Náci múlttal küzdenek a német Korán-kutatók
2008. január 31. 12:00
Irigységtől a vallásos tiszteletig
`A náci hatás rányomta bélyegét az egész 1945 utáni korszakra` - mondja Günter Lüling, akit a Korán eredetéről vallott nézetei miatt az 1970-es években kirúgtak az egyetemről. Doktori disszertációjában ugyanis azt állította, hogy a Korán szövegét részben keresztény himnuszokból állították össze. Spitaler emiatt elbocsátotta. Munkáját otthon folytatta, majd egy francia újság kérésére Berlinbe utazott, hogy a német tudósokról anyagot gyűjtsön. `Németország háború utáni kutatói mind náci múlttal rendelkeznek.`
Berthold Spuler például jiddis és héber szövegeket fordított a Gestapo számára. (Spuler tanári karrierje az 1960-as években ért véget, amikor egy hamburgi diáktiltakozás alatt azt kiabálta, hogy `az összes tüntetőt koncentrációs táborba kellene vinni`.) Rudi Paret, akinek az 1962-es Korán-fordítása alapműnek számít, a `Német egyházi életre gyakorolt zsidó befolyás kiirtásával foglalkozó kutatóintézet` tagja volt. Háborús szerepvállalásuk ellenére ezen kutatók munkáját ma is megbecsülés övezi.
|
Vannak, akik már kívülről tudják |
A nyolcvanas évek elején, amikor a gyűjteményt még elveszettnek hitték, két német tudós utazott Jemenbe, hogy ősi kéziratokat vizsgáljanak meg. Ők szintén készítettek fotókat, de a jemeni hatóságok azokat elkobozták. A német diplomatáknak végül sikerült meggyőzni Jement, hogy adja vissza a fényképeket. Az egyik kutató, Gerd-Rüdiger Puin szerint a Korán "nem az égből pottyant le, hanem története van." Kijelentése egy évtizeddel ezelőtt hatalmas dühöt váltott ki. Az iszlám hagyomány iránti tiszteletéről híres Neuwirth sem kerülte el az arab gyanakvásokat: Jordániában elveszítette tanári állását, mivel egy Németországban tartott előadáson megemlítette egy radikális revizionista tudós nevét.
1990-ben Neuwirth találkozott régi professzorával Spitalerrel, aki ekkor már a nyolcvanas éveiben járt, de szellemileg még friss volt. Beszélgetésük során véletlenül megemlítette, hogy nála van a kéziratokról készült fényképgyűjtemény, és felajánlotta, hogy átadja Neuwirth-nek. A fotók így Münchenből Berlinbe kerültek, de létezésükről csupán néhány tudós tudott. 2003-ban, Spitaler halálakor, Paul Kunitizsch még azt írta gyászbeszédében, hogy a fényképek elvesztek, és ezzel meghiúsult a Korán kutatása.
A gyűjtemény létezéséről szóló információk csak lassan terjedtek el, és máig rejtély maradt, miért is rejtegette Spitaler a filmtekercseket ilyen sokáig. Ő maga csak egyetlen egyszer utalt rá egy 1975-ben publikált könyv lábjegyzetében. Neuwirth szerint Spitalernek egyszerűen "elege lett" a rendkívül időigényes projektből, és más témákkal akart foglalkozni. Lüling véleménye kevésbé kíméletes: szerinte Spitalernek nem volt meg a tehetsége a gyűjtemény feldolgozásához, és nem akarta, hogy mások esetleg túlszárnyalják. Kunitzsch úgy véli, Spitaler túl ambiciózusnak tartotta a projektet, hiszen a téma különösen érzékennyé vált, miután 1948-ban megalakult Izrael, és az iszlám világban egyre fokozódott a nyugati tudósok iránti gyűlölet.
Kathryn Müller szerint a "háború mély sebet ejtett mindenen", és sok német háború előtti álmát maga alá temette. A másik lehetséges tényező Spitaler mély hite lehetett: a tudós talán túlságosan is tisztelte a szent könyveket.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
