A forradalom "elfeledett" hősei
2010. március 12. 11:47 M. Lovas Krisztina
A forradalom élén
Vasvári baráti köréhez tartozott a forradalomban élen járó fiatalemberek közül báró Nyáry Albert, Korányi Frigyes, a későbbi híres orvos professzor, illetve Oroszhegyi József, Sükei Károly és Hamary Dániel. Ők mind annak a politikai klubnak a tagjai voltak, mely a Jelenkor szerkesztőségében alakult. Hetente kétszer ültek össze, hogy megvitassák a politikai kérdéseket. Miután összejöveteleiket betiltották, ők is áthelyezték székhelyüket a Pilvaxba.
Nyáry
Közülük Nyáry Albert, a szabadságharcban Kossuth szárnysegédje lett, ezért emigrációba kényszerült. Itáliában talált menedéket, ahol 1859-ben a magyar légióban harcolt az osztrák hadak ellen. Emellett, történetírói hivatásának élve, sorra járta az itáliai levéltárakat, hogy felkutassa a középkori Magyarországra vonatkozó forrásokat. Kutatásai során bizonyítékokat keresett egy bizonyos Crouy Chanel Ágost francia herceg Árpád házi leszármazására is. Az ügy akkoriban nagy port vert fel. Nyáry több tanulmánnyal igyekezett alátámasztani a hercegnek a magyar királyi családdal való rokonságát, így bizonyítva igényét a magyar trónra. Emiatt viszont Kossuth haragudott meg rá, és a korábbi két jó ismerős eltávolodott egymástól. 1867-ben tért haza és kiváló tudósként, elsősorban heraldikusként tevékenykedett. Akadémikus és egyik alapító tagja volt a Történelmi Társulatnak, emellett szerkesztője a Turul és az Archaeológiai Értesítő című szakmai folyóiratoknak. 1848 márciusában az ifjú történetíró precizitásával kezdte megörökíteni a „Forradalom napjait”, de a több kötetre tervezett munka befejezését a történelem vihara elsodorta. Csak a március 15-i délelőtti események elbeszéléséig jutott el, de azért így is elsőrangú forrásnak számít munkája, hiszen tőle ismerjük meg a nyomda előtt elhangzott beszédeket.
Korányi
Nemzetközileg is elismert nagynevű tudós lett Korányi Frigyes is a maga szakterületén, aki március 15-én reggel éppen Sauer Ignác belgyógyászati előadását hallgatta, amikor társaival együtt kintről lármát hallva az ablakhoz rohant és meglátta Petőfit, amint a „Talpra magyart!” szavalta. Lelkesedéssel eltelve ő is csatlakozott az egyetemistákhoz és végigjárta a forradalom helyszíneit. Később a szabadságharcban mint alorvos működött. A kiegyezés után nevéhez fűződik az I. sz. Belklinika megszervezése, ahol ő vezette be a rendszeres laboratóriumi és röntgenvizsgálatokat. A tuberkulózis elleni küzdelem élharcosának is tekintjük.
A Vasvári-féle baráti körből még Oroszhegyi Józsa, székely származású orvos emelkedik ki, akinek személye méltatlanul merült feledésbe. A márciusi forradalmat követően gerillacsapatot szervezett és őrnagyként harcolta végig a szabadságharcot, amiért elítélték. A josephstadti várbörtönből való szabadulása után (1856) megszállottként csak a hivatásának élt. Először Románia legszegényebb vidékein, majd az 1860-as években a török kormány megbízásából Kis-Ázsiában, Cipruson és Alexandriában gyógyított. Ezekről a távoli vidékekről rendszeresen tudósította a magyar lapokat. Akkoriban ez maradt számára az egyetlen kapcsolat hazájával. A kiegyezést követően vissza akart térni Magyarországra, de útközben agyvérzés érte, és magatehetetlenül vergődve útonállók mindenéből kifosztották. 1870-ben bekövetkezett haláláig nyomorúságos körülmények között tengette életét. Egy régi bajtársa az utcán ismerte fel a nyomorult embert és a Vasárnapi Ujság hasábjain gyűjtést rendezett számára. Haláláról csupán egy rövid hírben, talán éppen ugyanez a névtelen bajtársa emlékezett meg.
Hamary
Hamary Dániel, szintén orvos volt, aki azon a forradalmi reggelen - visszaemlékezése szerint - hatodmagával indult el Petőfivel a Pilvaxból az egyetemek felé, hogy a forradalmi ifjúságot összetoborozzák. Végigharcolta a szabadságharcot, Komárom várából szabadult. Az 1848-ban még lelkes radikális ifjú, ki röpiratban hirdette a szerzetesrendek betiltását, a kiegyezés után politikával többé nem foglalkozott, csupán orvosi hivatásának, illetve az irodalomnak élt.
Sükei Károly, református lelkész fia, a források szerint egyértelműen a márciusi fiatalok egyik vezére volt. A szabadságarc idején ő is honvédnek állt, majd Perczel Mór hadsegéde lett. A fiatal tehetséges író, aki Victor Hugo, Shelley és Gogol műveit fordította, harminc évesen, még az önkényuralom évei alatt, 1854-ben halt meg.
Vajda
A forradalom főszereplői között nem szabad megfeledkeznünk Vajda János költőnkről sem, aki Petőfi ismeretségi köréhez tartott. Március 15-én és az azt követő napokban számos utcai szónoklatot tartott a pesti népnek. Emellett tagja volt az egyetemi ifjúságnak április 18-án a bécsi nemzetőrség üdvözlésére indított küldöttségének is. A szabadságharcban honvédnek állt, majd büntetésképpen őt is besorozták az osztrák hadseregbe. A kiegyezés előtt Bécsben a kancellária sajtóirodáján dolgozott, a megbékélést követően 1868-tól viszont a kiegyezést hevesen támadó Magyar Újság és a Nép Zászlója című lapok szószólója lett.
Lauka
Többeket említhetnénk még az akkori események szereplői közül, mint például Lauka Gusztáv írót, Petőfi közeli barátját. Neki köszönhetjük a forradalom vicclapját, a Charivari-Dongó-t. A bukás után rövid ideig bujkált, de hamarosan kiderült, hogy nem üldözik. A népszerű versikék költőjét, a mindenből viccet csináló humoristát ellenségei sem vették komolyan. Érdekes módon még a kiegyezés előtt hivatalt vállalt az önkényuralom apparátusában, később levéltárosként működött. Kléh István, aki szemtanúként még 1848-ban megírta a forradalom történetét, később ügyvédként élt és politikával többé nem foglalkozott.
A pesti forradalomban kulcsszerepet játszó márciusi ifjak nemzedékét a 150. évforduló alkalmából a Nemzeti Múzeum kiadványa mutatta be, Körmöczi Katalin szerkesztésében.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
