Rejtőző fondok – kései tanúságtételek
2012. december 29. 11:04 Nóvé Béla
A hungarica-kutatás megújítása és intézményi integrációja
Az elhúzódó gazdasági – és immár permanens kultúra-finanszírozási – válság egyelőre nem igen enged nagyralátó terveket szőni a jövőről. A Balassi Intézet a magyar érdekű külföldi kutatásokra (melyek sorában emigrációtörténeti csak elvétve akad!) idén is mindössze két tucat rövid, zömmel 2 havi ösztöndíjat tudott finanszírozni, nem egész 20 millió Ft összértékben – köztük a magam Aubagne-i terepkutatásait a Francia Idegenlégió Központi Archívumában, ahol magyar kutató korábban nem járt még –, és ugyancsak meglepne, ha az egyéb itthoni, külföldi forrásból támogatott hungarica-kutatók száma a Balassi-ösztöndíjasokét jócskán felülmúlná.
Mégis: „a remény hal meg utoljára” – gondoljunk már most a válságot követő időkre! Amint azt a balti kis népek: észtek, lettek, litvánok teszik sorra gründolva saját emigráns gyűjteményeiket – vagy épp a lengyelek, akik Gdynia közel száz éves dokkjait serényen átépítve és modern könnyűszerkezetekkel megtoldva már javában építik nagyszabású emigrációtörténeti emlékhelyüket, ami, ha két-három év múlva elkészül, egyszerre szolgál majd korszerű, 21. századi múzeumként, levéltárként, szakkönyvtárként és konferencia-központként. Addig is, amíg példájukat követhetjük, nem árt már most hozzá látnunk néhány megvalósítható részfeladathoz. Íme, az emigrációs hungarica-kutatás általam legsürgetőbbnek vélt feladat-listája:
1) Mindenek előtt fel kellene mérni a hazai gyűjtemények és különgyűjtemények (MOL, BFL, AL, OSZK, PIM, ÁBTL, 1956-os Intézet, OSA, etc.) emigráció-történeti érdekű iratállományát, azokról korszerű annotált jegyzékeket, témakatalógusokat készítve. Ez utóbbiakat érdemes lenne önálló kiadványként vagy külön honlapon is közzé tenni. A program annál sikeresebb lehet, minél szélesebb intézményi összefogással valósul meg, bár a részeredményeket sem szabad lebecsülni. (Jelenleg például – ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni – még az emigráns írói hagyatékok is több tucat, olykor alig ismert vagy használt tárhelyen vannak elszórva, nem csupán a MOL, az OSZK vagy az MTA kézirattárában, a PIM-ben, az OSÁ-ban vagy a 20. Század Történeti Intézetében, hanem számos megyei és városi levéltárban is.) Az emigrációkutatás itthoni tárhelyeinek koordinációját a Levéltáros Szövetség, a MOL, az OSZK, a Balassi Intézet avagy kellő szakmai háttérrel bármely nagyobb közgyűjtemény elláthatná.
2) Létre kellene hozni az emigráció-kutatók és a hazai tudományos műhelyek által külföldön gyűjtött hungarica-forrásanyagok eredeti vagy másolati tárhelyeit – lehetőleg interneten is hozzáférhető, nyilvános katalógusokkal, állagjegyzékekkel. Efféle közcélú forrásgyűjtés kicsiben már most is folyik, így a Balassi Intézet külföldi ösztöndíjasait szerződésben kötelezi arra, hogy kutatásaik iratmásolatait, legalább digitális formában, az Intézetben letétbe helyezzék, tételes jegyzéket mellékelve a külföldi archívum(ok) kutatott és találati fondjairól. (’56-os fiatalkorú emigráns-kutatásaim forrásanyagait: számos interjút, kérdőívet, archív fotót, filmet, stc. hosszú távra magam is egy itthoni közgyűjteményben szeretném letétbe helyezni, bár egyelőre még nem látom, hol lenne a legjobb helyük.)
3) Folyamatosan figyelni kellene az időzárlat alól felszabaduló magyar érdekű külföldi forrásanyagokat is (pl. Vatikán, orosz és amerikai levéltárak, keleti és nyugati fegyveres erők és titkos-szolgálatok anyagai), ezek friss híreit a szaksajtóban és más fórumokon rendszeresen közreadva. Ugyanígy követni és folyamatosan publikálni kellene a már hazatért személyes irathagyatékok és más külföldről származó, magyar érdekű iratok hozzáférhetővé válását. (Elkészült iratrendezések, annotációk, kutathatóvá minősített anyagok.) Várható, hogy az elkövetkező években az „oral history” gyűjteményekben is több száz személyes forrásanyag: életút-interjú, önéletrajz és emlékezés időleges zárolása fog lejárni. (Így a 30-40 évre titkosítottak, vagy a halál után kutathatóaké.) Érdemes már most ezekről jegyzéket készíteni a lejárat dátumát feltüntetve, amint azt egyes nyugati archívumok már ma is teszik, online hozzáférésű állomány-listákkal segítve a kutatók tájékozódását, közép- vagy hosszú távra készülő munkaterveit.
4) Rejtőző fondok – kései tanúságtételek. Végül, minél több fiatal történész, levéltáros kollégát arra kellene ösztönözni például újabb pályázatok, PhD-programok vagy eseti megbízások révén, hogy egy-egy kiváltképp fontos történeti forrásanyag eltűnésének vagy jelentős irathiányainak járjanak itthon és külföldön utána (pl.: vöröskeresztes, diplomáciai és kém-rezidentúra iratok, stb.), s készítsenek interjúkat egy-egy idős koronatanúval, aki az iratok sorsáról megbízható adalékokkal szolgálhat.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
