Múlt-kor.hu

Nyolc dolog, amit kevesen tudnak Louis Armstrongról

Nyolc dolog, amit kevesen tudnak Louis Armstrongról

2018. július 11. 13:58 Jeki Gabriella

Louis Armstrong kétségtelenül jelentős és mondhatni örökké tartó befolyással rendelkezik a mai, modern zenében is. A pénteken 47 éve elhunyt zenészt gyakran nevezik a dzsessz atyjának is, aki forradalmasította ez emberek zenehallgatási és zenélési szokásait.

A kemény sorsú gyerekkor megakadályozta, hogy befejezze az iskolát

Összetéveszthetetlen énekével és az úgymond „szóló stílusával” Louis Armstrong jegyezheti a világ egyik legjelentősebb dzsessz diszkográfiáját. A dzsessz atyja egyedülálló karizmával lépett éjszakánként színpadra, és nem véletlenül tudhatott maga mögött hosszú és gyümölcsöző karriert hazájában és külföldön egyaránt. Bár ez a sikertörténet is tele volt buktatókkal, Louis Armstrong 1971-es halála után a figyelem mégis másként irányult nem csupán magára a dzsesszzenére, hanem az amerikai kultúrára is. Íme, most megosztunk nyolc, kevéssé ismert dolgot arról az emberről, aki formálta és alakította azt a zenét, amit ma is dzsesszként aposztrofálunk.

Louis Armstrong a louisianai New Orleansban született 1901. augusztus elsején. „A harcmező” (The Battlefield) néven ismert szegénynegyedben nevelkedett, ahol gyakran a mindennapok is kemény csatákban bővelkedtek. Édesapja nem sokkal születése után elhagyta a kis Louis anyját, aki így egyedülálló szülőként gondoskodott a fiúról. A családban hamarosan mindennapossá váltak a pénzügyi nehézségek, ezért a családfenntartó anya kénytelen-kelletlen más kereseti lehetőségek után nézett – egyre gyakrabban kereste a kenyérre valót prostituáltként az utcán.

Az anyagi gondokat azonban ez sem oldotta meg teljesen, így ezt az állapotot sem tudták sokáig fenntartani, és az általános iskola ötödik osztályát taposó kis Louisnak döntenie kellett. Ezért már egészen fiatalon kilépett az iskolapadból és megkezdte menetelését a való életben: dolgozni kezdett. Könnyen és gyorsan összebarátkozott egy zsidó családdal, akik a pártfogásukba vették. Munkát és ételt adtak neki és nem utolsó sorban olyasfajta törődést, amilyet otthonában a fiú nem kapott meg.

Épp betöltötte a 11. életévét, amikor letartóztatták

A nehéz sorsú Louis gyakran lázadt a világ ellen, és ennek nem ritkán tanúbizonyságát is adta. Lázadása 1912 szilveszterének ünnepén érte el a tetőfokát, amikor elcsente mostohaapjának pisztolyát és a levegőbe lőtt vele. A megrökönyödött család persze elfogadhatatlannak minősítette az esetet, és a rendőrség is azonnal a helyszínre vonult. Louist letartóztatták és a Színes Elhagyott Gyermekek Fiúotthonába (Colored Waif’s Home for Boys) került.

Itt, az otthonban kezdett kibontakozni Louis Armstrong zene iránti szenvedélyes rajongása. Gyakorta játszott a kornetten. A tehetségét felismerte Peter Davis professzor is, aki hamarosan a fiú mentorává vált. Szigorú fegyelemre tanította, de nem csak a zenében, hanem a való életben is. A kis Louis pedig figyelmes diáknak bizonyult és lelkesen követte az instrukciókat. Amikor végre elhagyhatta az otthon falait, tovább fejlesztette tehetségét. Végül új mentorra is lelt Joe „King” Oliver személyében, akit akkoriban New Orleans vezető kornettszólistájaként ismertek.

Örökbe fogadta egyik unokatestvére gyerekét

Miután házasságot kötött Daisy Parkerrel, Louis nagy ötlettel állt elő: adoptálta a három éves Clarencet, unokatestvérének leányát, miután az édesanya elhunyt gyermekágyi lázban. Clarence-re így sajnos már igen fiatalon súlyos csapást mért a sors, amely az egész életére hatással volt. Mentális problémákkal küszködött és nehezen találta a helyét. Louis Armstrong azonban egész életében gondoskodott róla. Eközben a Daisyvel kötött házassága is zátonyra futott, aki röviddel a válás után elhunyt.

Chicagóba költözött, hogy csatlakozzon Oliver zenekarához

Néhány évvel később Louis Armstrong újra csatlakozott régi mentorához, „King” Oliverhez, aki megkérte a tehetséges ifjút, hogy zenéljen együtt vele és zenekarával Chicagóban. Louis ez időtájt nősült meg másodszor, és feleségül vette Lillian Hardin zongoraművészt. A feleség később azt is elárulta férjének, hogy gyakran volt az az érzése, hogy Oliver visszatartja a tehetségét és fejlődését.

