50 éve végezték ki Nagy Imre miniszterelnököt és társait
2008. június 16. 10:16
Ötven éve, 1958. június 16-án került sor Nagy Imre, az 1956-os forradalom miniszterelnöke és vádlott-társainak kivégzésére.
Forradalomtól a rehabilitációig
Nagy Imre, aki 1956. október 24. és november 4. között állt a kormány élén, egyfelől igyekezett a felkelők célkitűzéseit elfogadtatni a kommunista párt vezetésével, de igyekezett mérsékelni is az általa túlzónak tartott követeléseket. Fellépett a szovjet csapatok távozásáért, deklarálta a többpártrendszer bevezetését, majd november 1-jén Magyarország kilépését a Varsói Szerződésből és az ország semlegességét.
November 4-én hajnalban drámai rádióbeszédben jelentette be a szovjet inváziót, majd több társával a jugoszláv követségen kért menedékjogot. November 22-én Kádár János menlevelével elhagyták a követséget, de ezután a szovjetek őrizetbe vették őket, majd a romániai Snagovban `házi őrizetbe`, fogságba kerültek. A tisztségéről lemondani nem hajlandó Nagy Imre nem egyezkedett az új rendszerrel.
1957 áprilisában hozták Budapestre, ahol 1958. február 6-án, a nyilvánosság teljes kizárásával bíróság elé állították. A vádlottakkal - Nagy Imre, Donáth Ferenc, Gimes Miklós, Tildy Zoltán, Maléter Pál, Kopácsi Sándor, Király Béla, Szilágyi József, Jánosi Ferenc, Vásárhelyi Miklós - szemben a vádpontok a következők voltak: a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés kezdeményezése és vezetése, hazaárulás, a szocialista államrenddel szembeni fellépés, ellenséges politikai csoportosulás létrehozása. A zárt tárgyalás ellen Nagy Imre tiltakozott, de ezt a bíró, Vida Ferenc elutasította.
A minden együttműködést megtagadó, nyílt tárgyalást követelő Szilágyi József ügyét elkülönítették és 1958. április 22-én halálra ítélték, két nappal később kivégezték. Losonczy Géza, Nagy Imre államminisztere a börtönben éhségsztrájkba kezdett és 1957 végén máig tisztázatlan körülmények között meghalt.
| Ötvenkét óra az ötvenedik évfordulón |
| Hétfőtől vasárnapig játszották le Budapesten a Centrális Galériában a Nagy Imre-per teljes, ötvenkét órás hanganyagát, amelynek keretében az érdeklődők először ismerhették meg a népbírósági koncepciós eljárás minden részletét; a hanganyagot a per ötvenedik évfordulóján tették közzé, pontosan azokon a napokon és ugyanabban az időbeosztásban, ahogy az fél évszázada megtörtént. Hétfőn délelőtt Nagy Imre 1958. február 5-én, a korábbi, ám félbemaradt tárgyaláson tett vallomását játszották le, amit jegyzőkönyvből olvasott fel a tárgyalás jegyzője. A hangfelvételen jól hallható, hogy Nagy Imre néhányszor kiigazítást kért, mert nem volt precíz korábbi vallomásának rögzítése. Délután kihallgatták Nagy Imrét, amelyen egyebek mellett kivizsgálták Nagy Imrének az ellenzéki Petőfi Körrel és írókkal kialakított kapcsolatát, az október 28-i memorandumát, amely először ismerte el az eseményeket nemzeti felkelésnek, valamint a koalíciós kormány megalakulását 1956. november első napjaiban. Gimes Miklós újságíró szenvedélyektől sem mentes tárgyalásával folytatódott kedden a Nagy Imre-per, amikor szintén kihallgatták Nagy Imre 1956-os miniszterelnököt, aki az október 30-i Köztársaság téri események megítélése miatt éles szóváltásba keveredett Vida Ferenccel, a népbírósági tanács elnökével, mondván, hogy nem állt elegendő katona a rendelkezésükre, hogy megvédjék a budapesti pártbizottság épületét. Súlyosan esett a latba a vád szerint Gimes Miklósnak a forradalom leverése utáni tevékenysége, amikor az illegális Október Huszonharmadika című lapot szerkesztette. Ezzel kapcsolatban a bíró kirohanást intézett Gimes felé, mert "útszéli hangnemben rágalmazta a Kádár-kormányt". Gimes Miklós védekezésében elmondta, hogy lapjában felhívta a figyelmet az ellenforradalmi erők előretörésének veszélyére, valamint azt, hogy az illegális röplapterjesztésben nem vett részt. Arra is kitért, hogy október 25-én a budapesti Kossuth téri lövöldözésről nem adtak hírt a Szabad Népnél, mert nem volt a helyszínen tudósítójuk. Ugyanezen a napon Kopácsi Sándor budapesti rendőrfőkapitány, később a nemzetőrség helyettes vezetője a tárgyalások során többször ellenforradalmároknak nevezett egyes felkelő csoportokat, ami miatt komoly vitába került Nagy Imrével a szembesítéskor. Maléter Pál volt honvédelmi miniszterrel szemben kedden a felvétel szerint az a vád