1972 óta senki sem járt a Holdon
2009. július 18. 12:41
Egy történelmi jelentőségű beszélgetés
1969. július 20-21. A Föld lakóinak kereken egynegyede lett részese a televízió jóvoltából a történelem méltán legszenzációsabb rádióösszeköttetésének. A beszélgetés 384 ezer km utat tett meg a három színhely - a houstoni központ, a Holdon lévő Mare Tranquillitatis (Nyugalom Tengere) és a Hold körül keringő Columbia parancsnoki kabin között.
Armstrong (továbbiakban: Ar): „Houston, itt a Tranquillitatis-bázis jelentkezik! Az Eagle (Sas) leszállt."
Cap Com (összeköttetés-felelős, Charles M. Duke asztronauta Houstonból, a továbbiakban : C. C.): „Halló, Tranquillitatis, észleljük önöket a felszínen! Iriggyé tettek. Ismét lélegzethez jutunk. Köszönet."
Collins (a Columbiából, a továbbiakban: Co): „Fantasztikus!"
Ar: „Houston, a befejező szakasz nagyon hosszúnak tűnhetett. Az automatikus leszállási rendszer közvetlenül egy ... kráterbe vezetett bennünket, melyben tömegesen nagy sziklatöredékek és kövek vannak ..., így szükségessé vált, hogy kézi vezérléssel átrepüljünk a kőmező felett, hogy a leszálláshoz félig-meddig alkalmas terepet találjunk."
C. C.: „Halló, Tranquillitatis, ez innen nézve csodálatos volt. Vége."
Aldrin (a továbbiakban: AJ): „Körülnézünk majd a környéken alaposabban is. De innen nézve olyan benyomást tesz ránk, mintha a legkülönbözőbb formák gyűjtőhelye lenne, a rögök szegletesek, szemcsések, a kőzetek csaknem minden változata előfordul... No és a színek! Ezek ... olyasmiről itt, hogy egy szín dominálna, vagy hogy egy főszín létezne, nem lehet beszélni; ezeknek a köveknek és sziklatöredékeknek mintha érdekes, saját színük lenne. Vége."
C. C.: „Halló, Tranquillitatis! Engedjék meg, hogy közöljük, hogy ebben a teremben csak mosolygó arcú embereket lehet látni, de mosolyog az egész emberiség is itt a Földön. Vége."
Ar: „Ezek közül kettő itt fenn van”
Co: „De ne feledkezzenek meg arról se, aki a parancsnoki fülkében ül... köszönet Önöknek, Houston, hogy számomra is kapcsolatot teremtettek. Én a cselekményből kimaradtam."
C. C.: „Halló, Columbia! ... Mondjon valamit! Nekik is hallaniuk kell ..."
Co: „Köszönöm. Csak tartsd ott fenn a pályán készenlétben azt a bázist!"
C. C.: „Tranquillitatis bázis ... Houston. Valamennyi paraméter rendben van (normális az üzemanyag- és az oxigénfelhasználás). Minden tekintetben rend van ... minden tökéletes. Vége."
Ar: „Bizonyára érdekli Önöket, hogy én nem hiszem, bármilyen nehézségünk is lenne az egyhatod g (földi nehézségi gyorsulás értéke - a szerk.) megszokásával, legalábbis amikor e környezetben mozgunk."
C. C.: „Halló, Tranquillitatis! Észleljük Önöket. Vége."
Ar: „Az ablak előtt egy meglehetősen sima felszínű síkság van, amelyet kráterek szabdalnak fel. A kráterek nagy része öt és ötven láb közötti, néhány kisebb kráterperem húsz-harminc láb magasnak látszik - legalábbis az én becsléseim szerint -, és szó szerint véve ezernyi az egy-két lábnyi kráter az egész környéken. Néhány száz lábnyira előttünk éles tömböket látunk, ezek valószínűleg két láb nagyságúak, és éles peremük van. És látunk még éppen ... előttünk egy dombot is: nehéz megbecsülni a távolságát, fél vagy esetleg egy egész mérföldnyire is lehet." A beszélgetést a Holdra való kiszállás előkészületei követik, Armstrong létrán leereszkedik a Hold talajára.
Ar: „Most a létra lábánál vagyok. Az LM (Lunar Modul) csak egy-két hüvelyk mélyen süllyedt a felszínbe, annak ellenére, hogy a talaj finom szemcsével borítottnak tűnik, ahogy feléje közeledem. Csaknem olyan, mint a por. Itt is, ott is igen finom. Most elhagyom a holdkompot. Ez kis lépés egy embernek, de óriási ugrás az emberiségnek."
Támogasd a 
szerkesztőségét!
