Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Forradalmi szövegek a történelemből

2012. október 31. 19:27

<

Lineáris B írás

A kutatók szerint 3500 évvel ezelőtt egy szemétrakásnál keletkezett tűz mentette meg a maga korában „mágikusnak” és „misztikusnak” tartott, i. e. 1450 és 1350 között a mükénéiek által készített krétai táblát az enyészettől. Arthur Evans a 20. század elején, az egyik knósszoszi feltárás során egy iklainai olívaligetnél bukkant rá a bronzkorból származó, titokzatos szimbólumokkal tarkított agyagtáblára.

A 2,5 centiméter magas és 4 centiméter széles táblatöredéken a lineáris B írás egyik korai példája olvasható. Az írás 87 jelből áll, s mindegyik egy-egy szótagot helyettesít. A kutatók szerint a szövegen egy gyártással kapcsolatos ige olvasható (a mükénéiek kizárólag gazdasági jellegű, az uralmi elit érdekeltségébe tartozó ügyeket jegyeztek fel), hátoldalán számokkal. Az írnokok egy pénzügyi évre tervezték, s agyagra írtak, amelyet csak napon szárítottak ki, azonban a tűznek köszönhetően az írás fennmaradhatott.

Nem ez a legkorábbi írásos feljegyzés a világon (csupán Európában), hiszen Kínából, Egyiptomból és Mezopotámiából ennél régebbi szövegek is előkerültek. A lineáris B szótagírás a lineáris A-ból eredeteztethető, amely az ősi egyiptomiak által használt még régebbi hieroglifa rendszerrel áll rokonságban. Feltárása után közel fél évszázaddal, 1952-ben Michael Ventris fejtette meg az antik írást.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?


	Forradalmi szövegek a történelemből

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra