Vibráló hétköznapok jellemezték a reformkor világát
2010. január 5. 12:12 Szende László
Pest városa előretör
A korszak izgalmas szegmensébe vezeti az olvasót a Vallás és hitélet című fejezet. A kérdések bonyolultak, szerencsére Fábri Anna az alapokkal, a felekezetekkel kezdi a téma tárgyalását. A papok és lelkészek kultúrmissziója ugyanis számos területen meghatározó volt, alakították a gondolkodást, politikai nézetekek finomítottak, művelődési intézményeket alapítottak vagy irányítottak. Az "aranyszájú szónokok" miatt zsúfolásig megteltek a templomok. Gegő Elek magyar nyelvű szentbeszédei hazafias gondolatok tárházai voltak, ugyanez szláv oldalon, Jan Kollár személyében is megmutatkozott.
A 19. század első évtizedeiben a vallási közönnyösség is teret kapott, megrendült az egyházak tekintélye, ami több okra vezethető vissza. A vallási türelem illetve türelmetlenség vegyes képet mutat: míg a különböző leírások általában a kérdés napos oldalát emelték ki, más adatok a negatívumokat sem hallgatják el. A protestánsok és katolikusok közötti összecsapásokat nagyon sokszor a politika motiválta, és 1839-től például szenvedélyes vitákat váltott ki a vegyes házasságokból született gyermekek felekezeti hovatartozásának kérdése. A fejezet lezárásaként a gyász és végtiszesség formáiról olvashatunk.
A munka meghatározta a mindennapokat. Magyarországot a Habsburg Birodalom éléskamrájának tartották, minden 10 ember közül 9 a mezőgazdaságból élt. A nemesi birtokban lévő földeket a jobbágyok művelték, fejében különféle szolgáltatásokkal tartozott. A pásztoremberek szabadabbak voltak ugyan, de munkájukat rideg körülmények között tudták végezni. Az állatok terelése, ápolása komoly szakértelmet kívánt. A részes aratást az Alföldön alkalmazták, nyaranta idénymunkások sokasága kereste meg így az egész évi kenyérre valót. A learatott gabonából előre kialkudott részt kaptak, innen eredt az elnevezés.
A korabeli statisztikai adatok szerint az ország lakosainak alig több mint két százaléka foglalkozott hivatásszerűen a kézműiparral. A kézművesek társadalma rendkívül hierarchikus volt, a céhek akadályozták a versenyt, monopolizált helyzetük nem sarkallta őket korszerűsítésre. A kortársak világosan látták ezeket a problémákat, éppen ezért Kossuth megfogalmazta a célt: "A nemzet ipar nélkül félkarú óriás". Az 1844 végén megalakult Gyáralapító Társaság már konkrét programmal lépett színre. Szintén ennek a jegyében jött létre az Országos Védegylet, amelynek tagjai arra kötelezték magukat, hogy hat évig csakis hazai mesteremberekkel dolgoztatnak, és - néhány meghatározott kivételtől eltekintve - nem vásárolnak olyan külföldi iparcikket, amelyből hazai gyártmányt is lehet kapni. Ugyanakkor a kereskedelem szinte teljes mértékben gyermekcipőben járt, a mértékek bábeli zűrzavarában nem lehetett kiigazodni.
A szerző a következő fejezetben az ország természetföldrajzi helyzetét és az utazás nehézségeit mutatja be. A korabeli Magyarország bővelkedett a vizekben, hegyekben, erdőkben és rónaságokban. Ez utóbbiak különösen a művészlelkű emberek között örvendett nagy népszerűségnek. A rendszeres megfigyelések híján az időjárás szélsőségeiről csak szórványos adatokból értesülhetünk. Az egyik bejegyzés szerint 1841-ben olyan hőség volt, hogy az alma megsült a fán.
Fábri Anna ebben a részben elemzi röviden az ország nemzetiségi viszonyait. Nem könnyű a haza és a nemzet terminológiai meghatározása; a magyar azonosságtudat kifejezésének és megerősítésének igényét a herderi jóslat keltette fel. Ezen törekvés a nyelv használatában egyértelműen tetten érhető. Vahot Imre, a Pesti Divatlap szerkesztője szerint magyarul való társalgá a hazafias kötelességek közé tartozott. A szlvákok is megindították a maguk nyelvharcát, Jan Kollár nagy hatású költeményben fogalmazta meg a szláv összetartozás eszméjének szükségességét.
A korszak fontos vívmányát jelentette az utazás fejlődése, igaz számos viszontagsággal kellett szembenézni. Igyekeztek a gyorsaságon javítani, 1824-től Bécs és Buda között megindultak a váltott-lovakkal, éjjel-nappal közlekedő expressz-járatok. A folyóvizek sem maradtak kihasználatlanul, Széchenyi hajózási társaság, magyar hajógyár és az Al-Duna szabályozását kezdeményezte. A vasút terén is úttörőnek bizonyult a politikai akarat, 1844 októberében Pest és Vác között megindult a 34 kilométeres vasúti pálya építése. Több hazánkfia az ország határain túlra is kimerészkedett. Bölöni Farkas Sándor Észak-Amerikát járta be, útirajza következtében sokan érdeklődéssel fordultak a távoli földrész felé. Kőrösi Csoma Sándor vállalkozását a hazai közvélemény komoly figyelemmel kísérte. Benne az önfeláldozó hazafi egyik követendő példáját látták.
