Múlt-kor.hu

„Emlékfutás a hősökért” – nem hozta meg a várt olasz összeomlást a caporettói áttörés

„Emlékfutás a hősökért” – nem hozta meg a várt olasz összeomlást a caporettói áttörés

Több mint ezer kilométeres emlékfutással tisztelegnek az első világháborúban elhunyt katonák előtt, a caporettói áttörés századik évfordulója alkalmából. A caporettói áttörésben illetve az 1917. december 3-ig tartó hadműveletben, ami XII. isonzói csata néven is ismert, számos olyan alakulat vett részt, amelynek helyőrségei a mai Magyarország területén voltak és állományukban döntően magyar nemzetiségű katonák harcoltak. 

A Centenáriumi emlékfutás a hősökért elnevezésű futás résztvevői Simicskó István honvédelmi miniszter beszédét követően rajtolnak el szerda délelőtt a budapesti Hősök teréről. A Honvédelmi Minisztérium (HM) tájékoztatása szerint a budapesti startnál a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola növendékei is futnak, ezen felül hagyományőrzők segítségével idézik meg a „kor hangulatát”.

A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum koordinálásával megszervezett futáson a Magyar Honvédség hivatásos, szerződéses és tartalékos állománya is képviselteti magát. A magyarországi szakaszon 82 településen halad keresztül az emlékfutás, a rédicsi határátkelőt várhatóan jövő szerda délután érik el a futók. A Kobaridban lévő célállomásra pedig a tervek szerint október 24-én délután futnak majd be. A mintegy 1020 kilométeres útvonal alatt több településen helyi lakosok, civil szervezetek, iskolások is csatlakoznak a futókhoz.

Mint a HM háttéranyagában kifejtették: az Osztrák-Magyar Monarchia első világháborús történetében az egyik „legsikeresebb és legkiemelkedőbb esemény” a caporettói áttörés volt. Az 1917. október 24-én megindított hadműveletben Caporetto településnél (ma Kobarid) az osztrák-magyar és szövetséges német csapatok áttörték az olasz védvonalat és a tizenegy védekezésben eltelt isonzói csata után csapataink átvették a kezdeményezést és óriási győzelmet arattak az olasz csapatok fölött.

Osztrák-magyar katonák zsákmányolt olasz fegyverekkel (honvedelem.hu)

A caporettói áttörés „jelentős hadászati siker ugyan” - írták, megjegyezve: de nem hozta el az „olasz összeomlást”. A mintegy 240 kilométerrel megrövidült arcvonalnak köszönhetően a német csapatokat ki tudták vonni. Jelentős mennyiségű hadianyag és mintegy 300 ezer olasz hadifogoly került a Monarchia kezébe, de Olaszország „kiütését” a háborúból nem sikerült elérni.

A caporettói áttörésben illetve az 1917. december 3-ig tartó hadműveletben, ami XII. isonzói csata néven is ismert, számos olyan alakulat vett részt, amelynek helyőrségei a mai Magyarország területén voltak és állományukban döntően magyar nemzetiségű katonák harcoltak. Magyarország területéről Budapest, Székesfehérvár, Debrecen, Pécs, Nagykanizsa, Veszprém, Esztergom, Szeged és Győr katonai egységei, míg a mai határon túli települések közül Nagyvárad, Szabadka, Kassa és Szatmárnémeti gyalogezredei vettek részt a harcokban.

„Emlékfutás a hősökért” – nem hozta meg a várt olasz összeomlást a caporettói áttörés

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2017. ősz: Kalandos középkor

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr
Impresszum

Főszerkesztő: Bartal Csaba
Felelős szerkesztő: Kulcsár Ádám
Munkatársak: Ács Tibor Adrián, Czókos Gergő, Hajdu Tibor, Tóth Judit

Kapcsolat

info@mult-kor.hu

 

Váltás az asztali verzióra