Uruk saját népét is lemészárolta

2010. szeptember 28. 11:41

Az információ még 2008-ban az Oriental Institute honlapján látott először napvilágot, de eleddig nem érte el a média ingerküszöbét. Az észak-szíriai Hamoukar i.e. 4000 körül élte virágkorát, s egyfajta „modern Pittsburghnek” számított – mondta el dr. Clemens Reichel, a torontói egyetem professzora. Az emberek obszidiánnal kereskedtek, amelyhez a mai Törökországban levő vulkánokból jutottak hozzá. Később az egyre népszerűbbé váló réz kiszorította az obszidiánt, s rendkívül fontos szeletét jelentette a város gazdaságának.

A dél-mezopotámiai Uruk a világ tíz legöregebbi városa közé tartozik, i.e. 3500-re pedig – mikor területe 260 hektárra nőtt – „valószínűleg a legnagyobb települése lehetett” – mondta Reichel, majd hozzátette, hogy a város Hamoukarral ellentétben nem bővelkedett természeti kincsekben, fémekben vagy fában. Ennek ellenére népe magához vette a kezdeményezést: „A déli uruki kultúra kezdett kiterjedni az egész Közel-Keletre” – magyarázta a professzor. A város által alapított kolónia Urukhoz hasonlóan szintén urbánus jelleget öltött.

A város expanzív politikája megfélemlítette szomszédjait, így Hamoukart is, amely átadta Uruk számára a szükséges természeti kincseket. Az egyik kolónia a város határában helyezkedett el, s csak néhány száz fő védte; a modern mezőgazdasági munkák miatt itt alig kerültek elő építészeti elemek, míg a kézműves termékek a 700 kilométerre levő dél-mezopotámiai uruki fazekasság darabjaira emlékeztetnek. A kutatók szerint ezt a telepet Uruk a kereskedelem elősegítése érdekében létesítette, de valószínűleg nem a városvezetők irányították. „Ezek inkább állam alatti entitások lehettek” – így Reichel, aki szerint a telep a Brit Kelet-Indiai Társasággal mutat rokonságot.

I.e. 3500-ben Hamoukart egy végzetes támadás söpörte el, amelyre a helyszínen talált lövedékek és parittyakövek utalnak. A kutatók rekonstruálták a történteket, s ebben arra a következtetésre jutottak, hogy ezek a fegyverek meglehetősen komoly károkat okoztak; a támadók később áttörték a három méter vastag falakat, majd lángba borították a várost, bár dolgukat nagyban megnehezítette, hogy az ostrom idején több ízben is kifogytak a lőszerből.

A szakemberek nem tartják elképzelhetetlennek, hogy Hamoukarhoz hasonlóan a kolóniát is lerombolták a támadók. „Erre utalnak az égésnyomok, a parittyákhoz használt lőszerek és a harcosok földi maradványai” – magyarázta Reichel. „A kutatásnak még nagyon az elején járunk, rengeteg munka van hátra, de sok jel arra utal, hogy a védők ellenállást tanúsítottak” – tette hozzá. A kolónián talált agyagedények azt valószínűsítik, hogy a hódítók a telepet a várossal egy időben tették a földdel egyenlővé. Erre a kutatók egyfelől azt a kézenfekvő választ adták, hogy az uruki harcosok egészen egyszerűen nem tudták, hogy saját népükre támadnak rá.

A másik magyarázat a háború ellenzésével hozható összefüggésbe, Uruk ugyanis „árulónak” tekintette a kolóniát, s ezért fordulhatott ellene. A harmadik teória szerint a telepesek szövetségbe léptek Hamoukarral, mivel ferde szemmel tekintettek a hódítókra, akik amennyiben leigázzák az ellenséges várost, megfosztották – s mint az később kiderült meg is fosztották – volna őket legfőbb bevételi forrásuktól, a kereskedelem lefölözéséből származó összegtől.