fogalmazódott meg, hogy együttműködött a felkelőkkel, és aktívan közreműködött a Köztársaság téri pártház október 30-ai ostromában. Szerdától péntekig tartott a tanúkihallgatások sora. Az első napon többek között Márkus István szociológust idézték be, aki elmondta, hogy az október 30-ai, a katonai diktatúra bevezetéséről szóló kiáltványt Nagy Imre is aláírta. Később a volt miniszterelnök tiltakozására megváltoztatta véleményét: kétféle kiáltvány volt, amelyből tudomása szerint az elsőt Nagy Imre elutasította, a másodikról pedig azt hallotta, hogy azt aláírta. A vád tanúi sorában szerdán megszólalt még többek között Regéczy-Nagy László, aki a forradalom idején az angol követség sofőrje volt, és arról számolt be, hogy Nagy Imre háromszáz oldalas tanulmánya hogyan került nyugatra. Beidézték ezen kívül Tánczos Gábort, a Petőfi Kör titkárát, Fazekas György és Bohó Róbert újságírókat, valamint Pártay Tivadar kisgazda politikust. Csütörtökön került sor a hangfelvétel szerint a per katonai vonatkozásának tisztázására, akkor a Maléter Pállal és Kopácsi Sándorral kapcsolatban állókat hallgatták ki. A hangfelvétel szerint tizenegy tanút hallgattak ki gyors ütemben a szocialista államrend megdöntését célzó szervezkedés vezetése vádjának alátámasztására. Váradi Gyula vezérőrnagy - aki a Honvédelmi Minisztériumot képviselte a felkelőkkel folytatott tárgyaláson - Maléter Pált az 1956. október 29-ről 30-ra virradó éjszaka lezajlott találkozásuk alapján már a Kilián-laktanyai felkelő csapatok vezetőjének mondta. Uszta Gyula katonatiszt pedig azt a rágalmat volt hivatva igazolni, hogy Maléter vezényelt ki a budapesti pártszékház ostromához páncélosokat. A vád legerősebbnek szánt tanúja, Szántó Zoltán pénteken került sorra, aki a jugoszláv nagykövetségen történtekről elmondta, hogy ott optimista hangulat alakult ki: úgy vélekedtek, hogy "az újabb Nagy Imre-kormány már nincs messze". Vallomása szerint durva, szocializmus- és Szovjetunió-ellenes jelszavakat hangoztattak Nagy Imre környezetében. A tanú arról is beszélt a felvételen, hogy "a felkelés egyáltalán nem volt olyan spontán, mint amilyennek sokan ezt fel akarták tüntetni".A népbírósági tanács elnöke, Vida Ferenc ezután két perc alatt lesöpörte az asztalról Nagy Imre és társai kérelmeit, indítványait, amelyekkel a védelmet meg lehetett volna alapozni. Szombaton következtek a vádlottak hivatalból kirendelt ügyvédeinek beszédei - akik közül Nagy Imre védője, Bárd Imre mondta a legvehemensebb beszédet -, ám véleményüket a bíróság nem vette figyelembe. Az utolsó szó jogán mondott beszédükben a vádlottak többsége a csaknem másfél éves pszichikai nyomás miatt megtört, csak Nagy Imre és Maléter Pál tartotta magát, bár utóbbi is sok "hibát" elismert. A per utolsó napján, vasárnap került sor az ítélet kihirdetésére és indoklására. A halálraítéltek közül Nagy Imre nem kért kegyelmet, hanem jelképesen a magyar néphez és a nemzetközi munkásosztályhoz fellebbezett. Gimes Miklós és Maléter Pál pedig hiába kért kegyelmet. A halálos ítéleteket 1958. június 16-án hajnali öt óra után néhány perccel végrehajtották. |
A többi vádlott pere június 9-én folytatódott. Június 15-én a Legfelsőbb Bíróság Vida Ferenc vezette Népbírósági Tanácsa Nagy Imrét halálra és teljes vagyonelkobzásra ítélte. Donáth Ferencet, az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottságának volt tagját 12 évi börtönre, Gimes Miklós újságírót halálra, Tildy Zoltán volt köztársasági elnököt, a Nagy Imre kormány államminiszterét 6 évi börtönre, Maléter Pál honvédelmi minisztert halálra, Kopácsi Sándort, a nemzetőrség helyettes parancsnokát életfogytiglani börtönre, Jánosi Ferencet 8 évi, Vásárhelyi Miklóst, a kormány sajtófőnökét 5 évi börtönre ítélték.
Másnap hajnalban a Gyűjtőfogház udvarán kivégezték Nagy Imrét, Maléter Pált és Gimes Miklóst, a holttesteket előbb a börtön udvarán földelték el, majd 1961-ben az Új Köztemető 301-es parcellájának egyik jeltelen sírjába temették, a nyilvántartásba hamis neveket jegyeztek be.
A holttestek kihantolása és azonosítása 1989 márciusában kezdődött meg, Nagy Imre és társainak 1989. június 16-i újratemetése a rendszerváltás jelképes eseménye lett. Nagy Imrét, Gimest, Losonczyt, Malétert és Szilágyit 1989. július 6-án a Legfelsőbb Bíróság felmentette az 1958-as vádak alól.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
