A református egyház történetének kutatása
2012. december 29. 11:11 Kósa László
A jövő kutatásai témái
Jelenkutatásról lévén szó, nagy lehetőségei vannak az oral history-nak, ami kiegészíthetné vagy ellenőrizhetné is a memoárokat, vagy akár az egyszerű egyháztagokat (természetesen laikusokat is) megszólaltathatná például a világháború alatt és után minden tekintetben megélénkült hitéletről, belső egyházi nyelven ébredésről vagy a „hétköznapi” egyházüldözésről, eddig azonban ezen téren alig történt valami. A korszakunkat átfogó tematikájú „Isten vagy történelem” címmel forgatott, két részes, forrásértékű dokumentumfilmet itt említjük meg (rendező: Szabó Eszter, 2000-2001).
A következőkben néhány nagyobb témakört sorolok föl, amelyek kutatása a szakirodalom és a források ismeretében véleményem szerint fontos, ezért kívánatos lenne előtérbe kerülésük. Kutatásuk eddig vagy hiányzik vagy csekély eredményt mutat föl, illetőleg mozaikszerű.
1. A történeti mellett lélektani és bölcseleti aspektusú jelentős kérdés, hogy az általam fentebb jó szellemi kondíciójúnak mondott református egyházat, hogyan és miért sikerült Rákosiéknak viszonylag gyorsan legyengíteni, a tárdalom életéből csaknem kirekeszteni.
2. Hasonlóan nagy jelentőségű kérdés, hogy mindezek ellenére mégis miért és hogyan maradt meg az egyház. Most természetesen nem a transzcendens és lelki tényezőre, hanem történészi szempontból a racionális oldalra gondolok. A misszió mint gyakorlat.
3. Az iskolák államosítása (helyi szintekre lebontva mi történt, a pedagógusok „átállása”, a szülők ellenállása).
4. A hittantanítás tönkretétele (az esettanulmányok itt is hiányoznak).
5. Ifjúság és egyház kapcsolata, amit a mindenkori pártideológia a központi problémák között tartott számon, és folytonosan bomlasztotta. Vallásos nevelés a családban.
6. A diktatúra totálissá válásával csaknem azonnal és szinte teljesen megszűnt az egyházi könyvkiadás, sajtó és iratterjesztés. Igen gyorsan a helyükbe lépett az egyházi „szamizdat”. Ennek története (készítése, fordítása, forgalmazása). Az illegálisan keletkezett kéziratos-sokszorosított anyagok sincsenek összegyűjtve.
7. A kollaboráció széles skálája (beleértve a teológiai és filozófiai vonatkozásokat).
8. Az ellenállás változatai.
9. A felekezeti népmozgalom alakulása.
Legvégül nem hagyhatjuk figyelmen kívül a nemzetközi vonatkozásokat. Az első időszakban, ami részben egybe esett a hidegháborús évekkel, a nyugati székhelyű nemzetközi protestáns szervezetek és a nemzeti (tartományi) egyházak vezetőinek többsége kommunistaellenes, bírálta a magyarországi egyházpolitikát és annak hazai szövetségeseit. A kapcsolattartás óvatos és mérsékelt intenzitású volt. A hatvanas évek végétől a nyugati szervezetek vezetői liberális nézetűekre és a politikai baloldallal ellenségesnek nem mondhatókra cserélődtek ki. Figyelmük az Európán kívüli térségekre tevődött át. Minek következtében a szovjet zóna kritikája lassan letompult. A kapcsolattartásnak olyan formái alakultak ki, amelyek valójában legitimálták a pártállami egyházpolitikát és a vele kollaborálókat.
2005-ben Lucas Vischer svájci református teológus, aki korábban vezető tisztségeket töltött be egyházi világszervezetekben, és a magyarországi viszonyokat nemcsak ezért, hanem itteni rokonsága révén is jól ismerte, együttműködésre kért föl az önkényuralmi rendszerekkel szembeni református ellenállásról (a mártíromság elszenvedését is beleértve) készülő munkában. Neki átadott írásomból a hazai kollaboránsok említését tartalmazó és a nyugati egyházi szervezetek felelősségét fölvető részeket törölte, mivel így szövegem csonkán jelent meg, nevem közléséhez nem járultam hozzá. (Commemorating Witness and Martyrs of the Past. Edited by Lucas Vischer. Geneva, 2006. Center International Réformé John Knox. Magyarország Koreával, Madagaszkárral és Szudánnal együtt szerepel: 84-93.o.).
A világbirodalmi célokat szolgáló szovjet elhárítás valószínűleg eredményesen épült be a nemzetközi egyházi szervezetekbe. A magyar tisztségviselők és képviselők, föltehetően mind beszervezett ügynökök voltak. Föltárásra vár, hogy a feladatuk az információszerzés vagy a befolyásolás, esetleg mindkettő lehetett. Időközben a „keleti blokk” a protestánsok és az ortodoxok részvételével Prágai Keresztyén Békekonferencia néven külön világszervezetet hozott létre, melynek története ugyancsak földolgozásra vár.
A nemzetközi vonatkozások folytán a magyar református egyház 1945-1990 közötti története kutatásának számolnia kell a svájci, németországi és hollandiai református egyházak és protestáns egyházi segélyszervezetek, illetőleg az egykori NDK és Csehszlovákia állambiztonsági levéltárainak anyagaival is.
Nem ennek az írásnak a feladata Magyar Országos Levéltár és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára mint a kérdéskör központi forrásait őrző hazai közgyűjtemények bemutatása. A kutatások további fontos, központi bázisa a Magyarországi Református Egyház Zsinati Levéltára és a négy református egyházkerület levéltára (Budapest, Debrecen, Sárospatak, Pápa). A református egyházmegyék levéltárairól nincs áttekintésem, de valószínű, hogy a kerületekéhez képest jóval kevésbé érdemesek a figyelmünkre, egyébiránt anyagukat a hivatali rend szerint a kerületi intézmények fogadták/fogadják be. A helyi, egyházközségi irattárak teljessége, állapota, kutathatósága igen változó és esetleges.
Kérdéskörünk vidéki történetének legfontosabb forrásai a megyei levéltárakban találhatók, amelyek befogadták a megyei szinten egyházpolitikával foglalkozó szervek, a tanácsok, pártbizottságok, politikai rendőrség iratait. Ezek között alighanem a legfontosabbak az egykori megyei egyházügyi előadók vagy titkárok iratai.
Összegzésül megállapítható, hogy a református egyház 1945-1990 közötti történetének kutatása számos értékes eredmény ellenére mégis szinte a kezdeteknél tart, kibontakozása kérdéses, nagyobb ütemben nem várható.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
