Miért nem bombázták a szövetségesek Auschwitzot?
2004. szeptember 1. 11:13
A táborról készült fényképek problémája
A szövetségesek légi felderítése által készített fényképek között már 1944. áprilisától megjelentek az auschwitzi táborkomplexumról készített felvételek. Ezek a képek azonban a háború alatti döntéshozatalt semmilyen módon sem befolyásolhatták - ugyanis 1979-ig ki sem nagyították őket! Csak ekkor találta meg a felvételeket két, korábban fotóelemzőként dolgozó amerikai történész, Robert Poitiers és Dino A. Brugioni.
Mint láttuk, az Auschwitz-Birkenauról szóló információk nem jutottak túl a politikai-katonai vezetés legfelsőbb szintjén, a táborok így soha nem váltak katonai célponttá. Nem szerepeltek azon a hosszú listán sem, amely a "hivatalból" vizsgálandó objektumokat (harckocsik, lövegállások, stb.) tartalmazta. A fényképelemzők pedig - a precedens és az ismeretek hiánya miatt - ki sem voltak képezve rá, hogy táborok légifelvételeit értékeljék.
Ráadásul az Auschwitzról szóló képek véletlenül készültek - ez egyébként a politikai akarat hiányából is következik. A felderítő repülőgépek célja minden esetben a tábortól 5 kilométerre fekvő monowitzi olajfinomító volt, amely napi 2000 tonnás kapacitásával 1944 nyarán-őszén már a harmadik legnagyobb német olajüzem volt. Mivel a felderítő repülőgép kameráját a biztonság kedvéért mindig kicsit korábban kapcsolták be, a sorozaton néhány olyan kép is szerepelt, amely az auschwitz-birkenaui tábort ábrázolja. Azokat a képeket azonban, amelyeken nem a finomító szerepelt, hanem csak a tábor, nem vetették alá részletes elemzésnek.
Egyszerűen fogalmazva tehát elmondható, hogy a légierő elkészítette ugyan a szükséges felvételeket, nem volt tisztában a jelentőségükkel. Mivel pedig a tábor bombázására soha nem adtak parancsot, a fényképek katonai szempontból értéktelenek voltak, így a továbbiakban nem is foglalkozott velük senki.
Egy esetleges bombázás technikai nehézségei
A tábor elleni légitámadás technikai szempontból igen összetett feladat lett volna. Az auschwitzi táborkomplexum majdnem pontosan 1000 kilométer távolságra helyezkedett el a szövetségesek olaszországi légitámaszpontjaitól. Az út során mindvégig ellenséges terület fölött kellett haladni, kétszer is átrepülve az Alpokat, folyamatosan a német lokátorállomások "szeme előtt".
A távolság mellett a másik problémát az jelentette, hogy Auschwitz-Birkenau elrendezéséből adódóan a támadást rendkívüli pontossággal kellett volna végrehajtani - a gázkamrák és a foglyok barakkjai között alig kétszáz méter volt a távolság. Egyetlen eltévedt bomba is súlyos veszteséget okozott volna a foglyok között, nem is beszélve egy esetleges szőnyegbombázás "elcsúszásának" következményeiről.
Azok a nehézbombázó repülőgépek, amelyek számára a távolság nem jelentett volna problémát (pl. a B-17 "Repülő Erőd", vagy a B-24 Liberator), túlságosan nagy magasságból, így pontatlanul bombáztak. Ahhoz, hogy mind a négy krematórium 60%-os valószínűséggel megsemmisüljön, a korabeli szórási statisztikákat alapul véve körülbelül 1300 bombát kellett volna ledobni, melyek közül mintegy 250 bomba a tábor lakott részébe, a barakkok közé csapódott volna.
A nagy magasságból végrehajtott bombázás tehát gyakorlatilag az egész tábort elpusztította volna, ennek kockázatát pedig a szövetségesek nem vállalhatták sem erkölcsi, sem propaganda-szempontból - a németek komoly politikai tőkét kovácsolhattak volna a "zsidókat gyilkoló" szövetséges légierőből. Az pedig korábbi negatív tapasztalatok miatt szóba sem jöhetett, hogy a nehézbombázókat kis magasságból alkalmazzák - amikor 1943. augusztus 1-én így támadták a romániai Ploesti olajfinomítóit, a bevetett 177 gépből 61 elpusztult.
A kis magasságból, tehát pontosabban bombázó géptípusok számára pedig Auschwitz túlságosan messze volt. Egyetlen olyan repülőgép létezett, amely minden szempontból alkalmas lett volna a feladatra, a brit De Havilland DH 98 Mosquito könnyűbombázó. A háború talán legjobb bombázójaként számon tartott Mosquito közel 1800 kg bombát tudott szállítani 2300 kilométer távolságra, ráadásul a faépítésű repülőgépet a német radarok alig érzékelték, 650 km/órás végsebességével pedig nem sokkal maradt el a vadászrepülőgépektől. Ebből a típusból azonban sohasem állt rendelkezésre elegendő, valamit a legjobban kiképzett hat Mosquito század folyamatosan bevetésen volt Nyugat-Európában. Egy Auschwitz elleni bombázáshoz a hatból legalább három századra szükség lett volna - a várható magas veszteségek (a közeli monowitzi olajfinomító 69 nehéz légvédelmi lövege, vadászrepülőgépek, stb.) tehát éppen a legértékesebb alakulatokat érték volna.
A tapasztalatok szerint ugyanis egyetlen precíziós támadás ritkán elegendő a célpont teljes megsemmisítéséhez - Auschwitz II-ben pedig négy nagy, különálló gázkamra-krematórium működött, egymástól jelentős távolságra, azaz négy különálló célpontot kellett volna szétrombolni. Nagy valószínűséggel szükség lett volna tehát néhány napon belül egy második támadásra is. Erre viszont a németeknek már lett volna idejük felkészülni, ami komolyan veszélyeztette volna az egész akció sikerét.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
