Múlt-kor.hu

A király, akit háromszor koronáztak

A király, akit háromszor koronáztak

2010. augusztus 27. 13:06 Szende László

Hétszáz éve, 1310. augusztus 27-én koronázták Magyarország királyává I. Károlyt, ismertebb nevén Károly Róbertet. Az uralkodó életében ez volt a harmadik alkalom, hogy fejére koronát helyeztek, a korábbiak azonban nem feleltek meg a követelményeknek.

Egy gyermek partra száll

A harmadik koronázásig hosszú és küzdelmes út vezetett. Caroberto 1288-ban született Martell Károly, a nápolyi trónörökös és Habsburg Klemencia gyermekeként. Apja 1295-ben bekövetkezett halála után az ambiciózus nagyszülők II. (Sánta) Károly és Magyarországi Mária egyengették a pályafutását. A nápolyi Anjouk ugyanis nem ismerték el az 1290-ben trónra lépő III. András uralmát, és Magyarországi Mária révén, aki V. István magyar király leánya volt, igényt tartottak az Árpádok trónjára.

Bár az utolsó Árpád-házi király komoly problémákkal küzdött, a nápolyiak is igen csekély támogatottsággal rendelkeztek az országban. A Szentszéken kívül igazából a déli területeken birtokos főurakra és Bicskei Gergely választott esztergomi érsekre számíthattak. Ennek fényében szinte kalandor jellegű akciónak tűnhettek az 1300 nyári események, amikor II. (Sánta) Károly a dalmát partvidékre küldte a 12 éves Károly Róbertet, hogy szerezze meg a Magyar Királyság trónját. Maga III. András sem tartott a gyermek trónkövetelőtől, az elfogását célzó hadműveleteket a következő év tavaszára tervezte.

1301. január 14-én azonban a király Budán elhunyt, halála után ádáz küzdelem alakult ki a trónjelöltek között. Mivel a hatalom legalizálását a koronázás jelentette, a vetélytársak minél előbb sort akartak keríteni ünnepségre. A 13. század közepétől mutatható ki egyértelműen a szertartás hármas feltételrendszere: Székesfehérvárott az esztergomi érsek helyezte az uralkodójelölt fejére azt a koronát, amelyről a közvélekedés úgy tartotta, hogy egykor az államalapító Szent István király fejéke volt. 1301 és 1310 között a három trónkövetelő összesen öt koronázást tartott, amelyből három Károly Róbert személyéhez köthető. Az öt koronázásból végül csak a legutolsó 1310-es felelt meg az előbb említett hármas követelménynek. Az összes többinél hol a Szent Korona, hol a helyszín, hol pedig a szertartást végző főpap személye hibádzott.

III. András halála után Károly Róbert jogosan reménykedhetett abban, hogy elfoglalhatja az Árpádok férfiágon kihalt dinasztiájának örökségét. De nem így történt, a magyar politikai vezetőréteg ugyanis kezdetben nem a nápolyi származású jelöltet támogatta, a trónra a cseh Vencelt hívták meg, akinek ereiben szintén Árpád-házi vér csörgedezett. (A szintén fiatal jelölt nagyanyja Árpád-házi Kunigunda, IV. Béla unokája volt.) Ennek ellenére Károly Róbert legnagyobb támogatója, Bicskei Gergely választott esztergomi érsek magához ragadta a kezdeményezést és valószínűleg április elején felhelyezte a „Szent Koronát” a nápolyi fiatalember fejére.