Nem sokkal ezután a pár úgy döntött, hogy elhagyja Chicagót és New Yorkba költözik, ahol Armstrong csatlakozott Fletcher Henderson Zenekarához. A banda vezetője gyorsan elfogadta Armstrong sajátos és egyedi stílusát, majd ennek megfelelően alakította át szinte teljes egészében a zenekart. Így vált a Fletcher Henderson Zenekar a világ első, igazán jelentős dzsesszzenekarává. A sikerek ellenére Armstrong mégis úgy érezte, hogy déli gyökereit nem fogadják el maradéktalanul New Yorkban, ezért hamarosan visszatért Chicagóba.

Három év alatt elkészült a történelem három legbefolyásosabb dzsesszhanglemeze

Armstrong új zenekara, a Hot Five 1925 és 1928 között több mint hatvan dalt rögzített és adta ki őket lemezen. Ez akkoriban történt, amikor a dzsessz atyja úgy döntött, hogy egyszerűen átalakítja a műfajt egyfajta szólista művészetté. Ekkor kerültek napvilágra addig még soha nem látott és hallott merész, lendületes ritmusok, rendkívül magas frekvencián játszott hangok és egyfajta „halandzsa ének” (Louis Armstrong szöveg nélkül fantáziaszótagok artikulálásával énekelt). Hamarosan ez az új stílus kezdte jelenteni a dzsesszzene új normáját.

Armstrong 1926-ig nem játszott trombitán

Miközben két zenekarával, a Hot Five és a Hot Seven együttesekkel rögzítette a dalokat, Armstrong elkezdett éjszakánként együtt zenélni az Erskine Tate Orchestrával a chicagói Vendome Színházban. Ez volt az a hely, ahol Armstrong lecserélte régi hangszerét és trombitára váltott, hogy az összhangzás jobban illeszkedjen a zenekar többi tagjának zenéjéhez.

Összetűzésbe keveredett a tömeggel

Az éjszakai klubok gyakorta rivalizáltak egymással és előszeretettel keserítették meg egymás életét. Louis Armstrong a harmincas években sikeresen összerúgta a port New York és Chicago vezetőivel, ezért kitiltották a klubokból. Egy ideig utazgatott és kereste a helyét, míg végül megállapodott egy időre Kaliforniában. A viszály ettől azonban nem csitult és a Chicagóba visszatérő Armstrongot gengszterek fenyegették meg. Nyomás alá helyezték és utasították, hogy utazzon New Yorkba. Armstrong azonban kijátszotta őket, és visszatért az ország déli részébe, majd rövidesen Európa felé vette az irányt.

A menedzserével, Johnny Collinsszal folytatott heves vita után 1934-ben megszakította vele a kapcsolatot. Armstrong úgy döntött, hogy a lehető legjobb döntés az, ha Európában marad és közben pihenteti az ajkait is, amelyek az évek múlásával már kevésbé voltak rugalmasok és laza arcizmai miatt már nem tudta azt nyújtani a színpadon, amit korábban. Bár Európa-szerte tomboló sikereket aratott, néhány hónap elteltével hazahúzott a szíve és visszatért Amerikába. Ráadásul gondjai is varázsütésszerűen eltűntek, amikor megismerkedett és barátságot kötött új menedzserével, Joe Glaserrel, aki közel állt Al Caponéhoz.

Kiállt a déli emberek mellett

Louis Armstrong nem beszélt nyilvánosan az állampolgári jogokról egészen a Little Rock-i középiskolai integrációs válságig. Az Amerikai Egyesült Államok 25. tagállama, Arkansas legnagyobb városa (és egyben fővárosa) 1954-ben vonta magára az egész ország figyelmét. A csak fehérek által látogatható Little Rock Central középiskolába az NAACP jogvédő szervezet által beíratott afroamerikai diákok számára a szövetségi kormány nyújtott védelmet, megmentve őket a lincseléstől.

Orval Faubus kormányzó kapcsolatteremtési kísérlete háromszor is meghiúsult Dwight D. Eisenhower elnökkel, az iskolát pedig az arkansasi Nemzeti Gárda katonái vették körbe, hogy megakadályozzák a fekete diákok bejutását. Az elnök ezért 1957. szeptember 25-én ezer ejtőernyőst küldött az iskola bejáratához, hogy így védelmezze a diákokat. Faubus és az állam törvényhozása egy népszavazással is megtámogatott új törvénnyel végül elrendelte a középiskolák bezárását, hogy elkerüljék az integrációt. A Little Rock Central középiskola csak 1959-ben nyílt meg ismét, immár integrált formában.

Az egész helyzet annyira feldühítette Armstrongot, hogy úgy döntött, megtöri addigi hallgatását az állampolgári jogok kérdésében. Egy riporternek azt mondta, hogy Eisenhower elnöknek „nincs kurázsija”, majd hozzátette: „Azzal, ahogy a kormány az enyéimet kezeli délen, elmehet a pokolba”. Armstrong szavai az újságok címlapjaira kerültek és kritikával illeték őt mind a fehér, mind a fekete közszereplők. Ez azonban Armstrong életének egyik legbátrabb és leghatározottabb pillanata lett. 

Nyolc dolog, amit kevesen tudnak Louis Armstrongról

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2018. tél: 7 végzetes pillanat

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra