A párizsiak csónakból nézték városukat
2010. január 28. 10:29 Balázs Bálint
Száz évvel ezelőtt, 1910 januárjában a Szajna kilépett a parti védművek mögül és hatalmas iszapos árvízzel sújtotta Párizs belső részeit. Még a Saint-Lazare vasútállomás környékén is csak csónakkal lehetett közlekedni. A rendkívüli állapot élő főpróbája lett a későbbi párizsi katasztrófahelyzeteknek.
Özönvíz az Eiffel-torony tövében
1910 telén özönvízszerű esőzések telítették a talajt, és a védművek mögül kilépő Szajna teljesen elárasztotta a francia főváros nagyrészét. A folyó január 28-án érte el a legmagasabb, 8,72 méteres vízállást.
Az áradás miatt a mindennapi élet hónapokra rendkívülivé változott, több ezren kényszerültek lakásaik elhagyására. A házakat körbevevő víz 200 ezer embert közvetlenül érintett és mai pénzben kifejezve 1,5 milliárd euró (több mint 400 milliárd forint) kárt okozott.
A csatornarendszer, a metró és az áramellátás rövid idő alatt felmondta a szolgálatot, de a városlakók együttműködési képessége nem hagyta cserben a várost, sőt, csak főpróbát jelentett egy négy évvel későbbi még súlyosabb válság előtt, amikor Franciaország belépett az I. világháborúba. Megdöbbentő ugyanakkor a mából visszatekintve azt látni, hogy mennyire sérülékeny volt a városi infrastruktúra. A csatorna- és metróhálózaton keresztül olyan területekre is hamar eljutott a víz, ahová az áradás magától nem hatolt volna el. A Saint-Lazare vasútállomás környékén például csak csónakkal lehetett közlekedni.
A Szajna 1924-ben, 1955-ben, 1982-ben és 1999-2000-ben hozott hasonlóan rettenetes árvizet. Louis Hubert, az ökológia, energia, fenntartható fejlődés és tengerügyi minisztérium párizsi körzetéért felelős igazgatója szerint a francia főváros aligha fogja tudni elkerülni, hogy hamarosan újból árvíz sújtotta területté nyilvánítsák.
A modern városi életmód kényelme ugyanis egyúttal elkerülhetetlen sérülékenységet is jelent: az áradás hosszú napokra teljesen megszűntetheti az elektromos- és telefonhálózatot. A jelenlegi árvízvédelmi terv legalábbis éppen ezeken a százéves tapasztalatokon alapul. A hatvanas években épült víztározók („nagy tavak”) egy esetleges árvíz idején egyébként a folyó város feletti szakaszán jelentősen csillapítják a kárt. De egy nyolcméteres árvíz esetén ez legfeljebb 60 centit jelent.
Jelenleg tehát egy a száz évvel ezelőttihez hasonló árvízi jelenség társadalmi következményei tízszer súlyosabbak lennének: 2-3 millió ember maradna áram nélkül hosszabb időszakon át, egymillió embert érintene közvetlenül az ár, és összességében legalább 15 milliárd euró kárt okozna. Mindez tehát az egész francia főváros tágabb térségében káoszt és felbecsülhetetlen gazdasági károkat jelentene.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
