Múlt-kor.hu

Magyarok szovjet hadifogságban

Magyarok szovjet hadifogságban

2010. május 26. 09:30 Mitrovits Miklós

Különleges, egyben hiánypótló könyv jelent meg a szovjet hadifogságba esett honfitársainkról: az 1941 és 1956 közötti időszakot átfogó műből kiderül, hogy a hazai szakirodalomnak nagyon sok hiányossága van az oroszországi források terén, és a magyar katonák többsége sosem került Szibériába.

Hadifoglyok szovjet kézben

A második világháború alatt szovjet fogságba esett magyarok történetéről meglehetősen sok írás született napjainkig. Ha van valami közös bennük, akkor az kétségtelenül az, hogy egyik munkában sem használtak fel eredeti szovjet levéltári iratokat, s eleddig egyetlen egyben sem hasznosították a magyar történészek az orosz kollégáik által az elmúlt két évtizedben elvégzett kutatások eredményeit. Meglepő ez a bezártság annak fényében, hogy a történet a Szovjetunióban vagy annak határain kívül, de szovjet fennhatóság alatt játszódott. Hiszen ebből éppen az következik, hogy reális képet csak akkor kaphatunk a fogságról, ha az azt irányító szervek iratait ismerjük.

Varga Éva Mária most megjelent könyve (Magyarok szovjet hadifogságban (1941–1956). Az oroszországi levéltári források tükrében.) igazi áttörést jelenthet ebben a témakörben. A szerző négy évvel ezelőtt, 2006-ban már tett egy kísérletet arra, hogy a szovjet forrásokat beemelje a hazai köztudatba, de legalább a történésztársadalom figyelmét ráirányítsa az eddig ismeretlen dokumentumokra. Szerkesztésében jelent meg egy több mint 600 oldalas forráskiadvány, amelyben kilenc témakörben, összesen 145 dokumentumot adott közre (Magyar hadifoglyok a Szovjetunióban. Dokumentumok 1941–1953.). Most ennek folytatásaként önálló monográfia született.

Varga Éva Mária nem kis feladatra vállalkozott, bár ezzel ő is tisztában van, hiszen maga írja, hogy „az UPVI/GUPVI mintegy fél évszázadon át a legnagyobb titokban őrzött, hatalmas mennyiségű, közel 4 millió őrzési egységet számláló iratanyagában közel sem egyszerű vállalkozás a konkrétan magyar hadifoglyokra és internáltakra vonatkozó források feltárása, mivel a szovjet hadifogolytáborok működésének alapját nem a nemzetiség szerinti szétválasztás jelentette, hanem a hadifogoly-munkaerő felhasználása a szovjet népgazdaságban”.


A 159. sz. hadifogolytábor hadifoglyai munkán. (Ogyessza, Ukrán SZSZK, 1947.)

De mi is az az UPVI/GUPVI, hol helyezkedtek el ezek a táborok, hogyan és kik irányították őket, mi volt a szovjet hatalom célja a fogságba esett ellenséges katonákkal és civilekkel, mi volt a fogságba esés menete, hogyan éltek a táborban, mit dolgoztak? Erre mind választ kapunk e rendkívül lényegre törő, minden felesleges jelzők és szubjektív értékelés nélküli írásban. A több mint 900 lábjegyzet egy 330 oldalas könyvben azt hiszem önmagáért beszél, különösen ha a hivatkozások túlnyomó része orosz levéltári forrás.

A szerző első fő megállapítása, hogy a második világháború alatt szovjet fogságba esett személyek az 1939 és 1953 között működött (G)UPVI, vagyis a Hadifogoly- és Internáltügyi (Fő)Parancsnokság felügyelete alá tartozó táborrendszerbe kerültek. Ez az önálló központi szerv az NKVD (majd később MVD), azaz a Belügyi Népbiztosság (Belügyminisztérium) alá tartozott, de sem intézményileg, sem személyileg nem kapcsolódott a szintén az NKVD alá tartozó GULAG, vagyis a Javítómunka-táborok Főparancsnokságához. E két Főparancsnokság összemosása a magyar szakirodalomban és publicisztikában igen gyakori, éppen ezért Varga Éva külön fejezetet szentel a (G)UPVI intézményrendszerének leírására.

A másik alapprobléma – és a magyar irodalomban is gyakran előkerülő kérdés –, hogy a Szovjetunió milyen elveket tartott magára kötelező érvényűnek a hadifogságba esett személyekkel szemben. Ismert tény, hogy a szovjet kormány nem írta alá és nem ratifikálta a vonatkozó 1929-es genfi egyezményt, bár a korábbi, hasonló egyezmények létrejöttében mind a cári, mind a szovjet hatalom az élenjárt. Az viszont kevéssé ismert, hogy az aláírás ellenére a saját belső szabályozásukban a szovjetek átvették a genfi egyezmény legfontosabb pontjait.

A szerző bemutatja a nemzetközi szabályozást és a Szovjetunióban 1931-ben, majd az 1941. július 1-jén életbeléptetett rendeletek hasonlóságait és különbségeit. Érdemes kiemelni, hogy a szovjet szabályozás csak a hadifoglyok és az internáltak fogalmát ismerte, ám az 1941-es határozat szerint ez utóbbiakat is hadifoglyoknak tekintették. Nem elhanyagolható tény és a végleges ítélet kimondását is jelentősen megnehezíti, hogy e rendeletet még mintegy 3000 végrehajtási utasítás követte a háború alatt.

Ugyanakkor azt is hangsúlyozni kell, hogy az a Németország, amely aláírta a genfi konvenciót, nemhogy nem tartotta azt be, hanem a kezére került szovjet hadifoglyok tudatos megsemmisítésére törekedett. Megjegyzendő, hogy a szovjet vezetés 1940-ben még hasonlóan bánt a lengyel hadifoglyokkal, amikor Katyńban, Mednojében és Harkovban politikai okokból agyonlövette őket. A német támadás után azonban átértékelődött a hadifogoly-kérdés a Szovjetunióban.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Magyarok szovjet hadifogságban

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2020. ősz: Hiúságunk története

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra