Vezetővel a szkíta aranykincsek között

2009. május 13. 10:57

A szkíta Tutanhamon

A kiállítás vezetőjét Kovács Tibor főigazgató bevezető sorai nyitják, amelyekből kiderül, hogy a szkíták aranykincseit bemutató tárlat már a világ számos országában megfordult, mindenhol érdeklődők sokaságát vonzotta. A magyarság mindig is érdeklődéssel fordult Eurázsia Kárpátokon túli hatalmas területének múltja felé, éppen ezért a Magyar Nemzeti Múzeum fontosnak érezte, hogy az újabban feltárt, pompás emlékeket is magában foglaló kiállítás Budapestre látogasson.

Sajnos az eredeti törekvés teljes mértékben nem valósulhatott meg: a nehezen megoldható támogatási nehézségek, ez Európa szerte különböző kölcsönzési szabályok miatt többször módosítani kellett a bemutató időpontját. A bizonytalanság azonban újabb tárgyak „elvesztésével” járt együtt, ráadásul néhány intézmény az utolsó pillanatban jelezte, hogy nem járul hozzá a leletek kölcsönzéséhez. Mindezek ellenére négy ország (Németország, Oroszország, Románia, Ukrajna) nyolc intézménye járult hozzá műremekeikkel a kiállításhoz. Természetesen a rendezés a magyarországi anyag jelentős szerepét is hangsúlyozta.



A Bevezetést Manfred Nawroth (Museum für Vor – und Frühgeschichte, Berlin) és Hermann Parzinger (Deutsches Archäologisches Institut, Berlin) nevei fémjelzik. Rövid ismertetésükben a Német Régészeti Intézet és a szentpétervári Állami Ermitázs közös ásatásait mutatják be. A Tuvában található, ún. arzsani kurgánok mesés leleteket rejtettek. 2001 nyarán a régészek felfedezték az 5. fejedelmi sírt, amelyet aranyban való gazdasága miatt méltán lehetett Tutanhamon fáraó sírhelyével összehasonlítani. A vörösfenyő gerendákból épített sírkamrába egy 40-50 éves férfit és egy 10-15 éves fiatal nőt temettek el. Összesen 9300 tárgyat (ebből 5600 arany) helyeztek el mellékletként.

Az arzsani 2. kurgán feltárása és kutatása adta az ötletet Az arany griff jegyébe. Szkíta királysírok kiállítás megrendezéséhez. A tárlatot három helyszínen mutatták be, a 430 ezer látogató ezeken szembesülhetett a szkíta kultúra mesés gazdagságával. Sajnos a leleteket egy év elteltével vissza kellett szállítani Tuvába, így azokat a magyar nagyközönség nem veheti szemügyre. A kiállításhoz katalógus készült, ennek a tanulmányait válogatták és egészítették ki a magyar szerkesztők.



Fodor István címzetes főigazgató két tanulmánnyal is képviselteti magát a kötetben. Az első, amely a Nomád népek – nomád birodalmak címet viseli a szkíták társadalmával, gazdaságával és kereskedelmi kapcsolataival foglalkozik. A nomadizmus a maga korában forradalminak számított, a mozgékony életmód komoly változásokhoz vezetett. Átalakult az állatállomány összetétele, és ez rányomta a bélyegét a társadalomra is. Alapegységgé a nagycsaládok váltak, amelyek a legidősebb férfi fősége alatt magukba foglalták a nős fiúkat és a férjezett asszonyokat. Ez volt ugyanis az az optimális közösség, amely a megfelelő állatállományt kezelni tudta. A nők fontos szerepére a harcban való jártasságuk is rámutat, a fiatal nők gyermekszülésig az állatállomány védelmét kapták feladatukul: a klasszikus görög irodalom éppen ezért a pusztai nomádokról jegyezte fel a legtöbb amazon-legendát. A szerző kitért a kutatástörténetre és a főbb régészeti helyszínekre. Külön örvendetes, hogy a földrajzi elhelyezkedés megértését kihajtható térkép segíti.

A tagár kultúra fejedelmi sírjait taglalja Hermann Parzinger, Anatolij Nagler (Deutsches Archäologisches Institut, Berlin) és Andrej Gotlib (Hakasz Állami Egyetem, Abakan) tanulmánya. A cikkből megtudhatjuk, hogy nehéz dolga van a régészeknek, mivel a bronzkori emberek halommal, kőlapokkal, sztélékkel jelölték sírjaikat, így könnyű prédául szolgáltak a fosztogatóknak. Szibéria tudományos felfedezése Nagy Péter cár nevéhez fűződik, aki német kutatókat fogadott szolgálatába. Gmelin, Müller és Pallas derítették fel először a Jenyiszej vidékét. Az eltelt évszázadok kutatásai alapján viszonylag pontos képet kaphatunk a tagár kultúra sírjairól, amelyek azért is megbecsültek a régészek számára, mivel a tagár kultúráról csak ezekből lehet ismereteket szerezni.