A szertartás azonban semmiben nem felelt meg a kritériumoknak. A korszak igen érdekes alakja, Bicskei Gergely nem volt tekinthető teljes jogú főpapnak, mivel esztergomi érsekké történő választását VIII. Bonifác pápa sohasem erősítette meg, hanem csak az egyházmegye adminisztrátorává nevezte ki. Problémák merülnek fel a pontos helyszínnel kapcsolatban is, az ellentmondó források szerint nem egyértelmű, hogy Székesfehérvárott, vagy Esztergomban került-e sor az ünnepélyes aktusra. Valószínű, hogy a koronázóváros nem bocsátotta be Károly Róbertet és híveit, ezért a főpapnak új helyszín után kellett néznie, amit székhelyében, Esztergomban talált meg. Kénytelenek voltak továbbá a Szent Koronát egy, a kincstárban talált fejékkel pótolni. A hűtlen Fehérvár nem kerülhette el a választott esztergomi érsek haragját, a települést kiközösítéssel sújtotta.


Vencel

Közben a Vencelt támogató párt is szervezkedni kezdett, a mozgalom élére a legtekintélyesebb egyházi férfiú, János kalocsai érsek állt. A magyar előkelőkből és főpapokból álló követség 1301 nyarán ment Csehországba, hogy meghívja a magyar trónra a fiatal herceget. A koronázást az egyik cseh forrás szerint augusztus 27-én hajtották végre, Fehérvárott. (A fehérváriak ezek szerint a cseh jelölttel nem szálltak szembe.) Az új uralkodó inkább a László nevet használta. Találóan jellemezte az így kialakult politikai állapotot a 14. századi krónikás: „András király halála után, még ugyanabban az évben két pártra oszlottak az ország bárói…”

A két fiatal király azonban csak névleg uralkodhatott, a kormányzásba szinte semmiféle beleszólásuk nem volt. A kezdeti patthelyzetből végül Károly Róbert került lépéselőnybe. Sokat számított VIII. Bonifác pápa támogatása, aki Boccasini Nicolo személyében legátust küldött Magyarországra, hogy jobb belátásra bírja a Vencel-pártiakat. Nem sokkal később János kalocsai érsek Budán eltávozott az élők sorából, így a cseh származású király elvesztette legfőbb támaszát. Természetesen az egyházmegye élére a Szentszék Anjou-párti főpapot nevezett ki.

A pápai legátus a 14. századi krónikakompozíció szerint csupán annyit ért el, hogy kiközösítette a budaiakat (akik „viszonzásul” a pápát átkozták ki), azonban az oklevelek tükrében árnyaltabban kell látnunk a tevékenységét. Zsinatokat tartott, ahol szép szóval, vagy erélyesebb hangon a magyarországi klérus jelentős részét Károly Róbert mellé állította. A VIII. Bonifác pápa által 1303. május 31-én kiadott bulla is jelentős csapást mért a Vencel-hívekre. Az oklevél keményen fogalmazott: Vencel jogát semmisnek mondta, és híveit felmentette a neki tett hűségeskü alól.

A bulla megtette hatását, a cseh származású király helyzete megrendült, amit világosan érzékelt. Szüleinek írt keserű hangvételű levelében a személyét ért számos veszélyre hívta fel a figyelmet, és ellenségei ellen hathatós segítséget és védelmet kért. II. Vencel nem sokat késlekedett, hadai élén fiáért sietett. Egy osztrák évkönyv szerint nem távozott üres kézzel: „megszerezte Magyarország királyi jelvényeit: azaz Szent Istvánnak, Magyarország királyának kardját, öltözékét és koronáját.”

A koronázási ékszerek elvételével minden bizonnyal Károly Róbertet próbálta meg ellehetetleníteni, aki azonban az osztrákokkal karöltve iszonyatos pusztítást hajtott végre cseh és morva területeken. A támadás azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mivel a „királyt illető dolgok” Károly Róbert nem tudta megszerezni. Sőt, Vencel, aki apja 1305. június 21-én bekövetkezett halálával Csehország királya lett, október 9-én lemondott a magyar trónról, a koronázási jelvényeket egy új jelöltnek, Wittelsbach Ottó bajor hercegnek adta át.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

A király, akit háromszor koronáztak

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2021. tavasz különszám: 18 festmény, amit imádunk

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra