A kínai gazdasági forradalom három évtizede

2008. december 20. 11:29 MTI

Az új korszak a Kínai Kommunista Párt központi bizottságának 1978. december 18-i gyűlésén kezdődött, ahol arról határoztak, hogy szakítanak a szovjet tervgazdálkodási modellel, és áttérnek a szocialista piacgazdaságra. A fokozatosan bevezetett gazdasági reformok és a piacnyitás következtében Kína eddig még sohasem látott mértékű fejlődést produkált.

Az 1966-tól 1976-ig tartó kulturális forradalom kedvezőtlen hatásának következményeként a kínai gazdaság a megsemmisülés szélére jutott. 1978-ban Kínában a teljes szegénységben élő lakosok 250 millióan voltak, számuk 2000-ben már 20 millióra csökkent. Az elmúlt harminc év során a kínaiak éves átlagjövedelme 380 jüanról (10 ezer forintról) 19 000 jüanra (514 ezer forintra) emelkedett. Az ország nemzeti összterméke (GDP) 1978-ban még 52 milliárd dollár volt, 2007-ben pedig elérte a 3652 milliárd dollárt.

Kínában az 1980-as évek elején Teng Hsziao-ping (Deng Xiaoping) gazdaságfejlesztő politikai vonalának felülkerekedése mellett új külpolitikai koncepció alakult ki, amelynek alapjául az önállóságot, a függetlenséget és az Egyesült Államoktól, valamint a Szovjetuniótól való egyenlő távolságtartást nevezték meg. 1985-ben Teng hivatalosan is szakított a nukleáris világháború kirobbanásának elkerülhetetlenségéről szóló maoista alapelvvel, és támogatóan lépett fel a leszerelés, valamint a konfliktusok tárgyalásos megoldása érdekében.

A világpiacba való folyamatos beolvadás érdekében több különleges gazdasági övezetet hoztak létre, amelyeken kísérleti jelleggel alkalmazták a más országoktól átvett technikai és közigazgatási tapasztalatokat.

Az 1990-es évek új külpolitikájának kezdete az 1989. évi, Tienanmen téri diákmegmozdulások június 4-i véres leverésével indult el. A kínai kormány brutális leszámolását igen nagy nemzetközi figyelem övezte, a világ kormányai a közvélemény nyomása és a Kínával fenntartott kapcsolatokhoz fűződő érdekek védelme között egyensúlyoztak. Peking a nyugati szankciókra visszafogottan reagált, ugyanis a kínai vezetők számára a gazdasági reformok végrehajtásához a belső nyugalom és a békés nemzetközi környezet biztosítása volt a legfontosabb.

Kína globális szerepének leglátványosabb megnyilvánulása a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 2001. júliusi döntése volt, amellyel a 2008-as nyári olimpiai játékok rendezési jogát Pekingnek adta. Az 1,3 milliárd lakossal rendelkező Kína 2001 decemberében csatlakozott a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO), és megkezdte felzárkózását a nemzetközi közösséghez.

A reform és nyitás programjának harminc évvel ezelőtti meghirdetése óta Kína GDP-je 2007-ben a világ össztermékének 7 százalékát adta, a külkereskedelmi forgalom 1 százalékról 8 százalékra nőtt. Szinte minden kínai háztartásban van legalább egy televízió, a városokban pedig mosógép, az autótulajdonosok száma 15 millióra tehető. A kínaiak többsége saját tulajdonú lakással rendelkezik. Harminc évvel ezelőtt még az éhség volt a gond, most pedig a túl sok és a túl zsíros ételek jelentik a problémát.

Az életszínvonal javulása azonban a természeti erőforrások végletekig való kihasználásával és az aggasztó méreteket öltő környezetszennyezéssel járt. A jelenlegi pénzügyi világválság káros hatásainak csökkentésére a kínai kormány tíz pontban határozta meg a hazai fogyasztás élénkítéséhez szükséges lépéseket, és kiemelt helyen foglalkozott a környezetvédelemmel is.