Rajzolóként lett tudós: László Gyula emléke
2010. március 16. 10:42 Szende László
Száz éve, 1910. március 14-én született László Gyula régész, egyetemi tanár és képzőművész. Neve a nagyközönség számára leginkább a kettős honfoglalásról ismert, egyetemi tanárként pedig számos kiváló régészt indított el a pályán. Írásunkkal a tudósra emlékezünk.
Erős családi háttér
Öntudatosan székelynek vallotta magát, közelebbről is az anyaszékből, Udvarhelyről valónak, a Homoród mentéről, Abásfalváról. A települést 1566-ban Abastfalwa alakban jegyezték fel, az oklevelekben Abosfalva alakban is előfordul. A nyelvészek többsége az Aba személynévhez köti, mely az ótörök aba (atya, ős) szóra vezethető vissza. Orbán Balázs így jellemezte 1868-ban a települést. „Szt. Mártontól egy órányira Lövétéről meglátogatott Várhegy nyugati aljában fekszik Abásfalva, régen Abbásfalva, mivel a hagyomány szerint a szt.-martoni abbásnak volt ottan majorja s az a feletti oldalt, hol régen erdő volt, ma is Abbás-erdejének nevezik. E kis falu igen csinos; lakói jóllétnek örülnek, mint a nagymérvű juhtenyésztésnek köszönhetnek; ezért mondják, hogy bárányzáskor az abásfalviakkal nem igen lehet beszélni.”
Édesapja, akitől a Gyula nevet örökölte nyolcadik gyerekként született a tízgyermekes családban. Id. László Gyula tanító lett, és a kőhalmi iskolában kapott állást. 1902-ben kötött házasságot Tordai Vilmával. 1903-ban megszületett László Vilma, majd 1910. március 14-én Gyula Kőhalomban. Mindig büszke volt arra, hogy szülőhelye „szerepel” a Himnuszban.
Az 1916-os román betörés miatt mindenüket hátrahagyva menekülniük kellett. Id. László Gyula keserű szavakkal emlékezett vissza a megpróbáltatásokra. „A homoródi vasútállomáson beszálltunk egy zsúfolt vagonba, fölöttünk már keringtek a felderítő repülőgépek. Sírás, jajgatás, imádkozás és káromkodás meg átkozódás káosza zúgott mindenfelé. Csak álló hely volt, kézi csomagjaink is valahol ott voltak. Enni, inni is alig lehetett.” Balatonlellén a rokonok fogadták be őket. A románok kiszorítása után visszatértek, azonban lakásukat teljesen kirabolták. 1918. december 1-je után ismét el kellett hagyniuk szülőföldjüket, először Szolnokon lettek vagonlakók, majd Budapestre kerültek, amikor id. László Gyula állást kapott a Néprajzi Múzeumban.
Fia középiskolai tanulmányait a Kölcsey Gimnáziumban végezte, ahol többek között Finály Gábor régész is tanította. Már itt felfigyeltek kiváló rajzkézségére, az iskola be is íratta Szőnyi István festő magán rajziskolájába. A mester így emlékezett vissza az első találkozásra. „Egy alkalommal egy kis fiút küldtek hozzám, akinek rajzai között egy-két olyan remek kompozíciót találtam, hogy az első pillanatra azt hittem, hogy Székely Bertalan-másolatok. Nem szóltam a gyereknek erről semmit, hanem leültettem, hogy előttem csináljon egy kompozíciót valami biblikus témáról. Rövid idő alatt egy még tökéletesebb kompozíciójú Keresztlevéltelt rajzolt.”
László a művészi pályával is kacérkodott, felsőfokú tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán kezdte el. Járt Párizsban, Londonban, Rómában, Firenzében, Velencében, kezébe vehette Leonardo rajzait. Saját bevallása szerint ez a rengeteg impulzus „tájfunként” hatott rá, és feltette magának a kérdést: „ezek után mit keresel te László Gyula a művészetben?” Pedig tehetséges alkotó volt. Borsos Miklós szerint „rajzaiban már a rodini könnyedség, biztonság uralkodott, anatómiai ismeretek biztonságával odavetett aktok, rövidülések változataival, vagy portrérajzaival bűvölt el mindenkit, és mivel fiatalon még nem irigyelnek a kollégák – az csak később keletkezik – László fogalom volt. […] Ismétlem László Gyula nem egy tudós aki rajzol, hanem alapvetően rajzolóként lett tudós.”
Támogasd a 
szerkesztőségét!
