Gyógyító királyok a középkorban
2012. november 23. 19:29
A középkorban igen gyakori, a nyaki mirigycsomók megduzzadásával járó görvélykórt a népi hiedelem szerint a francia és angol királyok puszta kézrátétellel tudták gyógyítani. A 11-12. századra kialakuló szertartás még a 18. században is megszokott rítus volt az udvarokban, azonban 1825. május 31-e után már egyetlen király sem tette kezét a skrofulában szenvedők sebeire Európában.
A királyi érintés kezdetei
A görvélykór – más néven skrofula – egy tuberkulotikus gyulladás a nyaki mirigycsomóban. Neve onnan ered, hogy a betegség lefolyása során a nyaki mirigyek igen tetemesen megduzzadnak, ezáltal az egész nyak megvastagszik, s rövidebbnek látszik, ami egy disznó nyakára emlékeztet (a "scrophulae" disznócskát jelent). A középkorban ez igen gyakori betegségnek számított, végzetes kimenetelű is lehetett, elcsúfította az arcot, s gennyedzést okozott.
A köznyelvben „mal le roi” vagy king’s evil néven említett betegségről a 11-12. századtól egészen a 18. századig tartotta magát az a nézet, hogy a francia és az angol király puszta érintésével meg tudja gyógyítani. A királyok eme „varázserejének” története – habár csupán a 12. századra terjedt el véglegesen Franciaország és Anglia területén – a középkorban az első századokig, a szakrális királyságok kialakulásáig nyúlik vissza, tudhatjuk meg Marc Bloch francia történész 1924-es Gyógyító királyok című könyvéből.
Tours-i Szent Gergely a frankokról szóló művében már beszélt az uralkodók csodatetteiről
Tours-i Szent Gergely frankokról írt műve (Historia Francorum) szerint az uralkodók csodatevése abból eredeztethető, hogy szentnek tartották őket – egyszerűen azért, mert királyok voltak. Eme szakrális tulajdonság valamely egyházi személy általi olajjal történő felkenésből (unctio) származott. A felkenés a nyugat-európai királyságokban volt jelen, Bizáncban nem, mivel a Kelet-Római Birodalomban a birodalmi vallás élt tovább.
A 751-ben a frank trónra kerülő Pippin esetében komoly legitimációs erőt jelentett a felkenéssel járó szentség. Angliában – a frank rituálét lemásolva – a 8. században honosodott meg a szertartás. Ezt követően a királyok fölszentelésének elengedhetetlen részévé vált a felkenés és a koronázás. Az uralkodó így fölkentté vált (christos), akit Isten megvéd, a szent olaj pedig a tömeg fölé emelte a királyt, akárcsak a papokat és a püspököket. A népi hiedelem rengeteg egyházi eszköznek és kelléknek tulajdonított csodatévő, főként gyógyító erőt, különösen az olajnak.
IX. Szent Lajos francia király görvélykórost gyógyít a 13. században
Amikor a Capeting-dinasztia 987-ben végleg eltávolította a Karolingokat a megszülető Franciaország trónjáról, még csak gyenge legitimációval rendelkezett. A gyógyítás ugyanakkor legitimációs erővel bírt, a dinasztia második uralkodója, Jámbor Róbert pedig nagyon vallásos volt, így őt ruházták fel a francia királyok közül elsőként a gyógyítás képességével. A 996 és 1031 között regnáló uralkodó kézrátétellel kezelte a betegségeket, utódai pedig szintén igényt tartottak eme tudásra; Szent Lajos korára (1226-1270) ez a képesség már hagyományosnak és örökletesnek számított.
Kezdetben nem csupán a görvélykórt, hanem mindenféle betegséget tudtak gyógyítani, csak később kezdtek el „szakosodni” rá, ami a rossz nyelvek szerint azért is volt jó választás, mert nem a legsúlyosabb betegségek közé tartozott, így a király könnyen tudta „gyógyítani”. A szigetországban hasonlóképpen zajlott le a szakrális folyamat; I. Henrik (1100-1135) – lévén félig francia származású volt – Angliában is bevezette a rítust.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