A külföldi utazók számára is feltűnő volt a korszak igen élénk politikai helyzete. A magyar állam feje az osztrák császár volt, ezért Fábri Anna röviden bemutatja I. Ferenc és V. Ferdinánd királyokat. Ez utóbbi - apjával ellentétben - három évenként összehívta a magyar országgyűlést, ő szentesítette a társadalom és az intézményrendszer gyökeres átalakulását előkészítő törvények egész sorát. Ferdinánd nagylelkű adományait a közvélemény méltányolta. A politikai szereplők közül József nádort lehetetlen kihagyni, ő több mint ötven éven át látta el ezt a fontos tisztséget. Megkerülhetetlen szerepet játszott Magyarország megújításában, gyakran kellett egyensúlyoznia a birodalmi és a magyar érdekek között.
A mai értelemben vett kormányról nem lehet beszélni, a lakosság közvetlen igazgatását a törvényhatóságok: a vármegyék és a városok látták el. A megyék élén a főispánok álltak, őket a király nevezte ki, a beiktatásnál főként a külsőségekre helyezték a hangsúlyt. Az évente négyszer tartott megyei közgyűlések a legfontosabb események közé tartoztak, ezeken a politikai szereplők színe-virága képviseltette magát. A megyegyűléseken élénk társadalmi élet folyt, köszönhetően annak, hogy a képviselők nagyon gyakran a teljes famíliájukat magukkal vitték. 1825. szeptember 15-én József nádor Pozsonyban 13 évi szünet után megnyitotta az országgyűlést, amelyet 1848-ig még számos követett. A szerző kitér a társadalmi rend fenntartását szolgáló intézményekre. A gyilkosságok országos feltűnést keltettek, a fejleményeket a közvélemény rendszeresen nyomon követte.
A reformkor egyik nagy vívmánya a főváros születése volt, Fábri Anna külön fejezetben ismerteti meg az olvasót az előzményekkel. Megismerhetjük, hogy Pest és Budát a Duna választotta el és kötötte össze, a két part közötti közlekedést hajóhíd segítségével biztosították. Az árvizek minden évben fenyegették a településeket, mindent felülmúló pusztítással járt együtt az 1838. évi áradás. A legnagyobb kárt Pest szenvedte el, a hatóságokat többen vádolták nemtörödömséggel, ugyanakkor a mentés szervezetten folyt: József nádor a budai palotát is kinyittatta a fedél nélkül maradtak számára.
Pest 1846-ra Magyarország legnépesebb városa lett, elvesztette német jellegét, megerősödött a magyarság. A település képe hihetetlenül megváltozott, a földszintes házak helyén paloták emelkedtek, az újjáépítést József nádor személyesen irányította, a terveket szakértőkkel vizsgáltatta meg, és nem engedélyezte a vályogtégla használatát. Hans Christian Andersen nem véletlenül kiáltott fel így, amikor a pesti Duna-partot szemlélte: "Micsoda élet és mozgalmasság!". A két város közötti állóhíd felépítésének szükségességét mindenki látta, a tényleges elhatározás csak az 1820-as évek végén született meg. Mindenki tudatában volt az építkezés politikai és társadalmi jelentőségének.
Pest utcáin, terein egyre többen fordultak meg, az infrastruktúra azonban nem tudott lépést tartani a fejlődéssel. Míg a tömeg, a zaj, a bűz és a bünözés egyre inkább nagyvárosi méreteket öltött, a kövezet, a világítás, a közlekedés biztonsága messze elmaradt ettől. Pedig igény lett volna rá, mivel itt éltek a legkiterjedtebb külföldi kapcsolatokat ápoló és leggazdagabb nagykereskedők. Pest a tudomány központjává is vált, igen találó az ország esze kifejezés. Itt kapott helyet többek között a Magyar Nemzeti Múzeum és a Magyar Tudományos Akadémia.
Fábri Anna könyvében remekül érzékelteti a korszak jelentős változásait, olvasmányos, könnyen érthető stílusban világít rá a különböző problémákra, csomópontokra. A kötet illusztrálását szolgáló képeket a szerző maga válogatta, így még szervesebben kapcsolódnak a szöveghez. Nagyon hasznos részekből áll a függelék: az időrendi táblázat a főbb eseményeket foglalja össze, a felhasznált irodalom pedig a szakmunkákban való elmélyedést teszi lehetővé.
Fábri Anna: Hétköznapi élet Széchenyi István korában. Budapest, 2009. Corvina Kiadó, 204 oldal, 6900 Ft. (Mindennapi történelem)
Támogasd a 
szerkesztőségét!
