Német győzelmet vizionált a brit hadsereg első világháborús főparancsnoka

2008. november 12. 09:56 Times Online

Sir Douglas Haig tábornagy a háború második felében kompromisszumos békéért érvelt a kormányzatnál, amely akár Németország győzelmét is hozhatta volna - állítja a könyv. Dr. J. P. Harris, a brit Hadiakadémia kutatójának „Douglas Haig and the First World War” című munkájából az is kiderül, hogy Haig nem az a szörnyeteg volt, akinek hitték, sőt a végső győzelem hajszolása sem az ő ötlete volt.

Sőt, ellenkezőleg: Haig hadvezetési képességei igencsak gyengék voltak, és nem nagyon látta át az aktuális helyzetet. Így eshetett meg, hogy alulbecsülte a német haderőt, és akkor volt elégedett, amikor a németek álltak győzelemre, és akkor kezdett aggódni, amikor a szövetséges nagyhatalmak minden szinten elsöpörték az ellenállást. Emellett engedékeny is volt: 1918 novemberében szinte semmilyen feltételt nem szabott volna a németeknek, csupán az 1914-es határok mögé kellett volna visszavonulniuk, és teljes hadseregüket és flottájukat megtarthatták volna. Harris szerint nem látta be, hogy egy hasonló lépés újabb vereséget jelentene Anglia számára.

Haig egyébként a háború végére a nemzet hőse lett, és reputációja egészen az 1960-as évekig kitartott, amikor az Oh! What A Lovely War című filmben arisztokrata pojácaként mutatták be. Ezt a vonalat erősítette az 1989-es Fekete vipera című sorozat is, amelyben Rowan Atkinson pocskondiázta Haig elképzeléseit. Harris szerint a sors fintora, hogy mindkét alkotás pont azt a hadvezetői taktikát, azaz a végső győzelemre való törekvést kritizálta, amelyet Haig soha nem követett. Az utókor azonban nem felejt: a szakértők szerint Haigra ennek ellenére is a Somme-folyónál, és Verdunnél vívott ütközetek miatt emlékezünk, hiszen az angol oldalról - ha csak áttételesen is - ő volt a felelős a több millió fiatal haláláért.

A BBC történelmi folyóirata, a havonta megjelenő History Magazine egyébként novemberi, 90. évfordulós kiadásában megemlékezést szentel azoknak, akik az I. világháború utolsó napján haltak meg. Az összesítés szerint 1918. november 11-én 863 brit, illetve gyarmati és szövetséges katona vesztette életét közvetlen fegyveres összecsapásokban, vagy korábban elszenvedett sebesülések következtében.

A magazin szakértőinek adatai szerint a Brit Birodalom szolgálatában harcoló utolsó áldozat, a kanadai George Lawrence Price közlegény 10:58 órakor, vagyis két perccel a tűzszünet érvénybe lépte előtt halt meg egy kis belga faluban. Halálának körülményei nem teljesen tisztázottak; a folyóirat szerint vagy egy utolsó, értelmetlen roham során lőtték le, vagy akkor, amikor a helyiek a szövetséges katonákkal már a fegyverek elhallgatását ünnepelték. Tény azonban, hogy Price közlegénnyel egyetlen puskalövés végzett, közvetlenül az ellenségeskedések befejeződése előtt.

Az I. világháborúban részt vett brit veteránok közül ma még hárman élnek; a 112 éves Henry Allingham - Nagy-Britannia legidősebb embere -, a 110 éves Harry Patch és a 108 éves Bill Stone. A londoni megemlékezésen mindhárman jelen voltak. Ők helyeztek elsőként koszorút a háborús halottak tiszteletére emelt, London kormányzati negyedének közepén álló emlékműnél, a Cenotaph-nál, ahol a november 11-i megemlékezéseket hagyományosan tartják.

Az először 1927-ben megtartott megemlékezés már régóta nemcsak az I. világháború brit áldozatainak szól; a britek ilyenkor a hadszíntereken akkor és azóta meghalt összes katona előtt tisztelegnek. A II. világháborúban több mint 400 ezer brit és gyarmati katona vesztette életét, közülük 100 ezren a királyi légierő szolgálatában haltak meg. A brit nehézbombázó kötelékek személyi állományának 71 százaléka odaveszett. A II. világháború befejezése óta 16 ezer brit katona halt meg szolgálatteljesítés közben; 1968 volt az egyetlen olyan év, amelyben a brit hadsereg nem szenvedett hadszíntéri emberveszteséget. A tavalyi megemlékezés óta 44 brit katona vesztette életét Irakban és Afganisztánban.