Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Felújították David Hume sírját

2011. október 18. 16:22

Restaurálták David Hume (1711-1776) sírját az edinburghi városi tanács és az Edinburgh World Heritage együttműködésében megvalósuló projekt keretében.

<

Az Old Calton temetőben lévő mauzóleumot a filozófus híres építész barátja, Robert Adams készítette, Hume kívánságának megfelelően. A skót filozófus ugyanis azt szerette volna, hogy olyan emlékmű magasodjon sírja felett, amelyen csak a neve, születése és halála ideje van feltüntetve.

„Hume kimagasló figura volt Skócia történelmében... Kiváltképpen öröm számunkra, hogy biztosítani tudtuk a felújításhoz szükséges forrást 2011-ben, születésének háromszázadik évfordulóján” – közölte Deidre Brock városi tanácsos.

„A Hume-mauzóleum nagy jelentőséggel bír a város és Skócia számára is. A Robert Adam készítette emlék arányosan egységbe zárja Edinburgh városának, mint a felvilágosodás központjának történelmét. Az efféle állagmegóvási munka elengedhetetlen ahhoz, hogy az emlékmű a jövőben is jó állapotban maradjon, valamint hogy több embert ösztönözzön arra, hogy tisztán lássa a város történelmi temetőinek értékét” – mondta el az Edinburgh Heritage szóvivője. A restauráció teljes költsége ötezer fontra rúgott, melyet a városi tanácson és az Edinburgh Heritage-en kívül több más szervezet is finanszírozott. A munkálatok során eltávolították a növényzetet, valamint kipótolták a sérült vagy hiányzó részeket.

Hume halálát hatalmas érdeklődés kísérte a 18. században, ugyanis a skót filozófus szkeptikus volt a vallási kérdésekkel kapcsolatban. Barátai nyolc napon át őrizték a mauzóleumot, hogy távol tarthassák a kíváncsi vagy babonás polgárokat.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?


	Felújították David Hume sírját

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra