Lelkész és olimpikon

2012. augusztus 6. 17:48

Kóczán Mór 1885-ben a Komárom-Esztergom megyében (születésekor: Komárom megye) lévő Kocson egy református tanítócsaládban született, édesapja a település lelkészeként tevékenykedett. A leendő bronzérmes olimpikon a Pápai Református Főgimnázium tornaóráin szeretett bele a sportba: rendszeresen edzette magát, amit a teológiai tanulmányai alatt sem mulasztott el.

Főként az atlétikai sportágakban jeleskedett, súlydobás, magas- és távolugrás versenyszámokban több jó helyezést is elért vidéken, amikor Pesten felfigyeltek eredményeire. Meghívták a Budapesti Torna Clubhoz, ám ő a pápai református teológiai iskolát választotta volna, azonban a pesti klub képviselői annyira ragaszkodtak Kóczán csatlakozásához, hogy megígérték, állják az összes költséget.

Kezdetben igen nagy hátrányban volt sporttársaihoz. Egyrészt a teológiai képzés sokat elvett az idejéből, másrészt a különböző atlétikai feladatok eddigi kivitelezését teljesen meg kellett változtatnia: például gerelyt (későbbi olimpiai bronzérmes számát) és diszkoszt a fővárosban látott először, s a körből való dobás is újdonságnak számított a korábbi nekifutások után.

Miután lelkésszé avatták (1907) Csallóközaranyosra került szolgálatra. Részt vett az 1908-as londoni, majd immáron a Ferencvárosi Torna Club versenyzőjeként az 1912-es stockholmi játékokon, ahol diszkoszvetésben, súlylökésben és gerelyhajításban indult. Az utóbbi számban 55,5 méteres dobásával egy bronzérmet hozott haza, amely a magyar gerelyhajítás első olimpiai érme volt. Eredménye azért is említésre méltó, hiszen ő volt az első olimpiai érmes gerelyhajításban, aki nem Skandináviából érkezett.

További érdekes adalék a lelkész olimpikon történetéhez, hogy nem Kóczán Mórként, hanem Kovács Miklós álnéven indult a versenyeken, mivel el akarta kerülni egyházi elöljáróival a konfliktust. Az 1909 és 1911 között a gerelyhajítás világrekordját háromszor is megjavító Kóczán 1916-ban – immáron saját nevén – Magyarország nemzetközi bajnoka lett.

A trianoni békeszerződésben Csehszlovákiához csatolták faluját, így ezután északi szomszédunk színeiben versenyzett egészen 1926-os visszavonulásáig. A kitelepítési törvények következtében Magyarországra jött, s a Baja melletti Szeremlén dolgozott, majd Gödre költözött át. Bár visszavonult sportoló, s immáron nyugdíjas lelkész volt, igyekezett aktívan részt venni a város sportéletében.

Az 1972-ben elhunyt ötszörös magyar bajnok (1911-1914, 1918) tiszteletére Csallóközaranyos sportcsarnokát az ő neve díszíti, ezenkívül Göd Kóczán Mór-vándordíjat is alapított, amelyet a sikeres gödi sportolók kaphatnak meg.