Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Tantervbe kerül a koncentrációs táborok meglátogatása

2009. január 12. 10:52 The Daily Telegraph

Kötelezővé tehetik az iskolai képzésben a német gyerekek számára az egykori koncentrációs táborok felkeresését. A Bajorországban most bevezetésre kerülő, és országos szinten is megfontolás tárgyát képező javaslat elfogadása azzal vált igencsak sürgetővé, hogy egy fiatal nemrég halálra késelte Passau köztudottan náciellenes rendőrfőnökét.

<

Host Seehofer, Bajorország miniszterelnöke szerint „végre ki kell állni a szélsőjobboldali polip, a sokkarú szörny ellen”; éppen ezért korábban minden illetékes minisztériumtól és hivataltól javaslatot várt annak megoldására, hogy mit lehetne tenni a Németország déli részén egyre terjedő neonáci befolyás ellen. A korábban kidolgozott javaslatokból mostanra egységes terv lett, amelynek elemeit a héten mutatják majd be. Joachim Herrmann, bajor belügyminiszter szerint először egy olyan honlapot hoznak létre, ahol mindenki megírhatja majd, hogy milyen rossz tapasztalataik voltak a neonáci szélsőségesekkel. Szerinte ezzel is az a cél, hogy ráébresszék a fiatalokat: ellen lehet állni a szélsőjobb csábításának.

A terv talán leginkább ellentmondásos pontja szerint a diákoknak kötelező lehet egy koncentrációs-, vagy munkatábor felkeresése is, ezen felül pedig látogatásokat, és rendhagyó történelemórákat is szerveznek majd nekik a náci bűnök tanulmányozására létrehozott dokumentációs központokba. A német oktatási rendszerben ezt megtehetik, hiszen a szabályzásokat az adott tartományok alakítják ki. Egyes helyeken már korábban is kötelező volt a haláltáborok felkeresése, ezen felül a holokauszt oktatása is kiemelt helyen szerepel: Észak-Rajna Vesztfáliában a tanárok például az áldozatok szemszögéből próbálják oktatni az egykori történéseket. A németek hivatalosan nagyon komolyan veszik a holokauszt eseményeinek oktatását, ám a megvalósításba sokszor hibák csúsznak. Így a gyerekeknek eddig nagyon könnyű volt kimaradni a táborlátogatásokból, vagy ha el is mentek, ott nem szerveztek számukra szakszerű kirándulásokat.

A mostani bajor tervezet azonban leszámol ezekkel, és minden alkalommal egy-egy holokauszt-túlélő kísérné a csoportokat. Ezen felül a népirtás oktatása sem légüres térben történne, hanem a kortárs antiszemitizmussal és fajgyűlölettel párhuzamba állítva ismertetnék meg az 1930-40-es évek német történelmét. Ez persze egyfajta új értelmezést is jelentene, hiszen ezáltal egyértelmű egyenlőségjelet húznának a náci népirtók és a neonácik közé.

A jövő héten induló nagyszabású akcióban a fiatalokat arra buzdítják majd, hogy merjenek ellenállni a szélsőjobboldalnak, illetve ezzel párhuzamosan a kormányzat is keményen lép fel, és elérhetetlenné tesznek több, Hitlert és a Harmadik Birodalmat népszerűsítő honlapot. Ebben az amerikai hatóságok is segítik őket, hiszen több oldal a jogi kiskapuk kikerülése miatt jelenleg az Egyesült Államokban található szerverekről működik.

Az akcióra a passaui eset miatt kerül sor, ám a város ettől még ugyanúgy veszélyeztetett marad: 1990-es években elsőként egy fiatal amatőr történész, Anna Rosmus mutatta be az ottani mozgalmak történetét. Ebből kiderül, hogy bár az egykori nácik szép lassan kihaltak, azok unokái körében egyre divatosabbak lettek a kirekesztésre felszólító eszmék. A város egyébként akkor a nő ellen fordult, akinek az állandósult ellenszenv, és több merényletkísérlet miatt az Egyesült Államokba kellett menekülnie.

Érdekesség, hogy Angliában német hatásra vezették be, hogy minden iskolába küldtek holokauszt-szakértőket, hogy segítsenek kidolgozni az oktatási terveket, ráadásul az angol kormányzat nemrég 1,5 millió fontot különített el arra, hogy minden iskolából évente két diák Auschwitzba látogathasson.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Tantervbe kerül a koncentrációs táborok meglátogatása

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra