Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Újraírhatják a feketék történelmét

2010. augusztus 13. 09:06

A New Jersey-i Timbuctooban levő hegy alatt feltételezhetően egy ház állhatott, amelyben kétszáz évvel ezelőtt egy szabad fekete közösség élt, negyvenöt évvel a rabszolgák felszabadítása előtt – állítja egy új régészeti kutatás.

<

„Az amerikai történelem legjava ebben a házban van elrejtve” – nyilatkozta David Orr, a Temple University régész-antropológusa, majd hozzátette: „Timbuctoo egy kiterjedtebb kontextusban is érdekes történet, mivel átnyúlik a 20. századba. Sok leszármazottja volt a közösségnek, ezért etnográfiai értelemben is fontos megvizsgálni.”

A Niger folyó melletti mali város, Timbukturól elnevezett Timbuctoot felszabadított, illetve szökött rabszolgák alapították az 1820-as években. A városrész mindig is titokzatos helynek számított, többek között a földalatti vasút része volt. Ugyan vannak újabb építésű házak is, de a telepesek leszármazottjai közül néhányan még ma is itt élnek.

Geofizikai mérések alapján a régészek arra a következtetésre jutottak, hogy a 18 lakóházból és templomból álló falu maradványai a sárréteg alatt lehet. Júniusban a philadelphiai Temple University régészei Timbuctoo rejtélyének nyomába eredtek, majd a polgárháború idejéből származó, fekete katonák földi maradványait rejtő temető melletti hegy feltárásába fogtak. A Timbuctooban folytatott ásatásokat az afrikai-amerikai közösség történetének kutatása iránti felfokozott érdeklődés inspirálta, amely a prominens fekete kutatók és a rabszolgák története mellett elkötelezett múzeumok együttes erőfeszítése nyomán indultak újra.

A régészek már évek óta tudnak a timbuctoo-i hegy létezéséről, de csak most, a westamptoni járás fekete polgármestere, Sidney Camp által szorgalmazott geofizikai kutatások következtében gyorsultak fel az események. A programban résztvevő régészek most a feketék számtalan fehér folttól hemzsegő történetének újraírására vállalkoznak, amely az elnyomás helyett az ellenállásra, míg a szegregációval szemben az integrációra helyezi a hangsúlyt. A felszínre került régészeti leletek által nemcsak a rabszolgaságba taszított afroamerikaiakról kaphatunk információt, hanem a megszökött, kisszámú, önellátó közösségek életébe is betekintést nyerhetünk.

„A történelmi feljegyzések sokszor előítéletektől terhesek és egy bizonyos perspektíva szerint íródtak” – mondta Paul Shackel, a Marylandi Egyetem antropológia professzora. „Ha naplókat olvasunk arról, mit gondoltak az emberek a feketékről, akkor azok mind szörnyű és rasszista írások…most az elnyomottak történetét próbáljuk megosztani az emberekkel” – tette hozzá.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Újraírhatják a feketék történelmét

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra