Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Régészek egy jászberényi kriptában

2011. június 20. 17:11

Üzenet a múltból címmel a jászberényi Nagyboldogasszony templom kriptájában lévő kriptafülkék feltárásakor napvilágra került és restaurált leletekből nyílt kiállítás a város Jász Múzeumában.

<

A jelenleg is működő kriptát 1872-ben nyitották meg, ezt követően ide temették el a város jeles polgárait, a település közéletében jelentős szerepet betöltő személyeket és családtagjaikat. A kriptában mintegy negyvenöt fülkét már semmilyen tábla nem jelölt, ezért a katolikus egyház 2006-ban tervbe vette a felújítását. A kötelező hirdetési idő leteltével, 2007 februárjában a Jász Múzeum engedélyt kapott a jeltelen kriptafülkék szakszerű feltárására - mondta el az előzményekről Hortiné Bathó Edit múzeumigazgató.

Tájékoztatása szerint a kriptafülkékből rendkívül értékes 18-19. századi leletanyag került elő. Különösen érdekesnek számítanak a festett, illetve a gömbölyű fejű vas vagy fehér porcelán szögekkel kivert koporsók, amelyeken a nevek még olvashatók. A kripta magas páratartalma a csontvázakat teljesen szétporlasztotta, így nagyon kevés épnek nevezhető csont maradt fenn. Ugyanakkor elfogadható állapotban kerültek elő a különböző ruhadarabok, textíliák, amelyek jelentős információkkal szolgálnak a jászberényiek akkori viseletéről.

A viseleti darabok közül elsősorban a csipkével borított fátyolfőkötők, a selyemből, taftból készült különleges szabású halotti ruhák, a vállkendők, ruhagallérok és kötények értékesek. A férfi öltözetek közül viszonylag jó állapotban maradt meg egy zsinóros posztó nadrág és dolmány a nyakravalóval együtt. Viseleti kuriózumnak számít egy 1794-ből származó, nagyszélű posztókalap, amelyre szinte teljesen épen találtak rá. Nagy számban maradtak fenn lábbelik is: bőrkapcák, bőrcipők, steklis sarkú csizmák, selyempapucsok. Minden koporsó jellemzője volt az imakönyv, amelyet 1842-ig kivétel nélkül nyitva helyzetek az elhunyt ölébe. Nagy változatosságot mutattak ugyanakkor a kezekre kulcsolt olvasók.

A feltárást követően a leletanyag a szolnoki Damjanich János Múzeumba került, ahol a pályázati úton és egyéb támogatások révén szerzett több millió forintból a tárgyakat több éven át konzerválták és restaurálták. A restaurált leletekből összeállított időszaki kiállítás 2012. április 30-ig tekinthető meg a Jász Múzeumban.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Régészek egy jászberényi kriptában

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra