Múlt-kor.hu

Elegük lett a helyieknek a Krasznahorkai vár felújításának elhúzódása miatt

Elegük lett a helyieknek a Krasznahorkai vár felújításának elhúzódása miatt

Az öt éve leégett Krasznahorkai vár felújítási folyamatában mutatkozó késedelmek miatt forgalomlassító tiltakozást tartottak pénteken Krasznahorkaváralján helyiek és civilek.

A helyi önkormányzat és a Gombaszögi Nyári Tábor aktivistái által szervezett tiltakozó megmozduláson mintegy másfélszázan vettek részt. A forgalomlassító akció, amelynek a szervezők a “Lassítsanak a várfelújítás sebességére!” nevet adták, csaknem két órán át tartott, s ezalatt a résztvevők a felújítás menetének lassúságát panaszoló, kétnyelvű, “Mi már öt éve várunk szeretett várunk felújítására” feliratú röpcédulákat osztogattak az autósoknak. A tiltakozás fő szervezője, a krasznahorkaváraljai önkormányzat a megmozdulás okaként a felújítás menetével való elégedetlenségüket jelölte meg.

“A dolgok nem úgy történnek, ahogy történniük kellene. (…) Bár eddig dicséretesnek mondható az, hogy a várat lefedték, és nem kerül sor a nemzeti műemlék további megrongálódására, de azt képzeltük, hogy ez a folyamat kissé gyorsabb lesz. Sajnos, a törvényeink miatt, legyen szó akár közbeszerzésről vagy a szerződések aláírásáról, folyamatosak az eljárási késedelmek” – mondta korábban Bollo Péter, Krasznahorkaváralja polgármestere a közeli Rozsnyó város honlapjának.

A 13. századi várban, amelyet a legszebb középkori várként tartanak számon Szlovákiában, 2012. március 10-én – alig egy évvel az előző felújítás után – ütött ki tűz, két tizenéves dohányzó gyerek figyelmetlensége miatt. A tűz következtében a nemzeti örökség részét képező épület teljes tetőszerkezete leégett, megsérült a várfal egy része és számos műkincs is elpusztult.

A vár felújítása már több éve tart, annak menetét időbeli csúszások jellemzik, ezek okaként korábban részint a felújításra kiírt pályázatok körüli bonyodalmakat, részint pedig a felújítás során alkalmazott műszaki megoldások igényességét jelölték meg az illetékesek. A vár felújításának végét 2015 tavaszán még 2018-ra becsülte a szlovák kulturális minisztérium, amelynek legfrissebb közlése szerint jelenleg úgy néz ki, hogy a műemléket 2020-ban nyithatnák meg a nyilvánosság számára. A szaktárca adatai szerint a tűzkárt szenvedett vár felújítására ez év március elejéig megközelítőleg 5 millió eurót használtak fel a biztosítótársaság által erre a célra kifizetett 7 millió euróból (ami közel 2,2 milliárd forintnak felel meg).

Elegük lett a helyieknek a Krasznahorkai vár felújításának elhúzódása miatt

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2017. ősz: Kalandos középkor

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr
Impresszum

Főszerkesztő: Bartal Csaba
Felelős szerkesztő: Kulcsár Ádám
Munkatársak: Ács Tibor Adrián, Czókos Gergő, Hajdu Tibor, Tóth Judit

Kapcsolat

info@mult-kor.hu

 

Váltás az asztali verzióra