Múlt-kor.hu

Nyolc különös fogás, amely az asztalra került a történelem során

Nyolc különös fogás, amely az asztalra került a történelem során

Nyolc különös fogás, amely az asztalra került a történelem során

Az ókori és középkori emberek étrendjét nagyban befolyásolták a vallási előírások és az időjárási viszonyok. Egészen a 17. századig az adott évszak lehetőségei szabták meg, hogy mi kerülhetett az asztalra. Ennek ellenére a korabeli konyhaművészet – legalábbis a gazdagabb társadalmi rétegek esetében – korántsem volt szegényes. Néha egészen különös növényeket is fogyasztottak, az állatok közül pedig szinte senki sem érezhette magát biztonságban a szakácsok receptjeitől. Következzen nyolc különös étel, amely az asztalra kerülhetett a történelem folyamán.

Sült egér az ókori Rómában

Nagy pele

Habár vita folyik arról, hogy mennyire számított népszerű ételnek, a rómaiak bizonyosan fogyasztottak rágcsálókat. A Historyextra cikkéből kiderül, hogy természetesen nem az egyszerű mezei egérről volt szó, hanem egy nagyobb testű pelefélére, ami az egész Mediterráneumban elterjedt volt a korban. A rómaiak először befogták a peléket, majd a pulykákhoz és libákhoz hasonlóan felhizlalták őket. Egy kisebb karámban vagy nagyobb agyagedényekben tartották és dióval, mogyoróval és makkal etették őket. A sült pele két elkészítési módját is ismerjük. A római szakácsok elkészíthették mézben megforgatva vagy fenyőmaggal, disznóhússal és fűszerekkel megtöltve.

A kakas lovag módjára ülte meg a malacot

A középkori Angliában általában egészben sütötték meg és szolgálták fel a különféle négylábúakat és madarakat az étkezések során. Így amellett, hogy biztosan lehetett tudni, hogy miből készült az étel, még a vizuális élmény is emelte a lakomák fényét. Egy-egy ilyen étkezésen akár tíz fogást is felszolgálhattak, és különféle mutatványokkal és látványelemekkel is gazdagították az eseményt. A nagy fantáziával megáldott udvari szakácsok kedvelt módszere volt, hogy különféle fantasztikus állatokat „kreáltak”, hogy ezzel kápráztassák el a vendégsereglet tagjait.

Jó példa erre, amikor egy félbevágott disznót összevartak egy szintén félbevágott kappannal (herélt kakas), majd együtt megtömték és kisütötték. A bizarr fogás modernkori rekonstrukciói általában a disznó hátsó és a kappan első felét használták, de valószínűleg fordítva is elkészíthették. A szakácsok a megsütött „disznókappant” aztán a lehető legkülönfélébb módokon díszíthették. Fennmaradtak középkori ábrázolások, amelyeken töltött disznógyomorból készítettek „tüskéket” a sültdisznó hátára, hogy az úgy nézzen ki mint egy sündisznó. De előfordult olyan is, amikor a kappan lovag módjára ülte meg a malacot.

Pikkelyes, tehát hal

Hódfarok

A reformációt megelőzően a keresztények szinte majdnem az év felében böjtöltek. A hagyományos nagyböjti időszak mellett tartózkodtak a hús fogyasztásától a csütörtökökön és péntekeken, az adventi időszakban és számos egyéb ünnepnapon is. Ezen böjti napokon kizárólag halhúst fogyaszthattak – a hal fogalmát azonban néha meglehetősen tágan értelmezték. Így terjedt el a hódfarok fogyasztása is, amely nemcsak ízében hasonlított a halhoz, de pikkelyes is volt.

A rovarriasztó, amellyel süteményeket ízesítettek

Baradicskóró

Különféle kerti növényeket, úgy mint az ördögszemet, a fekete nadálytőt, a galagonyát vagy éppen a baradicskórót évszázadokon keresztül fogyasztották az emberek, az ízükért és a nekik tulajdonított gyógyító tulajdonságokért egyaránt. A baradicskórót például már a 17. századtól használták rovarriasztóként, illetve dohos szobákban légfrissítőként is. Gyakran használták ételízesítéshez, például omlettek, pudingok és sütemények mellett. Általában spenóttal együtt tálalták. Sokáig úgy tartották róla, hogy segíti a gyomrot a sós hal megemésztésében.

