1919. március első felében 13 vármegyében és törvényhatósági városban a munkástanácsok lemondatták a polgári pártokhoz tartozó kormánybiztos-főispánokat, és helyükbe szociáldemokratákat ültettek. Somogyban és Tolnában a munkástanács direktóriuma (intézőbizottsága) vette át a vezetést. Ugyanebben az időben, Somogyban és Pest megyében megkezdődött a nagybirtokok elfoglalása, az uradalmi cselédség pedig termelőszövetkezeteket alakított. A Szociáldemokrata Párton belül március elején már sokan keresték a kommunistákkal való kibékülés útját. Válaszul Kun Béla március 11-én kifejtette, hogy az együttműködésnek, még inkább az egyesülésnek alapvető feltétele a tanácsköztársaság és a proletárdiktatúra elfogadása. A következő napokban tárgyalások kezdődtek a KMP, az MSZDP, a Budapesti Munkástanács és az üzemi bizalmiak képviselői között. Első lépésként megállapodtak abban, hogy a fővárosi munkásság március 23-án fegyveres tüntetést rendez a kommunisták kiszabadítására. A csepeli munkásság március 18-i nagygyűlése jóváhagyta a demonstráció gondolatát, követelte a választási előkészületek félbehagyását és a proletárdiktatúra kikiáltását. A nyomdászok sztrájkba léptek, és március 21-én már meg sem jelentek az újságok. Ebben a zaklatott légkörben adta át március 20-án délelőtt Vix alezredes, az antant budapesti katonai missziójának vezetője, a párizsi békekonferencia február 26-i határozatát tartalmazó jegyzéket Károlyinak. Az okmány értelmében a magyar kormánynak a Szatmárnémeti-Nagyvárad-Arad vonaltól ekkor még keletre álló csapatait vissza kell vonnia mintegy 100 kilométer mélységben, szinte a Tisza vonaláig. A kiürített terület keleti részét a román hadsereg szállja meg, itt nyomban bevezetik a román közigazgatást. A zóna nyugati részén 40-50 kilométer széles, semleges sáv létesül, amelybe Debrecen, Szeged és Gyula is beletartozik. Károlyi a délután 5 óra körül kezdődött minisztertanácsi ülésen javasolta a jegyzék elutasítását, tiszta szociáldemokrata kormány megalakítását, mely mellett megtarthatta a köztársasági elnöki tisztségét. A Berinkey-kormány elhatározta lemondását, és utolsó ülésének időpontját a következő nap délutánjára tűzte ki. Március 21-én reggel Csepelen a fontosabb üzemek bizalmijai, a Katonatanács és a két munkáspárt képviselői elhatározták a főváros stratégiai pontjainak elfoglalását, ami meg is történt a nap folyamán. Délelőtt 10 órakor az MSZDP vezetősége, Böhm Vilmos javaslatára, döntött a KMP-vel való egyesülésről, a hatalom átvételéről és a Vix-jegyzék visszautasításáról. Az MSZDP és a KMP képviselői a kora délutáni órákban, a Gyűjtőfogházban aláírták az egységokmányt. Ennek értelmében az - ideiglenesen - Magyarországi Szocialista Párt nevet viselő egyesült párt megvalósítja a proletárdiktatúrát, létrehozza a hadseregét, és szövetségre lép Szovjet-Oroszországgal. Este 7 órakor összeült a Budapesti Munkástanács, amely egyhangúlag jóváhagyta az egyesülést, és proklamálta a proletárdiktatúrát. Károlyit csak ezután értesítették telefonon arról, hogy a polgári demokratikus köztársaság megszűnt létezni. Tudatták vele azt is, hogy az ő aláírásával, de előzetes hozzájárulása nélkül kiáltványt tettek közzé, amelyben bejelenti, hogy lemond, és "átadja a hatalmat a proletariátusnak". Késő este összeült a két párt vezetősége, és kijelölte a népbiztosokat, a Forradalmi Kormányzótanácsnak elnevezett kormány tagjait. Elnöke Garbai Sándor lett, tényleges vezetője azonban Kun Béla volt, aki a legfontosabbnak ítélt tisztséget, a külügyi népbiztosságot kapta.