Az ivóvíz lehetett Jamestown lakóinak gyilkosa
2011. október 20. 14:34
Az ivóvíz szennyeződése jelentős szerepet játszhatott a 17. századi Jamestown népességének gyors csökkenésében – állítják amerikai geológusok.
Jamestown, a népszerű és sokszor feldolgozott Pocahontas-történetből ismert angol kolónia 1609 ősze és 1610 nyara között élte át történelmének legnehezebb időszakát. A telepet 1607-ben alapították, fennállásának első éveiben az angolok John Smith révén megállapodást kötöttek az indiánokkal, akik így kukoricát szállítottak a telepeseknek.
James Smith, a telep vezetője 1609 őszén hazautazott Angliába, távozását követően pedig megromlott a viszony a telepesek és a Powhatan törzs tagjai között: az indiánok megszakították a kereskedelmet a gyarmatosítókkal, mivel a bennszülötteknek sem volt elég élelmük az elhúzódó szárazság miatt.
A telepesek erőszakkal vették el az ételt, ezért az indiánok ostrom alá vették Jamestown erődjét. Az erődjükbe zárt telepesek nem tudtak többé vadászni, halászni és friss ivóvizet szerezni. James Whittenburg, az Amerikai Történelem és Demokrácia Nemzeti Intézetének vezető munkatársa szerint az éhező telepesek először kutyákat és ovakat, majd patkányokat és mérgeskígyókat ettek. A tél során jelentkező alultápláltság és betegségek – vérhas, tífusz és skorbut – megtizedelték a lakosságot, így mire Lord De La Warr megérkezett 1610 júniusában, már csak hatvanan voltak életben az erőd lakói közül. Számos magyarázat született a gyors népességfogyást illetően, az egyik lehetséges okként például a spanyol ügynökök kútmérgezését nevezték meg.
Több történész is a kutakban kereste a rejtély magyarázatát: A történeti földrajzzal foglalkozó Carville Earle a koszos ivóvizet és annak magas sótartalmát tette felelőssé a halálozásokért. Earle tézisét most a William & Mary Egyetem munkatársai, Gregory Hancock és Jim Kaste, valamint egy diákjuk, Doug Roeland megpróbálta a gyakorlatban is bebizonyítani.
A csapat megállapította, hogy a James folyó sós vize és a közeli mocsár beszivárog Jamestown víztározójába, így az ivóvíz szintje elérte az emberre veszélyes mértéket. Kaste szerint a probléma súlyosabb lehetett a 17. században a kevés esőzés miatt. A fennmaradt jamestowni beszámolók említenek a sómérgezésre jellemző tüneteket, ilyen a letargia és az ingerlékenység.
A só mellett a telepesek hulladéka is beszivároghatott a kolónia kútjaiba, tovább rontva a víz minőségét, és segítve a betegségek terjedését. A kutatók magas, ám változó arzénszintet mértek az erőd körüli vízforrásokban. Az arzén mennyisége az eddig elvégzett vizsgálatok szerint a természetes szinten van.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
