Egy gyanús amerikai Budapesten
2013. január 10. 13:25
Kapcsolatok az értelmiséggel
Az amerikai diplomatával folytatott beszélgetések lehallgatásával a kémelhárítók arról is bizonyságot szereztek, hogy Szalai Sándor segített Griffithnek kapcsolatot teremteni jó néhány magyar értelmiségivel (Szalai már korábban is gyanússá vált a BM szemében nyugati tudósokkal fenntartott kapcsolatai miatt). Egy későbbi operatív tervben azt tartották érdemesnek idézni a lehallgatott beszélgetésekből, hogy Griffith még július 17-én elmondta (az 1-es számú objektumban): Szalai és társai újra felveszik a kapcsolatokat a Nyugattal, aktív harcosai a tudományos és kulturális cseréknek: „Most éppen azon vagyok, hogy Szalaival megpróbáljam elintézni, hogy beszélhessek és kapcsolatba kerülhessek ezekkel az emberekkel.”
Ami a diplomáciai épületek lehallgatását illeti, elképzelhetetlen, hogy az amerikaiak ne tudtak volna róla. Feltehető, hogy csak olyasmit beszéltek meg ezekben a helyiségekben, amit ártalmatlannak véltek. Griffith különben a követség – a magyar kémelhárítás által az USA hírszerzése itteni rezidensének tartott – másodtitkárával az épületen kívül, autóban, étteremben is beszélgetett.
A figyelési jelentések egyébként meglehetősen unalmas olvasmányok, néhány érdekes, mulatságos mozzanat azonban található bennük. Előfordult például, hogy valamilyen (esetleg forgalmi) ok miatt azt írták: „figyelésre felvenni nem tudtuk”, majd később: „ellenőrzésünk során” újra „felvettük figyelésre”. (Egy esetben másfél óra múltán a Gundel Étterem nyitott teraszán – nyilván a lehallgatásból tudták, hogy az illető ott lesz.) A jelentésekben gyakran kitértek a megfigyelt mozgására, vagyis hogy végzett-e „önellenőrzést”. Griffith, mint tapasztalt kommunizmus-szakértő, többször is igyekezett megállapítani, követik-e. Ha a megfigyelt személy levelet dobott egy postaládába, intézkedtek a „levélkivonásra”.
A taxisok rendszámát feljegyezték, és amikor Griffith kétszer utazott ugyanazzal a taxival, a taxis személyét is lenyomozták (kiderült, hogy véletlen volt: a taxis szeretett a Margitszigeti Nagyszállónál állomásozni). Egy esetben Griffith a Kisroyal Étteremben hiába várakozott valakire, akivel nyilván előzőleg találkozót beszélt meg. Egy idő után telefonálni próbált, de ez nem sikerült neki (ami nem meglepő azok számára, akik akkor Budapesten éltek). Távozás előtt a mellékhelyiséget is felkereste. A figyelők ezután megvizsgálták a telefonfülkét meg a WC-t is, de nem találtak semmit.
Mint már jeleztem, az 1964-es budapesti beutazással kapcsolatos iratok egy 1965-ben megnyitott dossziéban találhatók, s az erre vonatkozó adatok is nagy részben az 1965 májusában készült, már említett operatív tervben olvashatók. Ebből az O-13128 jelzetű iratkötegből (amely ma az egyetlen, Griffithről található dosszié az ÁBTL-ben) nem derül ki, mi indította a kémelhárítókat arra, hogy éppen 1965 márciusában nyissanak dossziét róla. Az oldalak egy részén látható áthúzott lapszámok persze azt mutatják, hogy ezek máshonnan kerültek ide, utólag azonban nem lehet rekonstruálni, hol volt az eredeti helyük. Mindenesetre ebben az évben a dossziényitáson és az operatív terv elkészítésén kívül semmi nem történt. Lehetséges, hogy Griffith újra Magyarországra akart jönni, de ezt már csak azért sem tehette, mert 1965-ben tilalmi listára vették.
Egyetlen érdemi lépésnek van nyoma: 1965 júniusában a III/II. Csoportfőnökség 2–a alosztálya (osztályvezető: Kovács András őrnagy, alosztályvezető: Rédei Miklós alezredes) átírt a III/III−4. Osztálynak, s tájékoztatta arról, hogy Griffith amerikai professzor általuk történt „feldolgozása” során milyen adatok kerültek elő Szalai Sándorról: „Kérjük az elvtársakat, hogy dr. Szalai Sándor ellenőrzését a fentiek figyelembevételével szervezzék meg. Az operatív munka egybehangolása és koordinálása érdekében javasoljuk a kapcsolatot felvenni a III/II/2-a. alosztállyal.”
Ekkor ugyanis a kémelhárítás élénken szorgalmazta Szalai „feldolgozását”, hiszen Griffith megfigyelésekor úgy ítélték meg, hogy az ismert szociológus a legfontosabb magyar kapcsolat. Az iratokból kiderül, hogy már 1964 nyarán – mihelyt Szalai Sándor a látókörükbe került – megpróbáltak információkat szerezni a tudóssal már régóta foglalkozó III/III. Csoportfőnökségtől. Ez azonban akkor nem hozott eredményt, mert az illetékes alosztálynak éppen nem volt sem hálózati, sem egyéb lehetősége Szalai megfigyelésére. A belső ellenség elhárítását végző csoport korábban ugyan figyelő-dossziét nyitott róla, de „megállapításaik szerint Szalai jelenleg [azaz 1964 nyarán] nem fejt ki ellenséges tevékenységet, sőt kapcsolatai ávós besúgónak tartják, ezért kerülik a vele való találkozást”.
Megjegyzendő, hogy korábban, 1959-ben és 1960-ban éppen a belügyesek terjesztették el róla – a III/III–4. Osztály vezetője, Hollós Ervin alezredes kezdeményezésére –, hogy az ő ügynökük. Így akarták ugyanis lejáratni és elszigetelni Szalait a Kádár-rezsimmel szemben álló baráti és ismeretségi körétől. A kémelhárítók viszont 1964-ben is veszélyesnek tartották őt: „Baráti köre revizionista közgazdászok, filozófusok, kompromittált és jobboldali politikusokból tevődik össze. Életcéljának a »polgári demokráciáért« folyó harcot tekinti. […] több tehetséges fiatal közgazdászt és filozófust tömörít maga köré, és fertőzi őket.” Egy másik bűne, hogy amerikai tartózkodásait (ekkor már többször eltöltött néhány hetet, illetve hónapot az USA-ban) „arra használja fel, hogy tehetséges szociológusok és közgazdászok meghívását elintézze”.
Gál Éva cikkének folytatása a Betekintő legújabb számában
Támogasd a 
szerkesztőségét!
