Dopping az olimpiákon
2012. augusztus 1. 12:43
Szöultól Londonig
A szteroid miatti olimpiai diszkvalifikáció a legnagyobb nyilvánosságot az 1988-as szöuli olimpia 100 méteres futását megnyerő kanadai sprinter, Ben Johnson kapcsán kapott, akinek tesztje stanozolra lett pozitív. Aranyérmétől később megfosztották, így a verseny győztese az amerikai Carl Lewis lett, akinek tesztje szintén pozitív lett, ám az olimpiai szabályok nem következetes alkalmazásának hibája miatt végül nem tiltották el. Akkoriban ugyanis a NOB-nak jóval nagyobb mozgástere volt arra nézve, hogy az adott sportoló megfelel-e az olimpiai kritériumoknak vagy diszkvalifikálni kell.
Ben Johnson világcsúccsal nyerte a 100 méteres síkfutást Szöulban
Az 1990-es évek végén a NOB egy jobban szervezett doppingellenes harcot indított útjára, majd 1999-ben felállította a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökséget (WADA). A 2000-es nyári és a 2002-es téli olimpiák jól mutatták, az olimpiák doppingtól való megtisztításáért folyó erőfeszítéseknek még koránt sincs vége, ugyanis a súlyemelés és a síkfutás érmesei közül többen is kénytelenek voltak visszaszolgáltatni díjaikat. A 2004-es athéni olimpia idején már 27 sportolót (köztük öt magyart) zártak ki doppingvétség alapos gyanúja miatt.
A pekingi játékok során a WADA égisze alatt a NOB 3667 sportoló vérét és vizeletét tesztelte. A jelenleg zajló londoni olimpián 150 tudós dolgozik azon, hogy jogosulatlanul egyetlen sportoló se juthasson éremhez; eddig három versenyzőt zártak ki tiltott szerek használata miatt.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
