A hazai állattenyésztést évszázadokon át az extenzív tartási és tenyésztési szokások jellemezték. A modern termelés irányába elmozdult mezőgazdaság igényelte a belterjes állattenyésztés térnyerését: jó takarmányhasznosítású fajták arányának növekedését, s egyben az állatok egészségnek védelmét. Az 1860-as évektől felgyorsult a főként nagy tejhozamú nyugati (angol, holland, német, svájci) szarvasmarhák importja. A sertéstenyésztésben is visszaszorultak a külterjes tartási módot igénylő hazai fajták (bakonyi, szalontai), és felváltották őket a mangalicák, az 1870-es évektől pedig növekedett az angol eredetű hússertések száma. A honi állategészségügy megteremtését jelentő 1874:XX. tc. mellett az 1888-ban hozott törvény (VII. tc.) az állatorvosok számának növelésével, a közigazgatási eszközök biztosításával megfelelő alapot teremtett az intenzív állattenyésztéshez.