Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Elítéltek egy volt RAF-terroristát

2012. július 8. 16:08 MTI

Négy év szabadságvesztésre ítélte pénteken a stuttgarti tartományi felsőbíróság egy 35 éve elkövetett hármas gyilkosságban való részvételéért Verena Beckert, az időközben feloszlott német szélsőbaloldali Vörös Hadsereg Frakció (RAF) volt tagját.

<

Az ítélet szerint Becker bűnrészes a Siegfried Buback egykori nyugatnémet szövetségi főügyész ellen 1977-ben elkövetett merényletben, amelyben nemcsak a főügyész, hanem a testőre és a sofőrje is meghalt.

A 2010-ben kezdődött perben 90 tárgyalási napot tartottak, meghallgattak 151 tanút és nyolc szakértőt, de a merénylet elkövetőinek kilétét nem sikerült megállapítani, és Beckerre sem tudták rábizonyítani, hogy részt vett a terrorcselekményben. Az azonban bizonyítást nyert, hogy részt vett a merénylethez vezető döntés meghozatalában és támogatta a későbbi elkövetőket az elhatározásukban. Verena Becker csak a 89. tárgyalási napon szólalt meg. Elmondta, hogy a merénylet elkövetésekor a Közel-Keleten tartózkodott, és nem vett részt az akció tervezésében sem.

Siegfried Bubackot, kísérőjét és sofőrjét 1977. április 7-én ölték meg Karlsruhéban. A főügyész szolgálati kocsija mellé egy motorkerékpár hajtott, és a hátsó ülésén ülő személy géppisztolyból lövéseket adott le az autó utasaira. Mindhárman a helyszínen meghaltak, a tettesek elmenekültek.

Egy hónappal a merénylet után Becker és egy másik RAF-tag közös lakásán megtalálták a gyilkossághoz használt fegyvert, 2009-ben pedig DNS-vizsgálattal sikerült kimutatni Becker nyálának nyomait a Buback-gyilkosságot vállaló levélen. Az új bizonyítékra alapozva 2010-ben vádat emeltek ellene.

A vádiratban Becker társtettesként szerepelt, de az ügyészség hangsúlyozta, hogy nem őt tartja Buback gyilkosának. Arra vonatkozóan ugyanis, hogy a vádlott adta volna le a halálos lövéseket a főügyészre és kísérőire, nincsen tárgyi bizonyíték vagy tanúvallomás. A társtettes minősítést a vád arra alapozta, hogy Becker tevékenyen részt vett a merénylet megtervezésében és előkészítésében.

Az ügyészség azt indítványozta, hogy a volt terroristát ítéljék 4 és fél év szabadságvesztésre, két évet pedig számítsanak be egy korában letöltött büntetésből. A bíróság a két év elengedésére vonatkozó részt elfogadta az indítványból, az 59 éves nő így 2014-ben szabadulhat.

Verena Beckert 1977-ben egy másik gyilkosság miatt életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték, majd 1989-ben államfői kegyelemmel szabadlábra helyezték. Azóta új személyazonossággal élt.

A hatvanas évek végén az akkori Nyugat-Németországban formálódott RAF a nyugati társadalmi rendszer - a terroristák szóhasználata szerint az imperializmus - ellen harcolt. Merényleteikben 34 ember halt meg, többségük gazdasági vezető, politikus, illetve rendőr. A csoport 1998-ban közölte, hogy feloszlik.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?


	Elítéltek egy volt RAF-terroristát

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra