A király, akit háromszor koronáztak
2010. augusztus 27. 13:06 Szende László
Koronázás két lépcsőben
Wittelsbach Ottó szintén nőágon volt az Árpád-ház leszármazottja, édesanyja Erzsébet, IV. Béla leányaként került a bajor udvarba. Ottó uralkodását a tragikomikus jelzővel minősíthetjük, hiszen a 14. századi krónikakompozíció értesülése szerint már az országba érkezése idején történet események predestinálták királyságát. A herceg ugyanis nem merte feltenni a Szent Koronát, ezért az ereklyét egy csobolyóba rejtve a nyeregkápára szíjazta. A szíj azonban kioldódott, így a kulacsszerű eszköz a forgalmas útra esett. A csapat csak jóval később vette észre a Szent Korona elvesztését, kétségbeesve lovagoltak vissza megtalálása végett, a keresés sikerrel végződött.
Mindhiába, mert Ottó képtelen volt a hatalom gyakorlására. Igaz ugyan, hogy 1305. december 6-án Székesfehérvárott Benedek veszprémi és Antal csanádi püspök megkoronázta, de az Anjou-párti Tamás érsek távolléte miatt ez sem tekinthető törvényesnek. A bajor herceg végül Erdélybe ment, ahol Kán László vajda elfogta és elkobozta tőle a Szent Koronát. A trónkövetelőt végül kiűzték az országból, aki hazatért Bajorországba. Többet nem is próbálkozott a magyar trón megszerzésével, igaz, hogy a magyar királyi címet egészen 1312-ben bekövetkezett haláláig viselte.
Úgy tűnt tehát, hogy Károly Róbert egyedül maradt a magyar trónért folytatott küzdelemben. A királyi hatalom megszerzése, illetve gyakorlása azonban ekkor még hiú ábrándnak tűnt: a legnagyobb ellenfeleknek a tartományurak bizonyultak, akik egész országrészeket tartottak hatalmuk alatt. Közülük a leghatalmasabb Csák Máté volt, az oligarcha a Felvidék nyugati felét bitorolta, erőszakosságával és kegyetlenkedésével ő jelentette a legnagyobb veszélyt. Károly Róbert igyekezett megnyerni a főurak támogatását, 1307. október 10-én a rákosi országos gyűlésen megjelent nemesek hűségnyilatkozatot tettek Károly Róbert iránt.
Az uralkodó ismét számíthatott a Szentszék segítségére. V. Kelemen pápa Magyarországra küldte Gentilis bíborost. Ő tárgyalásokat kezdeményezett Csák Mátéval és 1308. november 10-én a kékesi kolostorban megállapodott a tartományúrral. Máté „elismerte a fent mondott Károly urat Magyarország igaz királyának és az ország jogos örökösének, valamit saját természetes urának, s neki, miképpen tartozik és akarta, mint törvényes urának nyilvánít köteles hűséget és engedelmességet.” 17 nappal később Gentilis a pesti országos gyűlésen további komoly fegyvertényt könyvelhetett el. A pesti domonkos kolostorban tartott összejövetelen a jelenlévők „egyenként és külön-külön egyetértőleg és egyhangúlag elismerték és elfogadták e Károly urat Magyarország igaz királyának és örökösének”.
Gentilis egy újabb koronázással is megpróbálta megerősíteni Károly Róbert hatalmát. A ceremóniának ezúttal sem Székesfehérvár, hanem a budai Nagyboldogasszony- (mai Mátyás) templom adott otthont. Mivel a Szent Korona Kán László „fogságában volt”, ismét egy alkalmi fejereklyével kellett helyettesíteni. A koronázásról fennmaradt oklevél részletesen megörökítette az esemény menetét: a szertartásban Tamás esztergomi érsek mellett a legátus is tevékeny szerepet vállalt.
A magyar főurak is szép számban képviseltették magukat, bár az a jövőre nézve nem sok jót jelentett, hogy Csák Máté személyesen nem volt jelen, hanem követ útján képviseltette magát. A főoltárra kikészítették a királyi méltóság kellékeit, majd az uralkodó esküt tett a Szentírásra. Ígéretet tett, hogy tiszteletben tartja a katolikus egyház jogait, a reá bízott királyságot és királyi jogokat nem kisebbíti, hanem növeli, az ország nemeseit megszabadítja a zsarnokság elnyomásától, csak törvényes házasságban él.
A szepeshelyi freskó
Ugyanakkor a közvéleményt nem nyugtatta meg, hogy a koronázás nem a megszokott módon történt. A Szent Korona visszaszerzése érdekében Gentilis Kán László erdélyi vajdát külön kiközösítéssel sújtotta. Az egyházi fenyíték nem maradt hatás nélkül, az oligarcha 1310. április 8-án meghódolt Károly Róbertnek. Tamás esztergomi érsek jelenlétében esküt tett, hogy a Szent Koronát legkésőbb július 1-jéig visszaszolgáltatja. Miután ez megtörtént, Szent István király nyolcadán, azaz augusztus 27-én sor kerülhetett a minden kritériumnak megfelelő koronázásra. A nemesek összegyűltek Rákos mezején, ahol elfogadták Károly királyuknak, majd Albába (Székesfehérvárra) siettek, és „ünnepélyesen és örömmel megkoronázták a László vajda által visszaadott szent koronával”. Károly Róbert formálisan Magyarország királya lett, más kérdés, hogy hatalmát csak évtizedes kemény harc után tudta teljes jogúan gyakorolni.
A koronázás szimbolikája nagyon fontos volt, amit a szepeshelyi freskó is egyértelműen bizonyít. A művet 1317-ben készíttette Henrik prépost. A freskón a trónustól jobbra Tamás esztergomi érsek térdelve nyújtja a koronát a Madonnának, amelyet a Szűzanya helyez a király fejére. Az érsek mögött Henrik prépost térdel és az országalmát nyújtja Mária felé. A király mögött Semsei Frank Tamás szepesi várnagyot fegyverhordozóként örökítette meg az ismeretlen mester. A mű készítése idején a messze földről érkező uralkodó már komoly sikereket ért el a tartományurak ellen, az ország egysége kezdett helyreállni. Szem előtt tartotta koronázási esküjének egyik pontját, mely szerint „az isteni gondviselésből neki ajánlott nép hasznára és nem kárára lesz”.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
