sadie Watson ásatásvezető tájékoztatása szerint a lelőhely jelenleg az egyik legmélyebb régészeti terület London területén: 12 méter mély, amihez az elmúlt hat hónapban 3500 tonna földet mozgattak meg a szakemberek.

Egy bőr carbatina

Az archeológusok teljes római kori utcákat is feltártak. A rendkívül jelentős leletegyüttes közül kiemelkednek a több mint száz darabból álló, neveket, címeket és leveleket tartalmazó római kori írótáblák, s egy faajtó, ilyet ugyanis előtte csak egyszer találtak a szigetországban.

A faépületek, kerítések, udvarok, használati tárgyak és ruhák mellett az 1954-ben felfedezett Mithrász-templom egy eddig feltáratlan része is előkerült. A kitűnő állapotban megmaradt faminták évgyűrűinek vizsgálata – dendrokronológia – révén a szakemberek azt remélik, hogy sikerül meghatározniuk a római kori London alapításának pontos évét, amely feltehetőleg a jelenleg véltnél korábbra nyúlik vissza. A leleteket a Museum of Londonba fogják szállítani, hogy ott tartósítsák őket.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?


	Londinium, Észak Pompejije

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. őszi különszám: Ármány és szerelem a Fehér Házban

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra