Strigák és garabonciások, avagy mitől félt a magyar?
2013. április 4. 13:58
Striga vagy boszorkány?
A boszorkány (ótörök eredetű szó) már teljes egészében negatív férfi vagy női figura. A táltossal ellentétben nem örökli „tudását”, hanem tennie kell érte: például egy útkereszteződésben, bármi közeledjék is, egy rajzolt körön belül kellett maradnia, vagy fekete macska húsát kellett elfogyasztani, ám a legkényelmesebben úgy szerezhette meg erejét, ha szintén boszorkány haldokló rokonát a halálos ágyon kézen fogta.
A gonosz boszorkányoknak több gaztettet is számlájukra írtak őseink: az alvó emberből kiszedték a csontokat, vért szívtak, szemmel vertek, elapasztották a marhák tejét, betegségeket hoztak, kárt okoztak a termésben, fiatalokat választottak szét, vagy – ha úgy tartotta kedvük – éppen összehoztak, vízbe vetették a gyermekeket, paráználkodtak, sokat részegeskedtek és mulatoztak. Az utóbbiaknak megfelelően rendszeresen összejöttek, és táncoltak valamelyik hegyen, szigeten vagy erdő szélén. A fő gyülekező helyüknek a Gellért-hegyet tartották.
A boszorkányoktól nagyon féltek, hiszen szinte bármely állat képét fel tudták venni, s bármikor rontást hozhattak a ház lakóira. A boszorkányoknak általában szarvuk volt, amit csupán karácsonykor az éjféli misén a Luca-széken ülő láthatott meg. Mivel főként a macska alakját vették fel, éjjelente gyakran vasvillákat helyeztek el az istálló ajtajában, hogy távol tarthassák őket a szarvasmarháktól. A 16-18. században Európán boszorkányüldözési hullám vonult végig, amely az 1700-as években magyar földre is elért, ám jóval kisebb intenzitású volt, mint nyugaton, köszönhetően a Könyves Kálmán királyunk törvénykezése iránti tiszteletnek.
A boszorkányoknak két formáját különítették el: a seprűs boszorkányokként is emlegetett, állatok alakját felvevő strigákat, s a rontás képességével „megáldott” maleficákat. Az 1095 és 1116 között uralkodó művelt királyunk híres boszorkánytörvényét sokan ismerik, azonban arról kevesen tudnak, hogyan is szólt pontosan: „Strigákról pedig, akik nincsenek, semmiféle említés ne essék.” Tehát Kálmán a boszorkányoknak csupán az egyik, a veszedelmesebb formáját tagadta, azonban a köztudatba – a téves fordításnak köszönhetően – az egész boszorkányság létének cáfolata került.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
