Csak 70 év után jöhetett Magyarországra Habsburg Ottó
2012. november 20. 16:36
Száz évvel ezelőtt, 1912. november 20-án született Habsburg Ottó. Édesapja, IV. Károly 1918. novemberi lemondása után emigrációba kényszerült, s csak 70 évi távollét után jöhetett ismét Magyarországra. Élete azt példázza, hogy egy sok tekintetben gyűlölt család utolsó trónörököseként, a személyét körülvevő utálat miként változott meg a történelmi körülmények, és saját életművének hatására úgy, hogy halálakor egy „európai óriás” elhunytáról beszéltek.
Évtizedekig trónkövetelőként lépett fel
Habsburg Ottó Európa egyik legrégibb uralkodó dinasztiájának tagjaként született 1912. november 20-án az alsó-ausztriai Reichenau melletti Wartholz villában. Születésekor a trónöröklés sorrendjében a negyedik helyen állt. Keresztapja I. Ferenc József osztrák császár és magyar király volt, akinek temetésén kisgyermekként részt vett Bécsben, 1916. november 30-án. Édesapja, IV. Károly megkoronázásán is jelen volt Budapesten, amit a Mátyás-templomban, 1916. december 30-án tartottak. Ekkor édesanyját, Zita Bourbon-pármai hercegnőt is magyar királynévá koronázták.
IV. Károly kétévi uralkodás után, 1918. november 11-én lemondott Ausztria államügyeinek viteléről, november 13-án eckartsaui nyilatkozatával ugyanezt megtette Magyarországgal kapcsolatban is. Az első világháborút követően 1919. március 24-én családjával együtt kényszerűen Svájcban telepedett le, ahol 1922. január 31-ig élt. Ausztriába nem volt módja visszatérni, mert az 1919. április 3-án elfogadott ún. Habsburgergesetz, amely megvonta a ház tagjainak uralkodói címeit és jogait, kitiltotta őket a Köztársaság területéről, s a visszatérést lemondó jognyilatkozat megtételéhez kötötte. A törvény a Habsburg-Lotharingiai-ház teljes vagyonát az állam javára elkobozta. Hatályát 1935−1936 között részben felfüggesztették, 1939-ben azonban a náci megszálló hatalom ismét felújította, 1945-ben a második Osztrák Köztársaság eredeti, 1919-es formájában alkotmányerejű törvénnyé emelte. 1955-ben pedig az osztrák államszerződésbe is belefoglalták.
A Horthy kormányzat nem hozott ilyen törvényt, sőt, Horthy látszólag királyhű maradt. IV. Károly 1921. március 27. és április 5. között visszatért Magyarországra, és a kormányzótól követelte a hatalom átadását, aki az antant hatalmakra hivatkozva elutasította a „kérést". Októberben - ekkor immár fegyveres erővel - próbált meg visszatérni, de ez a kísérlet is meghiúsult, és az antant hatalmak Madeira szigetére, Funchalba szállították, ahol 1922. április 1-jén meghalt.
Habsburg Ottó és családja ettől kezdve évtizedeken keresztül emigrációban élt. Először a Habsburg rokon, XIII. Alfonz spanyol királynál találtak menedéket, rövid ideig a Madrid melletti El Pardo kastélyban, majd a baszkföldi Lequeitióban, az Uribarren palotában laktak. Habsburg Ottó 1929-től a Brüsszel melletti Steenockerzeelben élt, s Otto von Bar herceg néven megkezdte tanulmányait a Leuveni Egyetemen, ahol 1935-ben politika és társadalomtudományok doktora címet szerzett. A harmincas évek elejétől aktívan fellépett a nácizmus ellen, tiltakozott Ausztria bekebelezése ellen. 1940-ben először Párizsba, majd Portugálián keresztül az Egyesült Államokba, Washingtonba távozott.
A második világháború idején széles körű politikai tevékenységet fejtett ki Ausztria önállóságának visszanyerése és Magyarország szövetséges hatalmak mellé állítása érdekében. Több ezer zsidó és politikai üldözött életét mentette meg. 1944–1954 között Franciaországban és Spanyolországban élt. 1951-ben, a franciaországi Nancyban házasságot kötött Regina von Sachsen-Meiningen hercegnővel, akitől hét gyermeke született, öt lány, majd két fiú. 1954-től 2011. július 4-én bekövetkezett haláláig a bajorországi Pöckingben élt a család által Villa Austriának elnevezett házban.
Habsburg Ottó 1936-tól a Páneurópai Unió tagja, 1957–1973 között helyettes vezetője, majd elnöke lett. 1978-ban német állampolgárságot kapott. 1979 és 1999 között a német Keresztényszociális Unió (CSU) képviselője volt a strassbourgi Európa Parlamentben, egyúttal ő volt az európai konzervatív pártok csoportjának vezetője. 1982-ben elérte, hogy a közgyűlésben egy üres széket állítottak a vasfüggöny mögött élő népeknek. 1989-ben egyik szervezője volt a magyar-osztrák határon rendezett „páneurópai pikniknek", amelynek során 6-800 Magyarországon tartózkodó NDK állampolgár áttörte a határt, és nyugatra menekült.
A Habsburg család, így Habsburg Ottó megítélése is meglehetősen negatív volt a 20. század első felében. A család tevékenységét, köztük az 1930-ban nagykorúvá váló Habsburg Ottót már a Horthy-kormányzat is folyamatosan figyelte, s a Magyar Távirati Iroda hírei között szintén előkelő helyen szerepeltek az Ottóval kapcsolatos német, francia vagy angol sajtóban megjelent cikkek, tudósítások, amit a háború alatt az amerikai, majd a háború után az osztrák értesülések is kiegészítettek. Ebben az időben a Habsburg restaurációt a világ nagy részén akut problémának tartották, hiszen Habsburg Ottó évtizedekig trónkövetelőként lépett fel, s a trónörökös a második világháború végéig reménykedett a visszatérésben, s ehhez még hozzájárult elképzelése egy háború utáni bajor-osztrák-magyar közös államról saját uralkodása alatt.
A második világháború után Habsburg Ottó fontosnak tartotta a magyar emigráció egységét a kommunista rendszer ellen. Figyelte a hazai koncepciós pereket, de figyelme inkább Sztálin halála után fordult erősebben a szovjet és a hazai belpolitika eseményei felé. 1956 nyarától – amikor már érezni lehetett a változások lehetőségét – foglalkozott napi szinten Magyarországgal.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
