A Beatrice-mítosz
2012. július 3. 13:11
Nagy Feró és az állambiztonság
Nagy Feró visszaemlékezése szerint a nyílt állományú rendőrség nemegyszer megtette azt, hogy a koncert közben színpadon álló énekest igazoltatta (!), és ha nem volt nála a személyi igazolványa, akkor akár a közönség legnagyobb tombolása közepette is félbeszakította a műsort, a rajongóknak pedig – „természetesen” a rendőrök szigorú felügyelete mellett – haza kellett vonulniuk.
Nem nehéz belátni, hogy az efféle rendőri intézkedés is csak arra volt jó, hogy borsot törjön a zenészek orra alá, és ellehetetlenítse a fellépéseiket, miközben olyan „balhékat”, amelyeket a média segítségével terjesztettek róluk (csirkedarálás a koncerteken), el sem követtek, de természetesen a tájékozatlan nagyközönséggel, amelynek tagjai nem jártak Beatrice-koncertekre, el lehetett hitetni ezeket az alaptalan híreket.
Mint azt Nagy Feró közölte, különösen a Jerikó című számukat tűrték nehezen a rendőrök és nem egy esetben a szervezők is, mivel az a „Támadás! Egy, kettő, három!” felkiáltással kezdődött, és a hidegháború időszakában ilyet nem volt ildomos mondani, főleg nem egy olyan országban, amely a szocializmus építése közben azt hangoztatta, hogy a béke oldalán áll, szemben a kapitalista államokkal.
A színpadi összekötő szövegekre – minden bizonnyal az ügynöki jelentések segítségével – is odafigyeltek a rendőrök, akiknek az énekes elmondása szerint azzal is sok bajuk volt, hogy miért kellett Nagy Ferónak azt mondania, egy-egy gitárszóló előtt, hogy „Ideiglenesen ihaj-csuhaj!”. Ennek ugyanis direkt áthallása volt „az ideiglenesen Magyarországon állomásozó szovjet Vörös Hadsereg katonái” szlogenjére, holott ez így szó szerint nem hangzott – nem is hangozhatott – el.
Az állambiztonsági hálózat tagjainak és tartótisztjeinek részvétele a Beatrice koncertjein pedig az énekes vissza-visszatérő megjegyzései közé tartozik az oral history interjúkban a pártállami időszak felidézésekor. Ezek közül ki lehet emelni azt az esetet, amikor Egerben valaki könnygázt fújt a közönségre (ez akkoriban a keményrock-koncerteken szinte megszokott jelenség volt), s abból a zenészeknek is jutott, ám amikor az énekes szólt a rendezőknek, hogy utasítsák rendre az illetőt, aki fújt, meglepődve látta, hogy miután kiemelték a tömegből és a kapuban álló rendőrparancsnokhoz vitték, szalutálva jelentett neki, azaz a rendőrség állományába tartozott.
Egy másik alkalommal pedig a budapesti Láng Művelődési Házban a Térden állva című számot játszották, amelynek során a közönség mindig letérdelt, ám itt öten-hatan állva maradtak, mert nem ismerték a koreográfiát, és amikor nem tudták, mitévők legyenek, hátranéztek valakire, aki térdre intette őket. Ekkor az énekes interpretációja szerint – ami a titkosrendőri jelentések fényében erősen valószínűsíthető – az történt, hogy az ügynökök nem tudták, hogy le kell térdelni a szám alatt, és utasítást vártak a főnöküktől, aki földre parancsolta őket, nehogy kilógjanak a rajongók soraiból.
Nagy Feró visszaemlékezése szerint ugyancsak szemet szúrt a hatalomnak az együttes jelképe, a baboskendő, más néven Ricse-kendő, amely piros alapon fehér pöttyöket ábrázolt, és egyes okfejtések szerint azt jelképezte, hogy Magyarországon foltok estek a kommunizmus vörös színén, azaz nem valósult meg teljes mértékben az államszocializmus.
Nem maradt ki a rendőrség arzenáljából a hajnali becsöngetések sorozata sem, a Beatrice énekesét többször felébresztették lakásán, igazoltatták, és az is előfordult, hogy előállították a XIV. kerületi rendőrkapitányságra (ekkoriban Nagy Feró Zuglóban, a Nagy Lajos király útján lakott), és kihallgatták.
Más alkalommal rendőrségi közlekedési bírságot akartak behajtani rajta a lakásán, szintén hajnalban, megint máskor pedig „véletlenül” összetévesztették egy másik Nagy Ferenccel, aki kamionsofőr volt, és ez utóbbi személyt keresték, ugyancsak hajnalban, az énekes lakásán. Ebbe a sorba illik az az epizód is, amikor a rendőrök – állítólagos házkutatási paranccsal a kezükben, amit viszont nem mutattak meg – elkérték Nagy Feró útlevelét, és több éven keresztül nem adták neki vissza.
Egy jóformán filmbe illő jelenet eredményeként kapta meg újból az énekes a dokumentumát, amikor az István, a király című rockoperában Laborc szerepét játszotta, és a bemutató előadás utáni fogadáson a színdarab koreográfusa, Novák Ferenc ismertette meg az akkori belügyminiszterrel, Horváth Istvánnal. Az alkalmat kihasználva az énekes vette a bátorságot, és megkérdezte a belügyi tárca vezetőjétől, miért nem kapja vissza az útlevelét. A beszélgetés eredményeként rövidesen teljesült a kérése.
A politikai rendőrséggel való, fizikai értelemben legdrasztikusabb találkozása azonban akkor történt, amikor a szerv Tolnai utcai központjába idézték tanúként, a Diener Tamás fotóművész ellen államellenes izgatás címén folytatott vizsgálat ügyében. Az énekesről ekkor már – az alábbiakban idézendő – állambiztonsági jelentések alapján meglehetősen tájékozott volt a hatalmi apparátus, lényegében mindent tudtak róla, ami a pártállami rendszer szempontjából fontos volt.
Leírása szerint már a bejáratnál elvették tőle a személyi igazolványát, majd egy párnázott ajtajú kihallgatóhelyiségbe vitték, ahol először megverték, majd egy tiszt kihallgatta, és az avantgárd művészekkel való kapcsolata felől érdeklődött – ezekről is szólhattak ügynöki jelentések, mert a kihallgató tiszt utalt rájuk az énekes emlékezete szerint. Amikor Nagy Feró lényegében tagadta az undergrounddal való kapcsolatait, a tiszt nyilvánvalóvá tette, hogy tudnak ez irányú kapcsolatairól – nyilván a több vonalon megerősített és kontrollált hálózati jelentések alapozták meg a politikai rendőrség információit.
A memoár szerint mintegy hét órán keresztül tartott a rendőrségi akció, utána szabadon engedték. Az együttest a titkosszolgálati eszközök segítségével is igyekeztek mind jobban perifériára szorítani.
Csatári Bence teljes cikke és a források a betekinto.hu oldalon olvashatóak.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
