A Beatrice-mítosz
2012. július 3. 13:11
Az 1956–1989 közötti időszak a monolit politikai rendszer sajátosságainak jegyeit viselte magán a kulturális élet területén is, azonban a könnyűzene történetének szempontjából mégsem tekinthetjük egységesnek. Retorziók a pártállam, így a politikai rendőrség részéről is érték az együtteseket, szólistákat, hiszen a hetvenes–nyolcvanas évek fordulóján éppúgy megfigyelés alatt tartotta őket az állambiztonság, ahogy azt tette a Kádár-rendszer megelőző éveiben, évtizedeiben. Nagy Feró visszaemlékezése szerint a nyílt állományú rendőrség nemegyszer megtette azt, hogy a koncert közben színpadon álló énekest igazoltatta (!), és ha nem volt nála a személyi igazolványa, akkor akár a közönség legnagyobb tombolása közepette is félbeszakította a műsort.
A működési mechanizmus
Az 1956–1989 közötti időszak a monolit politikai rendszer sajátosságainak jegyeit viselte magán a kulturális élet területén is, azonban a könnyűzene történetének szempontjából mégsem tekinthetjük egységesnek. Habár az operatív intézkedések működési mechanizmusa nagyrészt ugyanazt a metodikát követte a Kádár-rendszer során – a helyi szinteken ennek eredménye különböző okokból változó volt –, a könnyűzene egyes ágaihoz való ideológiai-elvi hozzáállás többször módosult, természetesen a szocializmus eszmeisége általános vezérelveinek megsértése nélkül.
Retorziók a pártállam, így a politikai rendőrség részéről is érték az együtteseket, szólistákat, hiszen a hetvenes–nyolcvanas évek fordulóján éppúgy megfigyelés alatt tartotta őket az állambiztonság, ahogy azt tette a Kádár-rendszer megelőző éveiben, évtizedeiben. Ezek között jelentős szerepet játszott a Beatrice állambiztonsági megfigyelése és az együttes ellen életbe léptetett intézkedések sorozata.
Ennek intenzitása semmit nem csökkent a diktatúra „puhább” időszakában az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában (ÁBTL) őrzött dokumentumok tanúsága szerint. Azt is tudjuk ugyanakkor, hogy a hálózati jelentések nem kerülhettek teljes egészében a mai napig sem archívumba, amelynek egyik oka az iratok rendszerváltás idején történő megsemmisítése lehet, a másik oka pedig az, hogy az akkor keletkezett dokumentumok érintettjei a mai napig is végeznek titkosszolgálati munkát, így jogszabály szerint sem kötelesek ezen iratokat átadni az azokat keletkeztető szervek a levéltárnak.
„Természetesen” az is előfordulhat, hogy bizonyos iratok lappanganak valamelyik egykorvolt operatív tartótisztnél. Emiatt pontos és mindenre kiterjedő összehasonlítást sem tudunk végezni a tekintetben, hogy melyik évtizedben összesen mennyi ügynöki jelentés és egyéb állambiztonsági irat keletkezett a könnyűzenei élet területén. Az azonban bizonyos, hogy a hetvenes évek második felétől kezdve a kemény rock renitens képviselői – és persze a rendszerhez alkalmazkodóbbak is, csak kisebb mértékben – az állambiztonsági szolgálatok figyelmének kereszttüzében álltak. Közülük is kiemelkedik a Beatrice zenekar, amely különösen kivívta a pártállami titkosszolgálatok figyelmét, nem kis gondot és munkát okozva a hatalom képviselőinek fellépéseivel és az azokon megjelenő nagyszámú közönségének a pártállami normáktól jelentősen eltérő megjelenésével és szórakozási szokásaival.
A Belügyminisztérium a hetvenes évek második felében még inkább aktivizálta titkos megbízotti hálózatát, amelynek alapján 1977 szeptemberében Benkei András belügyminiszter a PB-tagoknak jelentést küldött a kulturális területen működő ellenséges erők tevékenységéről és a 0022/1970. sz. miniszteri parancs végrehajtásáról. A szöveg egyes részletei Benkei 1973-ban Aczél Györgynek és Biszku Bélának megküldött szövegével egybeestek, amiből tisztán látszik a rendszer megingathatatlanságába vetett hit és az is, hogy a módszerek és a könnyűzene megítélése néhány év alatt nem változott a belügyi tárca részéről. Figyelő dossziékban ekkor 96 főt tartottak számon, miközben mintegy 1600–1800-an kerültek a látókörükbe, amely szám a néhány évvel korábbihoz képest nőtt.
Ezt az elhárító munka fejlődésének – ami többek között a 005/1972. sz. BM parancsból következett –, illetve az ellenzék aktivizálódásának köszönhették. A feladatok közé beemelték a „Ne gyártsunk hősöket!” szlogent, ami Kádár János beszédeiben is vissza-visszatérő motívum volt. Ennek nyomán viszont egy kicsit szabadabban mozoghattak a megfigyelt rockzenészek, hiszen nem akart nekik a pártállami vezetés „ingyen reklámot” adni. A jelentés célként egyaránt megfogalmazta a vonalvezetők és operatív tisztek kezdeményezőkészségének növelését, a hálózati személyek hírszerző lehetőségeinek bővítését, valamint az objektumok hatékonyabb operatív védelmét.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
