Pesten 1732-1830 között 12 árvizet jegyeztek fel. Ennek ellenére a várost felkészületlenül érte 1838. március 13-án a minden addigit felülmúló katasztrófa. A szokatlanul hideg tél és a sok csapadék következtében januárban a folyó egész magyarországi szakaszán beállt, magas vízállással. A Csepel-sziget csúcsánál jégtorlasz keletkezett. A Kisoroszinál, majd Vácnál képződött torlasz mögött összegyűlt víztömeg március 13-án szabadult el, s délben érkezett Pestre. A hevenyészve épített, homokból és trágyából emelt védgátak még aznap este átszakadtak: a jeges víz több irányból zúdult a városra. Különösen nagy veszélyben volt a külvárosok népe, amely a gyengén épített házak tetején várt a szabadítókra. Mire március 18-ra elvonult a 927 cm-rel tetőzött ár, a város 4200 házából 2200 összedőlt, és a megmaradtak négy része is megrongálódott. A katasztrófának 438 halálos áldozata volt. A bátorság és önfeláldozás jelképévé vált ezekben a napokban Wesselényi Miklós báró, aki több betegségtől gyötörten, félvakon mentette napokon át az embereket. Az utókor, politikai szerepét jórészt elfeledve, `árvízi hajós`-ként őrizte meg őt emlékezetében.