A magyarországi barokk kertek ékkövei

2008. november 19. 09:40

"Az ember ősi vágya, hogy édenkertjében éljen és ha éppen nem ott él, akkor azt lakókörnyezetében megvalósítsa." Ezekkel a szavakkal kezdődik Fatsar Kristóf Magyarország barokk kertjeit bemutató könyve, amely széleskörű kutatómunka eredményeit foglalja magában. A szerző óriási munkára vállalkozott: fel kívánta dolgozni a magyarországi barokk kertművészet történetét.

A Bevezetésben világos koncepciót kapunk mű kereteiről, a definíciók alapján pontosan megtudhatjuk, hogy mire számíthatunk. A kertművészet meghatározásában a szakma konszenzust alakított ki: esztétikai célú téralkotó tevékenység, amelynek jellemző építőanyaga a növény. Természetesen szó sincs arról, hogy egy növényhatározót tartunk a kezeink között, mivel más egyenrangú szerkezeti elemek – utak, vízfelületek, támfalak, kerti építmények, lépcsők, hidak etc. – is bemutatásra kerülnek.

A barokk művészet kialakulásának előmozdítója a tridenti zsinat (1545–1563) volt, amely a művészetnek (is) komoly szerepet szánt a katolicizmus felélesztésében. Ez a kertépítésben is tetten érhető, a reneszánszhoz képest komoly változások figyelhetők meg. Magyarországon némi késéssel számolhatunk: a kertművészet kora az 1700-as évek elején kezdődött el, és átölelte a teljes 18. századot. A szerző vizsgálatait nem terjesztette ki Horvátországra, és nem foglalkozott a katonai közigazgatás alatt álló területekkel sem.



A kertművészet tanulmányozása három forráscsoporton alapult. Az elsőt magának az emlékeknek a vizsgálata jelenti, amelyhez hozzá kell venni az írott és a képi forrásokat. Az első forrásbázissal ugyanakkor az a legnagyobb probléma, hogy egyetlen olyan magyarországi barokk kert sem maradt fenn, amely változatlanul őrizné egykori kialakítását. Az évszázadok alatt változó divat erre is rányomta a bélyegét, a barokk kerteket az angol tájképi kertek követték. Ráadásul a folyamatos fenntartás hiánya miatt a barokk kertek az idő múlásával az enyészetté lettek. A betemetett terepformák és utak rendszerei csak régészeti módszerekkel tárhatók fel. Az írott kútfők széles spektrumom mozognak, a részletes leírásoktól egészen az egyetlen, jelentéktelennek tűnő adatot tartalmazókig. A képi források információi is remekül hasznosíthatók, de ennek is megvannak a maga problémái. A legnagyobb nehézséget viszonylag gyér számuk okozza. A szerző természetesen nem feledkezett el elődeiről, alapos kutatástörténeti összefoglalóban adott képet az eddigi eredményekről.

A mű két részre osztható: az első egy történelmi áttekintés. A szerző nagy hangsúlyt fektetett a képi forrásokra, mivel egyedül ez a bázis vihet közelebb a magyarországi barokk kertművészet teljesebb megértéséhez. A képeket több szempont alapján lehet osztályozni: a létrehozás célja (terv, helyszínrajz), a mérnöki megjelenítés módja (alaprajz, metszet, távlati rajz), a kivitelezési technika. A szerző külön foglalkozott a kertek létrehozóival: a megrendelőkkel, a tervezőkkel és a kivitelezőkkel.

A 17. századi főrangúak egyik kedvelt időtöltése a kertészkedés volt, a barokk korban azonban a tulajdonosok már nem alakítgatták kertjeiket. A kert tervezése nagyobb szakértelmet követelt, érdemes volt ezt inkább hozzáértőre bízni. A megrendelők az udvarhoz közel álló főrendűek közül kerültek ki, annak ellenére, hogy keveset tartózkodtak vidéki uradalmaikban, a birtok központját jelentő kastélyaikra úgy tekintettek, mint fontos reprezentációs kellékre. Fontos volt, hogy a megrendelő milyen anyagi kondíciókkal rendelkezett: a kortársak szemében Esterházy Miklós számított a leggazdagabb személynek. Ugyanakkor szerényebb megoldásokkal is lehetett szép kerteket alkotni. A tervezés komoly mérnöki tudást, magas szintű művészi érzéket kívánt meg. A barokk kertek tervezői legtöbbször hivatásos művészek voltak, építészek, mérnökök. A minőségi különbségeket a jövedelmeik összehasonlításával lehet tetten érni. A szerző összevetette a magyarországi kertművészetet az európaival, megállapítása szerint a század elején tapasztalható provincializmus után felzárkózott a kontinensre jellemző folyamatokhoz.

