Múlt-kor.hu

Így szelfiztek régen

Így szelfiztek régen

A szelfi (selfie) angol eredetű kifejezés, és mindössze néhány éve terjedt el, ám születése óta töretlen a sikere − 2013-ban például az Oxford-szótár szerkesztőbizottsága az év szavának nyilvánította. Az önportrék készítése kétségkívül reneszánszát éli, voltak azonban korábbi korszakai, sőt őskora is. Válogatásunkban ezekből mutatunk néhány kuriózumot.

Az első szelfi készítője: Robert Cornelius (1839)

Néhány hónappal azután, hogy nyilvánosságra hozták a dagerrotípia felfedezését, a philadelphiai kémikus, Robert Cornelius megkísérelt ezüstlapra fényképet rögzíteni. Sokadik alkalommal, amikor már meg sem igazította a frizuráját a fotókészítés előtt, végre sikerrel járt. A felvétel nemcsak az első portré, hanem egyben az első önportré is.

Az ismeretlen nő (1900 körül)

A hordozható, könnyen használható és kedvező áron elérhető Kodak Brownie fényképezőgépek megjelenésével a fotókészítés már nem csak a szakemberek kiváltsága volt, és a századelőn szinte egy csapásra népszerű hobbivá vált. A jelenleg ismert legrégebbi, hölgyet ábrázoló önportré éppen ebből a korszakból származik, alkotója pedig − a polcon sorakozó képek mennyiségéről ítélve − nagy rajongója lehetett a fényképészetnek.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2015. nyár számában olvasható.

Előfizetek most

vagy

Emlékeztetőt kérek

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2019. tavasz: A vörösterror 133 napja

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra