Vibráló hétköznapok jellemezték a reformkor világát

2010. január 5. 12:12 Szende László

A mindennapi élet refomjai

Kölcsey szavai jól adják vissza az 1825 és 1849 közötti éveket jellemző szellemiséget: Haza és haladás. Ez a két gondolat lefedte a legfőbb eredményeket: a polgári átalakulást, a modern nemzetté válást elősegítő törvényeket és mozgalmakat, amelyeket kiváló jogászok, publicisták és politikusok komoly csapata indított el. A könyv címe nem véletlenül emeli ki Széchenyi István szerepét, a gróf ugyanis ekkor teljesítette ki pályáját, változásokat kezdeményezett a mindennapi élet csaknem minden területén. Nyugat-európai viselkedési mintákat kívánt elterjeszteni, bábáskodott országos és helyi egyesületek, intézmények, gyárak, gazdasági társulások születésénél. Ugyanakkor a korszak többi szereplője is maradandót alkotott, egyesek utakat építettek és folyókat szabályoztak, mások takarékpénztárakat és tanintézeteket alapítottak, megint mások a gazdálkodás új módszereit sajátították el, és a felhalmozott ismereteket átadták.

A Család, nevelés, erkölcs című fejezetben a kiindulópontot a család jelenti, és megtudhatjuk, hogy John Paget szerint "gyermekek viselkedése szüleikkel szemben egyetlen más országban sem oly tisztelettudó, mint itt". A családot a külvilág előtt általában az apa jelenítette meg, tekintélye óriási és megkerülhetetlen volt. A házasságkötés okai komolyan megmozgatták a korabeli társadalmat, a folyóiratok hasábjain állandó eszmecsere zajlott a lehetőségekről, a boldog vagy a boldogtalan frigyekről. A férjes asszonyok előbb vagy utóbb anyává váltak, szülés közben csak a legkirívóbb esetben maradhattak egyedül, biztosan számíthattak a család nőtagjai és a bábák segítségére.

Ugyanakkor a házasságon kívül megfogant gyermek nagy tehertételnek és szégyennek számított, sőt egyesek a gyilkosságoktól sem riadtak vissza. A korszakban egyértelműen tetten érhető, hogy a hagyományos női szerepek mellé újak is társultak, az 1843-44. évi országgyűlésen néhányan még a nemes nők szavazati jogának kérdését is felvetették. Ennek ellenére minden maradt a régiben. Az 1820-as évektől egyre több szakkönyv, tanulmány foglalkozott a gyermekek nevelésével, a német nyelvű munkákon kívül magyar nyelven is hozzáféhetővé váltak ezek a gondolatok. Brunszvik Teréz "Angyalkert"-je pillanatok alatt hatalmas népszerűségre tett szert, az alapító célul tűzte ki, hogy megóvja növendékeit a tétlenségtől és a ragályos rossz példáktól. A korszakban a tisztes családapák éltek a fizetett szerelem nyújtotta röpke gyönyörrel, a különböző napló- és levélrészletek igen pajzán információkat árulnak el.

Az öltözködésben (is) markáns különbségek figyelhetők meg az egyes társadalmi rétegek között. A városbeliek a nyugat-európai módit követték, a parasztság megőrizte hagyományait. Az első hazai divatlap 1827-ben került a piacra, ebben az érdeklődők egész alakos rajzok segítségével csodálhatták meg a legújabb ruhakölteményeket. Az ún. díszmagyar keletkezése 1830-ra tehető, ekkor jelentek meg a főrendűek a nemzeti díszruhában V. Ferdinánd koronázási ünnepségén.



A fejezetben nyomon követhetjük a jellemző férfi és női öltözékeket, megismerhetjük a szépségideálokat. A korabeli orvosi és életvezetési könyvek kiemeltek foglalkoztak a testi higiéné fontosságával. A fogakat "foglekvárral" igyekeztek tisztán tartani, a török fürdőket sokan látogatták. A nagyobb járványok, mint például az 1831-es kolaravész idején azonban páni félelem lett úrrá. Minden bizonnyal az óvintézkedések is vezérelték a korszakra jellemző kórházalapításokat.

