Leningrád levegőhöz jut

2003. január 16. 09:45

Vorosilov marsall és Zsukov hadseregtábornok (Sztálin akkori katonai helyettese) hadászati tervei alapján 1943. január 18-án megtörtént a leningrádi blokád áttörése. A második világháború keleti frontján bevetett német erők még 1941. szeptember 8-án vágták el a két és fél millió lakosú várost szárazföldön a Szovjetunió többi részétől. A 900 napos blokád teljes felszámolásának pillanata csak 1944. január 18-án érkezett el. Leningrád katonai-hadászati jelentőségéről nem sok szó esett, pedig háromszáz évvel ezelőtt, 1703-ban Szentpétervárként, orosz erődvárosként és balti-tengeri hadikikötőként alapították a Finn-öböl keleti végpontján. 1914-ig Szentpétervár volt, 1914 és 1924 között Petrográdnak nevezték, akkor lett Leningrád a neve a Néva folyó torkolatában a közigazgatási, udományos-kulturális és ipari központtá terebélyesedett városnak, amely 1712-28 és 1732-1918 között az orosz állam fővárosa volt.

A leningrádi csata (1941-1944) a második világháború egyik legdrámaibb fejezeteként vonult be a hadtörténetbe. Előzőleg már köze volt a városnak a szovjet-finn konfliktushoz, hiszen alig 30 kilométerre feküdt az egykori szovjet-finn határtól. Hadászati megfontolásokra hivatkozva Moszkva 1939-ben arra szólította fel Helsinkit, engedje át Karélia egy részét, más, katonailag nem annyira fontos szovjet területek ellenében. A finn visszautasításnak háború lett a vége, amelyben a szovjet haderő meglehetősen gyengén szerepelt. A finn Mannerheim-vonal áttörése után azonban a felek 1940. március 12-én békeszerződést kötöttek: a finnek átadták a kért területet, de 1940. október 1-jén már fegyverszállítási egyezményt kötöttek Hitlerrel. Három nappal azután, hogy Németország 1941. június 22-én megtámadta a Szovjetuniót, Helsinki is hadat üzent Moszkvának.

A német birodalmi kancellár már 1941. július 8-án bejelentette, hogy Moszkvát és Leningrádot teljesen meg akarja semmisíteni, két hónap múlva, szeptember 8-án a német csapatok elérték a Névát, megkezdődött Leningrád közvetlen ostroma, október közepén pedig a németek Kalinyin mellett elvágták a Moszkva-Leningrád vasútvonalat. Hitler különösen fontosnak tartotta Leningrádnak, mint a szovjet rendszer egyik fő politikai és ideológiai-világnézeti centrumának elfoglalását.

Az ellenséges erők közeledtével mintegy félmillió leningrádi vett részt a védelmi berendezések építésében, 340 ezren léptek a népfelkelők soraiba, jelentkeztek önkéntesnek a szovjet hadseregbe.

Az ország többi részétől elvágott Leningrádot 1941 szeptemberétől már csak a Ladoga-tavon keresztül lehetett egy 200 km hosszú útvonalon megközelíteni. A két és fél millió lakosú várost egykori adatok szerint 35 km barikád és 625 km lövészárok védte. Hitler terveiben egy időre Moszkva került az első helyre, Leningrádnak a kiéheztetést szánta...

Ez azonban nem jelentette a város bombázásának és ágyúzásának szüneteltetését. Az élelmiszerhiányhoz fűtőanyaghiány járult. 1941 decemberében és 1942 januárjában naponta 3-4000 ember halt éhen Leningrádban, 1942 végéig másfél millió embert sikerült kimenekíteni a blokádgyűrűbe zárt városból. Voznyeszenszkij, Koszigin, Mikoján játszott fontos szerepet az a város életének fenntartásában.

1943 januárjában a Vörös Hadsereg szinte egy időben vezette a Sztálingrádnál bekerített német hadsereg megsemmisítére irányuló támadást és a leningrádi német blokád felszakítását célzó hadműveletet (a koordinálást Vorosilov marsallra bízták, a közvetlen előkészítési munkálatokban részt vett Zsukov hadseregtábornok, akkoriban a „legfelsőbb főparancsnok” helyettese), amely az Iszkra (Szikra) fedőnevet viselte. A Leningrádi Front, a Volhovi Front, a Balti Flotta és a Ladogai Flottilla erőinek azt a parancsot adták, hogy találkozó irányú csapásokkal a Ladoga-tótól délre törjék át az ellenség védelmét és teremtsék meg a szárazföldi összeköttetést Leningráddal.

1943. január 12-én reggel, erős tüzérségi és légielőkészítés után, egyszerre lendültek támadásba a két front csapatai. A Leningrádi Front élén akkor Leonyid Govorov hadseregtábornok, a Volhovi Front élén Kirill Mereckov hadseregtábornok állt, akit 1940-ben vezérkari főnökké tettek meg, majd 1941-től a honvédelmi népbiztos (miniszter) helyetteseként működött.

A németek a kedvező terepviszonyokat és jól megerősített állásaikat kihasználva szívósan védekeztek, a szovjet csapatok mindent métert harccal foglaltak el. Január 18-án délelőtt a Volhovi Front 2. csapásmérő hadserege és a Leningrádi Front 67. hadserege a leningrádi munkás-lakónegyedek körzetében egyesült, áttörve a német blokádot és helyreállítva a város szárazföldi összeköttetését az országgal. A Ladoga-tó partján mintegy 8-10 kilométer szélességű folyosó került szovjet kézbe, ezen gyorsan kiépítettek egy vasútvonalat is. Normalizálódott Leningrád lakosságának ellátása, az iparvállalatok nyersanyaghoz és fűtőanyaghoz jutottak, több villamosenergiát állítottak elő és fellendült a hadianyaggyártás.

Túl azon, hogy a blokád áttörésének hírére örömmámorban úszott Leningrád lakossága, világszerte nagy visszhangja volt a többéves leningrádi csatában bekövetkezett fordulatnak. A leningrádi blokád teljes felszámolására egy évvel később került sor: az 1944. január 14-én megkezdett leningrádi-novgorodi hadművelet eredményeként, a 18. német hadseregre mért csapásokkal sikerült az ellenfelet a balti államok területére visszavetni, megtisztítva a Finn-öböl partvidékét. A német védelem 600 kilométeres szakaszon omlott össze.