A bálnahányadék, amely vagyonokat ért

Ámbra

Az ámbra egy szilárd, viaszos tapintású fakó szürke színű anyag, amely a bálnák emésztőrendszerében képződik az állatok bélfalának védelmére. A pézsma aromájú, sokak szerint meglehetősen ízletes ámbra rendkívül ritka. Ahhoz, hogy valakinek az asztalára kerülhessen, egy bálnának először azt ki kell hánynia, majd annak hónapok vagy évek múltán a partra sodródnia, hogy azt valaki megtalálhassa és begyűjthesse. Ennek megfelelően az ámbra a leggazdagabbak kiváltságának számított, így például II. Károly angol királyról tudjuk, hogy általában tojással együtt vagy sütemények mellé fogyasztotta. Az ámbra emellett a parfümgyártás egyik alapanyaga, ugyanis megakadályozza az illatok lebomlását. Összességében az illegális bálnavadászat egyik fő mozgatórugójának tartják napjainkban is.

Teknősleves angol módra – borjúfejből

Konzerves ál-teknős leves

A teknősleves a 18. században vált igazán népszerűvé Angliában. A korból fennmaradt receptek gondosan leírják, hogyan kell megölni, majd feldolgozni a nyugat-indiai szigetekről élve szállított teknősöket. A legnépszerűbb tálalási mód, amelyet előszeretettel alkalmaztak banketteken is, az volt, amikor a teknős páncéljának két felében külön főzték meg a teknős húsának zöld (felső), illetve sárga (alsó) részét. Mivel az élő teknősök ilyen módon törtnő elkészítése rendkívül idő- és költségigényes volt, fokozatosan elterjedt a már előkészített szárított teknőshús használata.

A 19. században aztán egy újabb megoldás terjedt el. A teknőshúst egyszerűen lecserélték borjúfejre, amelynek íze meglehetősen hasonlított a teknősére, ugyanakkor sokkal olcsóbb és könnyebben hozzáférhetőbb volt az egzotikus vidékekről importált teknősnél. Az ál-teknős leves rendkívül nagy népszerűségre tett szert és a 19. század végén már az angol konyha olyannyira alapvető tartozékának számított, hogy a francia szakácsok elnevezték angol módra készített teknőslevesnek.

Kutyafenék gyümölcs

Naspolya

A napjainkban fogyasztott gyümölcsök és zöldségek pusztán töredékét képezik annak, amit az évszázadok során fogyasztottak. Csak a viktoriánus korban több mint 1500 különböző almafajt termesztettek Angliában. Ebben az időszakban volt különösen népszerű a alma- és rózsafélékkel egyaránt rokon naspolya, amelyet már az ókori görögök és rómaiak is ismertek. Gyümölcse kicsi, barna és alul nyitott, ami miatt Franciaroszágban kutyafenék gyümölcsnek” is nevezik. Alapvetően kőkemény, ezért ahhoz, hogy ehetővé váljon meg kell várni, amíg enyhén elrohad. Ekkor ki lehet kaparni a gyümölcshúst, amelyet előszeretettel fogyasztanak cukorral vagy lekvárként.

Vegetáriánusok a történelemben

Vegetáriánus sonka

A vegetarianizmus, bár a kifejezés meglehetősen újnak számít, hosszú történelemre néz vissza. Már az ókori görögök között voltak, akik húsmentesen étkeztek. A 19. századig általában vallási okokból választották ezt az étkezési formát. Úgy vélték, hogy húsfogyasztással az erőszakot és a gyilkolást is magukhoz veszik az emberek, így az közvetve hozzájárul a világban uralkodó háborúkhoz és a mindennapi erőszakhoz. Mások számára a hús elvetése egyfajta lázadás volt a fennálló renddel szemben, hiszen a húsfogyasztás nagyon sokáig az elit és a gazdagok kiváltságának számított.

A vegetarianizmus a 19. században szerveződött önálló mozgalommá szorosan összekapcsolódva az állatjogi törekvésekkel. Az egyre növekvő vegetariánusok igényeit kiszolgálandó megnyíltak az első vegetáriánus éttermek, amelyek igazi kreatív szakácsműhelyekké váltak az idők folyamán. Az ételek készítése során ugyanis nem pusztán arra törekedtek, hogy húsmentesen készítsék el a hagyományos ételeket, hanem arra is, hogy vegetáriánus konyha saját finomságokat is fel tudjon mutatni.

Nyolc különös fogás, amely az asztalra került a történelem során

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2017. tél: Hitler elfeledett szövetségesei

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr
Impresszum

Főszerkesztő: Bartal Csaba
Főszerkesztő-helyettes: Ács Tibor Adrián
Felelős szerkesztő: Kulcsár Ádám
Munkatársak: Báló Edina, Czókos Gergő, Hajdu T. Tibor, Lados Tamás

Kapcsolat

info@mult-kor.hu

 

Váltás az asztali verzióra