Szkíta kincsek Budapesten
2009. március 24. 10:42
Kurgánok, városok, kézművesek
A szkíta arisztokrácia fényűzően gondoskodott elhunytjai túlvilági életéről. Sírjaik helyét a sokszor még ma is 20 méter magasságot elérő óriási földhalmok jelzik az ukrajnai, dél-orosz sztyeppéken és a Kubán-vidéken. Ezek rejtik a mérhetetlen mennyiségű, nemesfémből készült műkincset, a nagy hatalmú előkelők mellett itt alussza örök álmát a leölt szolgák és ágyasok sokasága, a felszerszámozott harci mének tucatjai, százai. Az Ulszkij aul mellett feltárt kurgánban például négyszáznál is több ló csontvázát találták meg a régészek. Sajnos ezek a messziről szembetűnő sírhalmok természetesen nem kerülték el a lakosság figyelmét sem: szinte minden szkíta kurgán a rablóknak esett áldozatul.
A szkíták halotti szokásairól Hérodotosz is hírt adott, értesüléseit régészeti leletek támasztják alá. Az előkelők, főként a „királyok” temetési szertartása hatalmas tömegeket megmozgató gyászünnep volt. E színes szertartások némelyikének maradtak régészeti nyomai, például a halotti torok és emlékünnepek maradványai meg maguk a monumentális sírépítmények. A kutatás sokáig csak a gazdag halomsírokkal foglalkozott, jóllehet a szkíta közemberek – pásztorok, földművelők, egyszerű harcosok – temetkezései is figyelmet érdemelnek. Ezek sok esetben a földpiramisok szegényes, kicsinyített másai.
A régészeti feltárások kevés esetben érintették a szkíták erődített településeit. A városokat földsáncokkal és árkokkal vették körül. Közülük a Dnyeper tölcsértorkolatának partján, Kamenka falu mellett lévő, ún. Kemenszkoje gorodiscse a legnagyobb, területe nagyjából 12 négyzetkilométer. A települést kettős földsánc és árok övezi. Délnyugati sarkában egy 30 hektárnyi, külön megerősített földvár különül el, amely minden bizonnyal a település fölött uralmat gyakorló főembernek, fegyveres kíséretének és szolgáinak volt lakóhelye.
Az i.e. 5. század végén létesült település régészeti feltárása alapvetően megváltoztatta a szkíták gazdálkodásáról és társadalmáról kialakított képet. Kiderült ugyanis, hogy a nomád szkíták közül sokan megtelepült földművelő gazdálkodást folytattak vagy kézműiparral foglalkoztak. Erről tanúskodnak a feltárt kovács- és ötvösműhelyek, edényégető fazekaskemencék meg a lakóházak is. A kutatók jelentős részének feltételezése szerint itt lehetett a szkíták fővárosa, mivel közel feküdt a görög Olbia, és a Dnyeper torkolatából indulhattak az árucikkekkel megrakott hajók Görögország felé.
Az Altáj-hegységben zömmel az i.e. 4. századra keltezték a régészek azokat a kurgánokat, amelyeket a fagypont körüli hőmérséklet jó állapotban megőrzött, igaz, hogy a magasan fekvő téli szállásokon a kövekből és földből rakott, gazdag temetkezéseket rejtő halomsírokat még ugyancsak kirabolták. A fosztogatók azonban némi jót is cselekedtek: a nyitva hagyott rablójáratokon át a tavaszi olvadáskor a fából készült sírkamrákba befolyt hólé, amely a következő télen megfagyott. A következő nyáron a hűvös hegyi levegőben meg nem olvadó jégréteg konzerválta a sírkamrákban maradt mumifikált testeket és minden szerves anyagot.
A régészek 1929 és 1953 között az altáji Pazirikban és környékén feltárták e temetkezéseket nagyon ritka dolgokra – épségben maradt emberi és állati tetemekre, nemezszőnyegekre, fafaragványokra – bukkantak. Az 1990-es években hasonlóan megőrződött sírkamrákat tártak fel az Altáj-hegység Ukok fennsíkján és a kazahsztáni Berelben. A közép-ázsiai szakák területén emelték ki az Isszik kurgán halottját, akit pompázatos aranydíszekkel ékes ruhájával helyeztek végső nyugalomra. 1986-ban a Dél-Urál vidéki sztyeppéken élő szauromaták (vagy szarmaták) földjén fejedelmi gazdagságú halomsírra bukkantak az ufai régészek. Az Orenbug közelében lévő Filippovka falunál lévő, már rég kirabolt kurgánban 26 darab félméternyi magas, fából faragott, aranylemezzel borított szarvas-szobrokra leltek. Néhány éve, 2006-ban, innen nem messze újabb gazdag sírhalmot tártak fel a moszkvai régészek, ahonnan remekművű aranytárgyak egész sora látott napvilágot.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
