Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Befejeződött az első évi terepmunka a tibeti kolostorban

2008. szeptember 24. 17:27 MTI

Hazafelé tartanak azok az önkéntes építészek, akik Kőrösi Csoma Sándor (1784-1842) keletkutató, a tibetológia tudományának megalapozója egykori lakóhelyének, a nyugat-tibeti (India) zanglai kolostornak az állagmegóvását végezték.

<

A hattagú magyar szakembergárda az elmúlt hetekben fölmérte az épület és a falak állapotát, eltakarította a romokat. A helyszínen vetett vályogtéglákkal és más hagyományos anyagokkal, technikákkal és helyi mesterekkel dolgoztak. A Csoma szobája alatti helyiségben kicseréltek egy túlméretezett gerendát, ami megváltoztatta a födém teherhordási irányát és megrepesztette mindkét teherhordó főfalat.

A szakemberek ezek után kitöltötték a repedéseket, kivették az utólag beépített válaszfalat is, így a Baktay Ervin Kelet-kutató - aki végigjárta Csoma útját és rátalált szobájára a zanglai kolostorban - eredeti rajzán látható állapotot sikerült visszaállítaniuk. A most beépített téglákba, gerendákba beleírták azoknak az adományozóknak a nevét, akik felajánlásaikkal segítették az épület megmentését - mondta el Siklódi Csilla régész, a Csoma-projekt vezetője a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálattól.

Hozzátette, hogy az Oktatási és Kulturális Minisztérium miniszteri keretből 2 millió forinttal támogatta az Irimiás Balázs, a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat és az Angkor Alapítvány szervezésében megvalósuló projektet. Az első évi munka eredményeként elkészíthető lesz a műemlékes helyreállítási terv, kezdődhet a rekonstrukciós program kidolgozása, azaz folytatódik a munka Budapesten, de az állagmegóvás után a zanglai kolostor is sokkal jobb esélyekkel néz a most kezdődő himalájai tél elé - tette hozzá Siklódi Csilla.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Befejeződött az első évi terepmunka a tibeti kolostorban

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra