Múlt-kor.hu

Vlagyivosztokban végül levetítették az utolsó cár viszonyáról szóló, nagy vihart keltő filmet

Vlagyivosztokban végül levetítették az utolsó cár viszonyáról szóló, nagy vihart keltő filmet

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

A film bemutatóját márciusra tervezték, ám vallásos és ultrakonzervatív körök, monarchisták és a kaukázusi muszlim köztársaságok a nagyszabású, látványos produkció betiltását követelték a pravoszláv egyház által szentté avatott cár emlékének megsértése miatt. Az illetékes orosz hatóságok engedélyezték a film forgalmazását, ám a többszöri halasztás miatt csak október 26-án kerülhet a mozikba. Ahhoz, hogy a filmet nevezzék az amerikai filmakadémia díjára, október elsejéig be kellene mutatni hazai filmszínházban.

A Goszfilmfond, amelynek kezelésében van a moszkvai mozi, ahol levetítették volna a hónapok óta viták, tiltakozások kereszttüzében álló filmet, technikai okokkal indokolta a lemondást az után, hogy Moszkva központjában ismeretlenek felgyújtottak két gépkocsit, hátrahagyott üzenetükben azt írták, hogy a Matilda miatt gyújtottak tüzet.

Kedden újabb mozihálózatok jelentették be a nézők biztonságára hivatkozva, hogy elállnak a film vetítésétől. A Cinema park és a Formula kino egyesített filmszínházlánc sajtószolgálata a film ellenségeinek fenyegetőzéseivel és a nézők biztonságának megóvásával indokolta, hogy nem tűzi műsorra az alkotást.

„Kényszerűségből cselekedtünk így, nagyon sok filmszínházunk van Oroszország 28 városában, mi felelünk értük” - jelentette ki Alekszandra Artamonova, a cég szóvivője. A mozihálózat keddi sajtószolgálati közleménye idézte Roman Linyint, a cég igazgatóját, aki szerint lehet, hogy a közelmúlt eseményei „megnövelték a film kereskedelmi potenciálját, de számunkra nézőink biztonsága marad a prioritás”.

Alekszej Ucsityel kedden a vlagyivosztoki előzetes vetítés után elmondta, hogy a távol-keleti városban 40 perc alatt elkapkodták a jegyeket, amelynek egyik filmszínháza öt termében egy időben mutatták be a filmet. "Semmilyen incidens nem történt. Az egészet felnagyították, biztos vagyok abban, hogy nem is lesz semmilyen incidens. Vlagyivosztok ezt megmutatta" - hangoztatta, hozzátéve, hogy a film végén minden teremben zúgott a "bravo".

A látványosnak ígérkező Matildát, amelyről a nagyközönség eddig csak a némi meztelenséggel fűszerezett előzetes alapján alkothatott fogalmat, hónapokkal ezelőtt Natalja Poklonszkaja volt krími ügyész, orosz alsóházi képviselő támadta meg elsőként, azt állítva, hogy az sérti a keresztény hívők érzéseit. Poklonszkaja megpróbálta elérni az alkotás betiltását.

A Keresztény Állam - Szent Oroszország elnevezésű szervezet az év elején levelében országszerte gyújtogatással fenyegette meg a moziigazgatókat arra az esetre, ha a film műsorra tűzése mellett döntenének. Szélsőséges hívők és keményvonalas nacionalista csoportok látatlanul is oroszellenesnek és szentségtörőnek bélyegezték az alkotást. (A bolsevikok által 1918-ban Jekatyerinburgban meggyilkolt uralkodót az orosz ortodox egyház szentté avatta, az ugyancsak a vörös terror áldozatává vált családjával együtt.)

A bírálók egyebek között azt is kifogásolták, hogy az év kasszasikereként beharangozott filmben a cárt a német Lars Eidinger, a balett-táncosnőt pedig a lengyel Michalina Olszanska alakítja. Mintegy félszáz orosz filmalkotó februárban nyílt levélben tiltakozott a cenzúra ellen, hangsúlyozva, hogy világi, demokratikus államban kívánnak élni.

Vlagyimir Putyin elnök július közepén élő adásban kijelentette, hogy a Matildát „senki sem akarja betiltani”. Elmondta, hogy személyesen ismeri és tiszteli Ucsityelt, akit hazafias érzelmű embernek tart. Hozzátette ugyanakkor, hogy nem kíván beavatkozni a rendező és a képviselő vitájába, akinek az elnök szerint „szintén joga van saját véleményhez”. Az orosz ortodox egyház elhatárolódott a filmre hivatkozó támadásoktól.

Vlagyivosztokban végül levetítették az utolsó cár viszonyáról szóló, nagy vihart keltő filmet

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2017. ősz: Kalandos középkor

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr
Impresszum

Főszerkesztő: Bartal Csaba
Felelős szerkesztő: Kulcsár Ádám
Munkatársak: Ács Tibor Adrián, Czókos Gergő, Hajdu Tibor, Tóth Judit

Kapcsolat

info@mult-kor.hu

 

Váltás az asztali verzióra