A lakáskultúrát meghatározta, hogy a lakosság több mint kétharmada falvakban és pusztákon élt, míg a tehetősebbek anyagi lehetőségeiknek megfelelően parasztházakat, klasszicista kastélyokat, nemesi udvarházakat emeltek. A 19. század első fele a kastélyépítések kora volt, a tehetősek nem fukarkodtak a művészi megoldások finanszírozásával. A külcsín mellett a belbecset is szem előtt tartották, igaz csak a leggazdagabbak engedhették meg maguknak, hogy a padlót szőnyeggel borítsák. Néhány palota már rendelkezett angol wc-vel, de a többség az egyszerűbb megoldáshoz folyamodott.

Az "Étel és asztal" fejezetcím önmagáért beszél, a szerző nagyon találóan a Kőszívű ember fiaiból választotta a bevezető idézetet. Megtudhatjuk, hogy a korban a legnagyobb becsben tartott eledel a kenyér volt. Az ország bizonyos részeiben, különösen a Felvidéken időnként ellátási gondok mutatkoztak, amelyeket központi intézkedésekkel próbáltak felszámolni. A húsfogyasztás szokásai társadalmi rétegenként és népcsoportokként mások voltak. A jobb módban élők asztalára a böjtös napok kivételével szinte mindig jutott hús. Az ő ízlésüket szolgálta az 1834-ben kiadott Legújabb, legbővebb és leghasznosabb Pesti Szakácskönyv, amely kétezer étel és ital leírása szerepelt. A magyar konyha klasszikusait, a paprikás csirkét és a gulyáshúst, John Paget is nagyra tartotta.

Az adatok az italok sokféleségéről is szólnak: míg az ivóvizek minősége sok kívánnivalót hagyott maga után, a borról ez már nem mondható el. (Persze voltak olyanok, akik mindenféle lőréket készítettek.) A szeszgyártás számos technikai vívmánnyal élt, igaz a korabeli újságok megdöbbentő képet festettek az alkoholizmus hatásairól. Magyarországon jelentős dohányzó-kultúra alakult ki, a már említett angol utazó még sose látott ilyen szenvedélyesen dohányzó nemzetet. A dohány páratlan karriert futott be, ebben minden bizonnyal szerepet játszott, hogy füstjét fertőtlenító hatásúnak gondolták, ami a kolera idején komoly fegyvertény lehetett. A legfontosabb kellék, a pipa előállítására valóságos iparág fejlődött ki, egy-egy műremekként elkészített tárgy státuszszimbólumként funkcionált. A rengeteg pipa megfelelő gyújtószerszámot igényelt, így Irinyi János 1838-ban elkészítette az első foszforfejű gyújtót.

A reformkor embere is számos lehetőséget találhatott az időtöltésre, szórakozásra. Érdekes, hogy a szerző ebben a fejezetben tárgyalja a sajtószabadságért folytatott küzdelmet, de az újságok olvasása az egyik fő foglalatosság közé tartozott. A Széchenyi által elindított Jelenkornak a harmincas évek végén 3800 előfizetője volt. A sajtótermékekben való búvárkodást nem tekinthették magányos cselekedetnek, a lapokat közösen olvasták, így azonnal eszmecserét tudtak folytatni. Kossuth egyértelműen látta a nyilvánosság erejét, a Pesti Hírlappal új korszakot teremtett.

Hasonló társasági időtöltés volt a színházba járás. A kép igen vegyes: az 1820-as években csak néhány városban állt kőszínház, a legjobb színészek vándortársulatokban tudtak érvényesülni. A pesti színházak kinézetével is sok probléma volt, például a Német Színház közvetlen közelében egy nyilvános illemhely működött. A farsang időszakában egymást érték a bálok és egyéb vigalmak, a pesti báli idényt a Jóltevő Asszonyi Egyesület rendezvénye nyitotta meg. A társasági érvényesülés legfontosabb eszközét a tánctudás jelentette, az előkelőbb családok csemetéi már iskolás korban elsajátították a lépéskombinációkat. Széchényi a társasági élet szervezéséből is kivette a részét, felhívására 1827. február 10-én a Dorottya utcai Vogel-házban "casino" jött létre.

Sajátos magyar közösségi térnek tekinthetők a kávéházak, a korabeli külföldi források elismerően szólnak ezekről a vendéglátóipari egységekről. Nagy szerepe volt a zenének is, így Liszt Ferenc magyarországi koncertjei kirobbanó sikereket értek el.

1. A mindennapi élet refomjai
2. Pest városa előretör