Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Hlatky László

2011. február 6. 10:53

<

(1911-1983)

Hlatky László színész, színigazgató 1911. március 7-én született. A Színművészeti Akadémia elvégzése után játszott Békeffy László Pódium Kabaréjában, a Király Színházban, Debrecenben, Szegeden és Pécsett. 1942-ben, alig túl a harmincon megpályázta és el is nyerte a pécsi Nemzeti Színház színigazgatói állását. A nehéz pénzügyi helyzetben igyekezett a népszerű zenés vígjátékok és operettek, valamint a fajsúlyosabb művek között egyensúlyozni, bemutatta a Csongor és Tünde kamaraváltozatát és Fábri Zoltán rendezésében Az ember tragédiáját is.

1945 után a Pódium Kabaré gazdasági igazgatója, később a Vígszínház, 1951-től a Magyar Néphadsereg Színházának (a Vígszínház) tagja volt. 1955-től haláláig a Vidám Színpad és a Kis Színpad társulatában játszott, elsősorban komikus karakterszerepeket. A klasszikus és modern szerepek sem álltak tőle távol. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a Két férfi az ágy alatt, Nem élünk kolostorban, a Bolond vasárnap és a Cyrano de Bergerac című darabokban nyújtott alakításai.

1952-ben szerepelt a korszak legsikeresebb vígjátékában, a Gertler Viktor rendezte Állami áruházban, a rendezővel együtt dolgoztak a Felfelé a lejtőn és Az aranyember című filmekben is. Hlatky szeretnivaló, komikus karaktere feltűnt olyan mára klasszikusokká érett alkotásokban, is mint a 9-es kórterem, a Mese a 12 találatról, A nagyrozsdási eset, a Szegény gazdagok, a Rab Ráby. Az ötvenes évek elején, amikor már az óvódásokat is rádióhallgatóvá akarták nevelni, a Magyar Rádió elindította a Csinn-Bumm cirkuszt. A harsány szignál után felsorakozó társaságban Hlatky László is ott volt Bilicsi Tivadar, Keleti László és és Pethes Sándor mellett.

Hlatky legnagyobb sikerét akkor aratta, amikor a hatvanas években átvette Komlós Vilmostól Sajó szerepét a Hacsek és Sajó párosban. Kibédi Ervinnel keltették életre a kabarétréfák klasszikus párosát, az örök kisember, a magyar mentalitás politikai korszakokat, rendszerváltozásokat túlélő karikatúráit.

Hlatky László 71 éves korában Budapesten halt meg 1983. november 9-én.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Hlatky László

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra