Évszázados emlékek egy székesfehérvári magángyűjteményben
2012. október 4. 12:37 MTI
Több évszázados, római és középkori kőfaragványok, bélyeges - a készítő nevével jelölt - téglamatuzsálemek tucatjai sorakoznak rendszerezve, felcímkézve, polcokra rakva egy székesfehérvári családi ház udvarán. A 70 éves Körösi Jenő több évtizeden át gyűjtötte, "babusgatta" őket, október hetedikétől pedig állandó kiállításon mutatja be kincseit a fehérváriaknak.
Építkezéseken kutatta fel, kiskocsival húzta haza a "köveket"
"Az első kőfaragványt egy közeli ház építésénél találtam úgy harmincöt évvel ezelőtt. A sárkányos, inda- és levéldíszes, 12. századi kő a Szent István Király Múzeumba került" - emlékezik vissza a gyűjtemény megalapozásának első mozzanataira a pályafutását kőművesként kezdő, majd tejipari keverőtisztként folytató és befejező gyűjtő. Szavai szerint mindig érdekelte a történelem, a helytörténet, a néprajz. Iskolában egyiket sem tanulta, de szívósan igyekezett minél többet elsajátítani belőlük.
"Rengeteget olvastam, gyűjtöttem a múzeumi füzeteket, kiadványokat, szakfolyóiratokat, és munka után azokat bújtam" - folytatja. "Az így szerzett tudás birtokában aztán tudatosan igyekeztem felkutatni a kőemlékeket. Számon tartottam, hogy hol bontanak régi épületet, vagy ásnak alapot egy új háznak, és odamentem, körülnéztem. Volt, hogy a félredobott építési törmelékben bukkantam rá egy-egy szép faragványra, bélyeges téglára, de előfordult, hogy a földből éppen csak kilátszó, de számomra értéket sejtető kődarabot szinte úgy kellett kibányásznom. Néha két-három órát is elkínlódtam a kiemelésével. A többnyire terjedelmes, súlyos "köveket" egy kiskocsival hazafuvaroztam, ha kellett, megtisztítottam, rendbe tettem vagy restauráltattam, és helyet kerestem neki."
"Harminc-harmincöt évvel ezelőtt még könnyebben tudtam kutatni, mert lassabban haladtak az építkezések. Nem dózerrel rombolták le, hanem szinte téglánként bontották le a falakat, és az alapozással sem végeztek gyorsan. Akkor még szeme volt a téglának, értéket jelentett minden kő- és tégladarab. Ma már más a helyzet. Néhány óra alatt a földdel tesznek egyenlővé egy-egy épületet, idegenként be sem mehetek az építési területre. De azért még nem adom fel, nyitott szemmel járok. Ha valahova megyek, soha nem térek vissza ugyanazon az úton, amelyen elindultam, mindig figyelem az árkokat, a járdaszéleket, a földet. És nem is hiába, az egyik legszebb, sakktáblás, indás, leveles díszítésű faragványomat például egy járdaszegély mellett találtam."
A gyűjtéshez egyébként nem csak jó szem, tudás, hanem némi szerencse is kell. Körösi Jenőnek mindkettő megvan. Egy gyönyörű, 12. századi faragványra például az apósa házában bukkant rá, egy másik, 13. századi kő pedig a közelmúltban, tereprendezés közben, saját házának az udvaráról került elő.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
