Magyarok szovjet hadifogságban
2010. május 26. 09:30 Mitrovits Miklós
Megkerülhetetlen alapmű
Varga Éva könyvéből sokat megtudhatunk a táborokban tapasztalható életszínvonalról, a betegségekről és a munkáról. Az is megkerülhetetlen tény, és a visszaemlékezések is alátámasztják, hogy a szovjet polgári lakosság gyakran rosszabbul élt, mint a táborokban élő egykori ellenség. Sztálin és környezete ugyanis úgy gondolkodott, hogy ha a német, magyar, román, olasz polgár jó benyomásokat szerez a Szovjetunióról, akkor ez a későbbiekben megtérül a kommunista ideológia számára.
A kényszermunkával kapcsolatban kiderül, bár a szerző külön nem hangsúlyozza, hogy a magyar hadifoglyok többsége nem került Szibériába. 1945. november 10-én 234 445 magyart tartottak nyilván a Szovjetunióban, túlnyomó részük a Donyec-medencében dolgozott. De sokan dolgoztak belorusz és ukrán területen is. Az előbbi helyen az összes ott foglalkoztatott hadifogoly 72,3%-a, az utóbbiban 43,1%-a magyar volt. Leginkább építkezéseken, szénbányákban, a nehéziparban, erőművek építésén alkalmaztak foglyokat. Igaz ma már a történészek különböző számításai kimutatták, hogy a hadifoglyok által létrehozott összérték 13,5-szer kevesebb volt, mint a Szovjetuniónak okozott kár. A magyar hadifoglyok kb. 10%-kal járultak hozzá az összmunkához és a hadifoglyoknak is megközelítőleg a 10%-a volt magyar.
Érdekes része a könyvnek a hadifoglyok körében folytatott antifasiszta politika nevelésről szóló rész, illetve szintén a tábori hétköznapokról szóló kulturális fejezet. Ez utóbbi olyan oldalát mutatja meg a fogolylétnek, amely egyszerre megdöbbentő és optimista. Megmutatja, hogy az élet legnehezebb pillanataiban is van szándék és igény a „betűre”, a kultúrára még akkor is, ha paraszt és munkásemberekről van szó. Az ember élni akarásához alapvetően hozzátartozik a kultúra-éhség, ez tartja meg az embert embernek és ez ad reményt egy jobb jövő felépítésére. A szerző gyakori Örkény idézetekkel tette olvasmányosabbá e megható fejezetet, illetve a könyv végén látható több mint 50 fekete-fehér és színes kép tanúskodik arról, hogy nagy írónk valós képet festett a Lágerek népe című szociográfiájában.
Szó esik még az önálló magyar hadtest, a Kossuth Légió felállításának meghiúsulásáról, a szerző szerint egyértelműen Sztálin döntése volt, hogy ellentétben a lengyel és a cseh, illetve szlovák példákkal, önkéntes magyar hadsereg nem állhatott fel a Szovjetunióban. Itt egy apró tévedést elkövetett a szerző, hiszen nem igaz, hogy a lengyel, a cseh és a szlovák hadosztályokat csupán ezredesek vezették, s így nem kellett volna ragaszkodni a magyar tábornokokhoz sem, akik a nácik ellen igen, de Horthy ellen nem akartak harcolni.
A lengyel hadseregben Władysław Anders 1924-től dandártábornok, 1941. augusztus 11-től pedig már vezérőrnagyi rangban szolgált, majd Anders Iránba küldése után az új lengyel hadsereg parancsnokát, Zygmunt Berlinget 1943. augusztus 10-én dandártábornokká léptették elő. A cseh-szlovákok esetében Ludvik Svoboda és Jan Kratochvíl is dandártábornok volt. Vagyis úgy oldották meg a problémát, hogy mielőtt átvették volna a parancsnokságot, előléptették őket. Ez azonban nem mond ellent a szerző állításának, miszerint ha Stomm Marcellék nem vállalták a harcot ilyen feltételekkel, akkor az ott lévő ezredesek közül elő léptethettek volna olyanokat, akik vállalták volna. Sztálin azonban nem akart önálló magyar hadsereget.
A könyv rendkívül érdekes része – talán egy önálló tanulmányt is megérne – a magyar tábornokok pere és ítélete a Szovjetunióban. Szintén kevéssé ismert tény, hogy a Szovjetunióban 1947. május 26-én eltörölték a halálbüntetést, így a novemberben meghozott ítéletben nem születhetett halálos ítélet, csupán 25 év kényszermunka, még az olyan súlyos esetekben sem, mint amilyen Álgya-Pap Zoltán és társaié volt (az ítélet indoklásában 40 ezer polgári lakos és mintegy 3000 hadifogoly megölése, megkínzása szerepelt).
Varga Éva könyve nem csak újdonságokat tartalmaz, hanem alapos elemzéseket is. Bár kétségtelen, hogy a téma jelentősége és a feldolgozott, illetve a még fel nem dolgozott források óriási mennyisége miatt a kutatást és az elemzést lezárni, a végső konklúziókat levonni nem lehetséges. További kutatásokat igényel például a polgári személyek internálása, illetve annak megállapítása, hogy bűncselekmény miatt elítéltek közül hányan kerültek ártatlanul büntetőtáborba. Ehhez azonban szintén oroszországi kutatások szükségesek. A szerző megállapításaival lehet vitatkozni és lehet továbbgondolni is. A könyvvel egy valamit nem lehet megtenni a jövőben: megkerülni!
Varga Éva Mária: Magyarok szovjet hadifogságban (1941–1956). Az oroszországi levéltári források tükrében. Budapest, Russica Pannonicana – L’Harmattan Kiadó, 2009. ISBN 978-963-7730-53-5
Támogasd a 
szerkesztőségét!