Fatsar vitatja a kerttörténetírás azon megállapítását, mely a főépülethez való viszonyuk alapján négy csoportba sorolja a barokk kerteket, mivel az nem veszi figyelembe a térszervezés alapvető tulajdonságait. Ő a rendeltetésük alapján – díszkertek, haszonkertek, vadas- és fácánoskertek, botanikus kertek, fasorok – csoportosította a kerteket, igaz ezt maga is önkényesnek tartja. A főurak rezidenciáinak (dísz)kertjei jelentették a barokk kertművészet legfontosabb megnyilvánulási formáját. A palotakertek közül a legjobban dokumentált a pesti Károlyi-kert, amelynek alapterülete a 17. század végétől napjainkig változatlan. A rendházak kertjei is igen változatos képet mutatnak, egyesek a főurakéval is versenyre kelhettek volna. Különösen a jezsuiták és a pálosok foglalkoztak előszeretettel kertjeikkel.

"A barokk kert megértésének záloga a kerti elemek ismerete", ezért a szerző részletesen foglalkozik ezzel a kérdéskörrel. A fejezet bevezeti az olvasót a barokk kertek rejtelmeibe, a távolról érkező látogató egy hosszú, egy-egy fasorral övezett, egyenes úton közeledhetett a kastélyhoz. A díszudvarba egy míves vaskapun áthaladva juthatott el. A díszkert az épület előtt terült el, a horizont nagyobb áttekintése végett erkélyt is építettek. A különböző fogalmakat Fatsar Kristóf érzékletes példákkal teszi érthetővé, a francia klasszikusok ábrái mindent megmagyaráznak. A kertekben sajátos elemeket is kialakítottak: ezek elsősorban játékra vagy különböző állatok tartására szolgáló objektumok voltak. Gyakran használták a tekét, amivel még a kolostorok lakói is játszottak. Az sem volt mindegy, hogy az állatok étkezési célra vagy gyönyörködtetésre tartották-e. Ez utóbbiaknak állatkerteket emeltek, amelyeket a díszkerti elemek közé lehet sorolni.

A kötet második része egy katalógus. Itt olyan alkotások kaptak helyet, amelyek alapján a magyarországi barokk kertművészet formanyelve elemezhető, fejlődése nyomon követhető. A szerző nem rögzítette a kertek mai állapotát, mivel a jelen kori helyzetből nem lehet visszavezetni a korábbi fejlődés állomásait. A katalógus nem jelent adattárat, nem tartalmazza az összes magyarországi barokk kertre vagy azok alkotóira vonatkozó ismereteket. A szerző nem sorolta fel a sok száz kertészt, kerttervező mérnököt, művészt, kézművest említő adatot, mivel ezek jelentős mennyisége szétfeszítette volna a könyv kereteit. A 145 tétel így is tekintélyt parancsoló, és azok a következőképp épülnek fel: a kert rövid története, a kertre vonatkozó képi ábrázolás részletes leírása, és ha volt, akkor a korábbi irodalom. Több rajzról nem lehet tudni, hogy pontosan hová tervezték őket, ezek a megnevezetlen hely titulust kapták (116–145 tétel).

Fatsar Kristóf szép és izgalmas könyve az olvasók számára egy kevésbé ismert, talán már eltűntnek hitt világot idéz fel. Jó példa arra, hogy a forrásokra támaszkodva, aprólékos munkával komoly eredményt lehet elérni a múlt egyik speciális színterének feltérképezésében. A szép kivitelű, a jó minőségű reprodukciókat tartalmazó igényes könyv a Helikon Kiadót dicséri, a tudományos apparátus segítségével további sokrétű információkra tehetünk szert. Karácsony közeledtével ideális ajándékként is el tudjuk képzelni.

Fatsar Kristóf: Magyarországi barokk kertművészet. Budapest, 2008. Helikon Kiadó, 280 oldal, 6990 Ft.