A legjellemzőbb mellékletek közé a tőrök, a kések, a harci csákányok, balták, tükrök és más bronztárgyak tartoztak. A tudósok arra is választ kaptak, hogy honnan szerezték a nyersanyagot, hiszen a Minuszinszki-medencétől nyugatra számtalan fejtőaknát, bronzöntőműhelyt fedeztek fel. A kurgánok feltárása komoly előkészületeket igényelt, a régészek hasznosítani tudták a legmodernebb technikai vívmányokat. Az ásatások fényt derítettek a kurgánok építési szakaszaira, sikerült rekonstruálni a kivitelezés menetét.



A Kazahsztánban található Tagiszken és Ujgarak emlékeit Jurij Demigyenko (Állami Történeti Múzeum, Moszkva) és Kirill Firszov (Állami Történeti Múzeum, Moszkva) foglalták össze. A szakemberek szerint az antik szerzők a Szir-darja deltájába teszik a nomád törzsek lekhelyét, akiket a „szaka” gyűjtőnéven emlegettek, az Aral-tó környékének régészeti kutatása a 20. század negyvenes éveiben kezdődött el. Tagiszken és Ujgarak temetőit 1960 és 1965 között tárták fel. Firszov jegyzi a következő tanulmányt, amely a szauramata elit sírjaival ismerteti meg az olvasót. Az Urák déli előterének és az Alsó-Volga vidékének emlékei között olyan fejedelmi temetkezések találhatók, amelyek Eurázsia etnokulturális története szempontjából nagy jelentőséggel bírnak.

A sort az 1890-ben a Nazarov által az Orszk közelében felfedezett Bis-Oba nevű kurgánnal érdemes kezdeni, amelyből 59 darab az i. e. 6. század végére és az 5. századra datálható tárgy került elő. Díszítésüket a pompás állatstílus jellemzi. 1929-ben a Grakov vezette expedíció Orenburg környékén vizsgált meg egy kurgáncsoportot: az egyik egy kerek kőasztalt rejtett, amelynek három tömör lábát állatszerű mesebeli lények alkották. Az eszközt minden bizonnyal a szertartásokon használták. Tudományos szempontból a legfigyelemreméltóbb leletek közé tartozik az a szkíta kori lószerszámos sírépítmény, amelyet a Volga egyik mellékfolyója, az Ahtuba bal partjának egyik temetőjében találtak 1986-ban.



Az uljapi fejedelmi sírok és szentélyek számos izgalmas lelettel gazdagították a tudományt, amint ez Vlagyimir P. Elrich (Keleti Népek Állami Történeti Múzeuma, Moszkva) kiderül. A Krasznodari területre eső Aul Uljap melletti kurgánok a tájban meglehetősen lapos halmot alkottak, ami elkerülte a fosztogatók figyelmét. Felfedezésük a véletlennek köszönhető, 1981-ben mezőgazdasági munkák során bronzüstöt forgattak ki a talajból. A régészeti feltárások Leszkov nevéhez fűződnek, 1981-1982-ben hét olyan kurgánt tártak fel, amelyek rituális építményeket rejtettek. A 4. kurgánból került elő a kiállítás jelképe: a pegazus formájú riton, amely kétség kívül a korabeli ötvösművészet csúcspontjának számít.

Gertrud Platz-Horster (Staatliche Museen zu Berlin, Antikensammlung) és Anatoli Nagler (Deutsches Archäologisches Institut, Berlin) a majkopi aranyleletet vették górcső alá. A kollekció még 1913-ban került a berlini múzeum Régiségtárába, a gyűjtemény akkori vezetője R. Zahn két tételben leltározta be a vételt. Az első csoportba több mint száz nagyobb aranytárgy tartozott, a második részt nagyszámú bronz-, ezüst- és vastárgy alkotta. A tárgyak nagy része valószínűleg a Kubán-vidék kurgánjaiból származott, hasonló aranylemezeket a New York-i Metropolitan Múzeum vásárolt meg, valamint más múzeumok is szereztek ilyen jellegű tárgyakat a Canessa fivérek hagyatékából. A családtagok az 1890-es évektől kezdve nemzetközi műkincs-kereskedelmi hálózatot építettek ki, ők irányították a korabeli rablóásatások jelentős részét, nem riadtak vissza a tárgyak eredetének meghamisításától sem.

1. A szkíta Tutanhamon
2. Szkíták Európában